Avi/ujkelet.live

A háború 93. napja, déli front: 16 óra csend után délelőtt 11 óra körül megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Nachal Ozban és Holitban. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Északi front: Az Izraeli Védelmi Erők kora délután közölte, hogy támadásokat hajtott végre a Hezbollah szervezethez tartozó célpontok ellen Libanonban.

A csapatok csapást mértek egy Hezbollah-terrorsejtre a dél-libanoni Marwahin közösség közelében, és vadászgépek pedig a terrorszervezet számos épületét bombázták Labbuneh, Madzsdal Zun és Bint Dzsbeil közösségekben. A támadott épületek némelyikében másodlagos robbanások történtek, mely arra utal, hogy fegyverraktárnak használták őket.

A hadsereg továbbá közölte, hogy tegnap este a légvédelem elfogott ,,egy gyanús légi célpontot”, mely Libanonból belépett az izraeli légtérbe Even Menachem közösség közelében.

Riport: A Washington Post vasárnap reggel arról számolt be, hogy az Egyesült Államok biztonsági szervezeteinek tisztviselői úgy vélik, hogy Izrael nem fogja tudni megnyerni a Hezbollah elleni csatát, miközben folytatja a műveleteit a Gázai övezetben, mert ereje határait feszegeti.

A jelentés a védelmi minisztériumnak alárendelt Védelmi Hírszerző Ügynökség értékelésén alapul. A Biden-kormány tisztviselői privát beszélgetéseik során óva intették izraeli kollégáikat a Hezbollah terrorszervezettel való jelentős eszkalációtól és közvetlen konfliktustól. Egyes források aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök megpróbálja kiterjeszteni a libanoni harcokat politikai túlélése eszközeként.

  • A riportot követően, a köztük lévő növekvő feszültség ellenére, a hadikabinet minisztere, Beni Gantz úgy tűnt, Netanjahu védelmére kel.
  • „Itt az egyetlen szempont Izrael biztonsága, semmi más. Ez a kötelességünk országunk és polgáraink iránt” – írta Gantz X-en héberül és angolul.
  • ,,Az a valóság, melyben Észak-Izrael polgárai nem térhetnek vissza otthonaikba – sürgős megoldást igényel. A világnak emlékeznie kell arra, hogy a Hezbollah terrorszervezet kezdeményezte az eszkalációt. Izrael érdekelt a diplomáciai megoldás iránt, de ha nem sikerül megoldást találni, akkor Izrael és az Izraeli Védelmi Erők fogja elhárítani a fenyegetést. A hadikabinet minden tagja osztja ezt a nézetet.”

A Washington Post több mint egy tucat Biden-kormány tisztviselőt és diplomatát idézett, mondván, az Egyesült Államok magas rangú megbízottakat küldött Izraelbe – köztük Amos Hochsteint és Antony Blinken külügyminisztert –, hogy megakadályozzák egy teljeskörű háború kitörését Izrael és az Irán által támogatott Hezbollah között.

  • Joáv Gallant védelmi miniszter csütörtökön azt mondta Hochsteinnek, hogy Izrael a diplomáciai megoldást részesíti előnyben, de az általa kiadott közlemény szerint ,,rövid idő áll rendelkezésre” annak megtalálására. ,,Nem tűrjük a Hezbollah jelentette fenyegetéseket, és biztosítani fogjuk polgáraink biztonságát”.

A jelentés szerint a Jeruzsálem és Washington közötti feszültség részben annak tudható be, hogy az izraeli hadsereg állítólag október 7-e óta legalább 34 alkalommal talált el az Egyesült Államok által támogatott libanoni fegyveres erőkhöz tartozó posztokat.

Emlékeztető: Szombat reggel mintegy 40 rakétát lőttek ki Libanonból Meron területére. A Hezbollah terrorszervezet vállalta a felelősséget a támadásokért, azt állítva, hogy 61 rakétát lőtt ki izraeli katonai posztokra, ,,kezdetnek” a Hamász terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője, Száleh al-Aruri bejrúti likvidálásáért, melyet állítólag Izrael hajtott végre.

Szerda este a Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah beszéddel készült, mely nem volt olyan drámai, mint amire számítottak. A beszéd két fő üzenete: A Hezbollah nem marad tétlen, válaszolni fog Aruri likvidálására. Ha Izrael jelentős választ ad a Hezbollah válaszára, az teljes körű háborúhoz vezethet.

The post Aggodalmak az északi front miatt first appeared on Új Kelet online.