ujkeletlive

Politikai kampány – miniszterek a vezérkari főnök ellen

Botrányba fulladt a politikai biztonsági kabinet csütörtök esti ülése, amit a gázai háború utáni rendezés megvitatása végett hívott össze a miniszterelnök,, miután több miniszter ordítozva kritizálta az ülésen jelen lévő hadsereg magasrangú képviselőit, köztük Herci Halevi vezérkari főnököt.

A Kan közszolgálati csatorna híradójának nyilatkozó egyik jelenlévő miniszter azt mondta, hogy “aljas vita robbant ki, miközben a hadsereget támadták. A védelmi intézmény néhány magas rangú tagja a vita közepén távozott.”

Egy másik miniszter úgy véli, hogy a kormánynak újra kell gondolnia, miszerint a biztonsági kabinet jelenlegi összetétele alkalmas-e döntések meghozatalára.

“Ami ott történt, az szégyen. Lehet kritizálni a hadsereget, de ők személyesen és vég nélkül támadták a vezérkari főnököt. El kell gondolkodni azon, hogy ez a fórum méltó-e arra, hogy a biztonságpolitikánk szintjén döntéseket hozzon. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha katonáink a terepen meghallják, mi történt, és hogyan támadták vezérkari főnöküket,” – tette hozzá.

Az egész egész épületben visszhangzó vita Betzalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter, Miri Regev közlekedési és David Amszálem regionális együttműködési miniszter (Likud) hangos kritikái nyomán alakult ki, akik azt nehezményezték, hogy szerintük a hadsereg olyan tisztviselőket akar kinevezni az október hetedikei mészárlásokhoz vezető események vizsgálata kapcsán, akik 2005-ben támogatták a Gázai övezetből való kivonulást.

A Walla hírportálnak nyilatkozó forrás szerint a vezérkari főnök megpróbálta elmagyarázni a minisztereknek, hogy egy olyan taktikai vizsgálat indult, amelyet az a harc folytatására és katonai leckék levonására használnak fel, nem pedig az október 7-i kudarcok szisztematikus vizsgálatára. Joáv Gallant védelmi miniszter megpróbálta elhallgattatni a vezérkari főnököt megtámadó minisztereket, és azt mondta, hogy támogatja Halevit, a miniszterelnök azonban nem lépett közbe.

Miri Regev szerint Halevinek elment az esze, miközben azt kérte számon, hogy szerinte a vezérkari főnök nyomozócsoportot hozott létre, amelynek az élére az egykori vezérkari főnök és védelmi miniszter Saul Mofázt nevezte ki.

Amikor a feszültség odáig mérgesedett, hogy Ben-Gvir a vizsgálatot a hadsereg fogvatartása illetve a kivonulás konspirációjának nevezte, Beni Gantz közbe szólt, mondván “ez egy szakmai vizsgálat, mi köze ennek a kivonuláshoz, és a konspirációhoz? A vezérkari főnök vizsgálatot folytat a történtekről, hogy a háború céljait szolgálja, illetve annak érdekében, hogy fel tudjunk készülni egy északi konfliktusra. Ez nem egy nemzeti vizsgálat,” – mondta Gantz a héber média szerint.

A találkozó három óra botrányos ordítozás után azzal ért véget, hogy a miniszterelnök mindenkit hazaküldött, azzal utasítva rendre a vezérkari főnököt, hogy “néha hallgatni kell a miniszterekre.”

A Halevi ellen indított támadás mögött a vezérkari főnök által bejelentett bizottság kinevezése áll, amely azon eseményeket vizsgálná, amelyek a Szimchát Tóra-i mészárlásokhoz vezettek. A bizottságot elvileg vezető volt védelmi miniszter és vezérkari főnök Mofáz mellett, olyan védelmi szakemberek kaptak meghívást kaptak, mint a hadsereg hírszerzési, illetve a déli Parancsnokság volt vezetői. A vizsgálat akkor kezdődne, amikor a hadsereg a gázai hadművelet új, alacsonyabb intenzitású szakaszába lépne, megalapozva egy állami vizsgálóbizottság felállítását.

Gideon Sza’ar nem tér vissza a Likudba

A héber médiában megjelent homályos híreszteléseket, miszerint a jelenleg Beni Gantz frakciójához tartozó egykori Likud csoport – az Új Remény, elfogadná a miniszterelnök ajánlatát a visszatérésre, a párt vezetője Gideon Sza’ar cáfolta.

Sza’ar pártja aktivistáinak hangsúlyozta, – “amint a háború véget ér, a mi partnerségünk is véget ér ebben a kormányban.”

Emellett, azt mondta, hogy kizárólag a háború miatt léptek be a válságkabinetbe, hogy “segítsük Izrael Államot és nemzeti felelősséget mutassunk. Ez nem a politika ideje,” – ugyanakkor utalt arra, hogy a Likudból három éve kilépve, pártját független mozgalomként alapította, “és mindenki látja, hogy az utunk minden szempontból helyesnek bizonyult. És mi folytatjuk az utunkat.”

A Likudhoz való visszatérésről szóló pletykákat illetően, kijelentette – “nem térünk vissza a Likudhoz. Nincs ilyen szándékunk. Pont. Aki ilyen dolgokat hall teljesen kizárhatja őket.”

The post Botrány a kabinetülésen – a vezérkari főnök Ben-Gvirék politikai céltáblája first appeared on Új Kelet online.