Avi/ujkelet.live

A háború 94. napja: Röviddel este 6 óra előtt, a Hamász terroristái rakétákat lőttek Izrael középső részére. Sérülés nem történt. A katonai rádió szerint három rakétát elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a többi nyílt területen landolt.

Pszichológiai terror: A Gázai övezet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád felvételt tett közzé az egyik nála lévő túszról, a 47 éves Elád Katzirról. A videóban Katzir az izraeli médiában közelmúltban megoszott információkra hivatkozik, fájlalja Tamir Adar halálát, és felszólítja az izraeli kormányt, hogy tegyen többet szabadon bocsátása érdekében. Nyilvánvalóan minden szót a terroristák diktáltak neki.

Elád édesanyja, a 77 éves Hanna Katzir novemberben az első körben szabadult a tűzszünettel egybekötött fogolycsere részeként Gázából. Apját, a 79 éves Avrahamot meggyilkolták az október 7-i mészárlások során Nir Oz kibucban.

Déli front: Az izraeli hadsereg új szakaszba lépett a gázai háborúban, nyilatkozta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy hétfőn a New York Timesnak.

A jelentés szerint a visazafogott hadművelet várhatóan ,,kevesebb szárazföldi csapatot és légicsapást fog jelenteni”, és a fókusz most a Hamász Gáza középső és déli részein lévő erődítményeire, például Khan Juneszre és Deir al-Balahra kerül.

„A háború szakaszt váltott… De az átmenet ceremónia nélkül zajlik. Nem drámai bejelentésekről szól” – mondta Hagari.

A megjegyzések órákkal azelőtt jelentek meg, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter Izraelbe érkezik. Izrael alacsonyabb intenzitású harcokra való áttérését Gázában a Biden-kormány szorgalmazza.

Háború: Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant védelmi miniszter közös nyilatkozatot adott ki hétfőn a Likud képviselőinek tartott tájékoztatójuk után, amelyben hangsúlyozzák, hogy a háború sem délen, sem északon nem ér véget egyhamar.

„Ahhoz, hogy még hosszú hónapig folytathassuk a háborút, nemzetközi támogatásra van szükségünk a folytatáshoz, és azon dolgozunk, hogy ezt biztosítsuk” – tette hozzá a közlemény.

Túszok: A Gázai övezetben túszként tartott több tucat izraeli családja holnap reggel autókonvojjal le fogja zárni a Kerem Salom átkelőt.

,,A Kerem Salom átkelőhöz megyünk, hogy megakadályozzuk az áruk és gyógyszerek bejutását a Gázai övezetbe”. A családok azzal érvelnek, hogy nincs rendjén, hogy a segélyeket beengedik Gázába, miközben szeretteiket a terroristák betegen és sérülten tartják fogva.

Jogi helyzet: A kormány olyan törvényt mozdít elő, amely lehetővé tenné az állam számára, hogy börtönben tartsa azokat a hamászos terroristákat, akik részt vettek az október 7-i atrocitásokban.

Netanjahu miniszterelnök és Járiv Levin igazságügyi miniszter törvénytervezetet nyújt be a terroristák fogva tartásával kapcsolatos rendkívüli rendelkezések meghosszabbításáról, amelyek egyébként február 7-én járnának le.

Az új jogszabály lehetővé teszi az izraeli bíróságok számára, hogy 45 nappal meghosszabbítsák ezeknek a terroristáknak a fogva tartását, majd további 45 nappal. A veszélyhelyzeti törvény három hónapig lesz érvényben.

Október 7-én és annak következményeiben mintegy 150 hamászos terroristát fogtak el izraeli területen.

Északi front: A Hezbollah terrorszervezet egyik magas rangú tisztviselője azt nyilatkozta hétfőn a Reutersnek, hogy a mai likvidálást követően felforrósodnak a dolgok.

Waszim Tawil és egy másik hezbollahos reggel meghalt az autójukra mért csapásban Madzsdal Szelmben. Tawil a Hezbollah elit Radwan erőinek parancsnoki láncában a harmadik volt, és szerepet játszott két izraeli katona elrablásában 2006-ban, ami a második libanoni háborúhoz vezetett. Ő a 154. halottja a terrorszervezetnek október 8 óta. Izrael nem nyilatkozott a likvidálás ügyében.

