Avi/ujkelet.live

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét, Aharon Barak professzort választották ki, hogy Izrael nevében csatlakozzon a bírói testülethez a hágai Nemzetközi Bíróságon, mely Dél-Afrika Izraelt ,,népirtással” vádoló ügyét tárgyalja a jövő héten.

,,Én leszek Izrael kijelölt bírója a hágai bírósághoz benyújtott keresetben” – nyilatkozta Barak a 12-es csatorna megkeresésére.

A felpereseknek és az alpereseknek jogukban áll bírót kinevezni a nevükben a bírói testületbe.

A határozatot Barak kinevezéséről Binjámin Netanjahu miniszterelnök hozta meg Gali Baharav Miara főügyész javaslatára.

A 87 éves Barak, Izrael legelismertebb jogásza, 1978 és 2006 között bíróként, az utolsó 11 évben a Legfelsőbb Bíróság elnökeként szolgált. A holokauszt-túlélő Barakot nemzetközileg nagy tisztelet övezi, és mindennek tekinthető csak Binjámin Netanjahu miniszterelnök szövetségesének nem.

Az elmúlt egy év során a Netanjahu-kormány egy igazságügyi reformot próbált előmozdítani, amelynek célja a legfelsőbb bíróság jogköreinek megnyirbálása volt, Barak pedig hangosan bírálta az erre irányuló erőfeszítést. Többször is Járiv Levin igazságügyi miniszter célpontjává vált. Levin szerint Barak anno hatalmával visszaélve folyamatosan felülbírálta az ország megválasztott politikusainak döntéseit, ezért vált szükségessé az új radikális javaslatok benyújtása a Legfelsőbb Bíróság hatalmának csökkentésére.

A per: Dél-Afrika másfél hete nyújtotta be kérelmét, melyben azt állítja, hogy Izrael gázai hadjárata megszegi az 1948-as népirtásról szóló egyezmény szerinti kötelezettségeit, amely szerint a népirtás „olyan cselekmény, amely egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítása céljából követnek el”.

  • Dél-Afrika azt állítja, hogy Izrael gázai akciói ,,népirtó jellegűek, mert célja az enklávé palesztin lakosságának jelentős részének elpusztítása”.
  • Izrael azonnal elutasította az állításokat, mondván ,,alaptalanok”, de – a korábbi nemzetközi bíróságokkal kapcsolatos esetekkel ellentétben – úgy döntött, hogy bíróság elé áll, mert aláírta a népirtásról szóló egyezményt. Izraelt Malcolm Shaw brit ügyvéd képviseli a bíróságon jövő héten.
  • Pretoria sürgős ideiglenes intézkedések benyújtását kérte a bíróságtól, beleértve Izrael kötelezését gázai hadjáratának felfüggesztésére, amíg az ügyet tárgyalják.

Az izraeli külügyminisztérium utasította nagykövetségeit, hogy sürgessék a fogadó országuk diplomatáit és politikusait, hogy adjanak ki nyilatkozatot Dél-Afrika keresete ellen a Nemzetközi Bíróságon, amely Izraelt népirtás elkövetésével vádolja Gázában, jelentette pénteken a Walla hírportál, a birtokába került sürgönyre hivatkozva. 

„Azonnali és egyértelmű nyilvános nyilatkozatot kérünk a következőképpen: Nyilvános és egyértelmű kijelentés, hogy AZ ÖN ORSZÁGA elutasítja az Izrael elleni felháborító, abszurd és alaptalan vádakat” – áll sürgönyben.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató péntek esti riportja szerint Izrael attól tart, hogy a Nemzetközi Bíróság végzést ad ki bizonyos harci műveletek leállítására. Bár nincs gyakorlati lehetőség egy ilyen végzés érvényesítésére, az erre való felkészülés egy ilyen lépés jelentős politikai vonatkozásaiból fakad.

A törvényszéken a jövő hét végén tartandó tárgyaláson jelen lesznek a kormány és a Külügyminisztérium jogi képviselői is. A bíróságon az ügyeket a bíróság mind a 15 bírájából álló tanács tárgyalja.

A tárgyalásra a hágai törvényszéken csütörtökön – amikor Dél-Afrika érveit hallgatják meg – és pénteken – amikor Izrael érveit hallgatják meg -, kerül sor. A döntést egyszerű többséggel hozzák a bírók.

The post A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Aharon Barak lesz Izrael választott bírója a hágai perben first appeared on Új Kelet online.