Mindeközben Abdullah Abu Habib libanoni külügyminiszter az ENSZ libanoni főkoordinátorával, Joanna Wronecka tartott találkozóján az Izrael és a Hezbollah közötti feszültségek diplomáciai megoldására szólított az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozatának „teljes végrehajtása” révén.

„Ez azt jelenti, hogy Izrael kivonul az összes megszállt libanoni területről, és véget vet a szárazföldi, tengeri és légi jogsértéseknek” – olvasható a közleményében.

  • Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1701. sz. határozata a libanoni katonai csoportok leszerelését, és a nekik szánt fegyverszállítmányok leállítását rendelte el. Ezen felül kikötte, hogy Libanonban csak a libanoni nemzeti hadsereg és az ENSZ békefenntartói lehetnek jelen, mint fegyveres erők.
  • Izrael szerint a Hezbollah rendszeresen megsérti az 1701-es határozatot azzal, hogy erőit a Litani folyótól délre, néha egészen az izraeli határig feltolja.
  • Míg Libanon szerint Izrael annektálja Ghadzsar közösség északi részét, amely túlnyúlik a nemzetközileg elismert határon, a kék vonalon.

Szíria: Az izraeli hadsereg este közölte, hogy likvidált egy Hamász-tisztviselőt Szíriában, aki az elmúlt hetekben az Izrael északi részét célzó rakétatámadásokért volt felelős.

Hasszán Akasát a dél-szíriai Beit Dzsinn közösségben ölték meg. A nyilatkozatból nem derül ki, hogyan, de szíriai jelentések szerint drónnal történt.

,,A háború kezdete óta hamászos terrorsejteket irányított, amelyek Szíriából rakétákat lőttek Izrael állam területei felé. Nem engedjük a terrorizmust Szíria területéről, és Szíria a felelős minden olyan tevékenységért, amely területéről ered. Továbbra is fellépünk minden fenyegetés ellen”.

Riport: A Reuters szerint Izrael példátlan számú halálos csapást hajtott végre Szíriában, iráni fegyverszállítmányokat célozva, melyeket Teherán regionális megbízottjainak szánt.

Hat forrásra hivatkozva, köztük egy szíriai katonai hírszerző tisztre és a Damaszkuszt támogató regionális szövetség egyik parancsnokára, a Reuters azt állítja, hogy a hadjárat intenzitásának fokozása az október 7-i Hamász-mészárlás után történt.

Névtelen források szerint Izrael gyakrabban mért csapást teherautókra, infrastruktúrára és operatívokra, halálosabb támadásokban. Izrael szakított „a játékszabályokkal” – mondták.

Maga Bassár Aszad szíriai elnök is elbátortalanodott attól, hogy bármit is tegyen a Hamász támogatására, miután Izraeltől fenyegetést kapott – mondta a Reutersnek három, a fenyegetésről közvetlenül tudó forrás.

,,Izrael azt mondja (Bassár el-Aszad szíriai elnöknek): Megengeded az irániaknak és a Hezbollahnak, hogy fegyvereket szállítsanak át és [katonailag] megvessék a lábukat – tehát szétbontjuk a mentőköteledet, és szorult helyzetben fogod találni magad.”

Megjegyzendő, hogy a mészárlások után fokozódtak a Szíriából indított támadások Izrael ellen.

Hazai front: Az ellenzéki Jiszráel Beitenu képviselője, Oded Forer hétfő reggel bejelentette, hogy törvényhozók aláírásait gyűjti annak érdekében, hogy kizárja a Hadas-Ta’al egyetlen zsidó törvényhozóját, Ofer Kasszifot a Kneszetből, mert nyilvánosan támogatja azt a dél-afrikai indítványt, amely Izraelt népirtással vádolja a Nemzetközi Bíróságon. Kasszif tettéről itt írtunk.

Az Alaptörvény: A Kneszet szerint 90 Kneszet-tag kizárhat egy kollégát, aki „az Izrael Állam elleni fegyveres harc” mellett támogatását fejezte ki. Estére összegyűlt a 70 aláírás, így az ügy a Kneszet Ház Bizottsága elé kerül, és ha ott jóváhagyják, szavazásra kerül a plénumban.

The post Rakétatámadás, csökkenő intenzitású harcok és likvidálás Szíriában first appeared on Új Kelet online.