ujkeletlive

Ez nem egy jelenet a Faudából

Idan Amedi a Fauda sorozat ismert sztárja, aki itthon zenészként is méltán elismert és népszerű, az Izraeli Védelmi Erők egyik harcászati egységének tartalékosaként a gázai Khan Junesz melletti harcok során tegnap megsebesült, és súlyos állapotban helikopterrel szállították a Siba Tel Hasomer orvosi központba.

Idan repeszsérüléseket szenvedett, családja szerint megműtötték, és már túl van az életveszélyen. A lakosságot arra kérik, hogy imádkozzanak mielőbbi felépüléséért.

Barátai és pályatársai Lior Raz és Avi Isszacharoff azt mesélték, hogy akár a sorozatban is, Idan egy igazi hős, aki a háború első napján úgy döntött, hogy mindent félretesz, és harcolni indul.

“Izrael népe él, mi itt keményen dolgozunk mindenki biztonságáért. Szeretlek titeket otthon,” – nyilatkozta alig egy órával sérülése előtt a 12-es csatorna egyik riporterének

Őrület, amit itt felépítettek. Az itteni művelet egy központi főútvonalon zajlik. Több kilométernyi alagutat találtunk, fegyvereket, és különleges fegyvereket is. Az elmúlt két napban próbáltuk megsemmisíteni,”- tette hozzá.

Az egész ország nemzeti szimbóluma, aki félretett mindent és kiváltságokat mellőzve állt be a harcok sorába a   háború első napjaitól kezdődően, a közösségi médiában rendszeresen dokumentálta szolgálata eseményeit. 

“Ez nem egy jelenet a Faudából, ez a való élet,” – mondta egy novemberi felvételen, hozzátéve, hogy elhatározását hasonlóképpen katonatársaihoz a Hamász október 7-i mészárlása, és az áldozatok iránti aggodalom motiválta – “Isten és mi álljunk bosszút vérükért.”

Ugyanakkor a belső nézeteltérések, és a politikai viták káros hatását is megemlítette egy nemrégiben rögzített felvételen, mondván – “90 nap harc után folytatjuk a Hamász terrorszervezet rövid hatótávolságú rakétái, kilövőállásai, és parancsnoki létesítményeinek megsemmisítését…Tartalékos testvéreimmel együtt felszólítom a politikusokat, az összes médiumot és mindenkit: akinek nincs valami jó mondanivalója, egyszerűen fogja be a száját. Izrael népe él.”

Diplomáciaa háború kitörése óta Blinken negyedik alkalommal érkezett meg Izraelbe

A régió arab vezetőivel folytatott kétnapos tárgyalásait követően Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn landolt Izraelben. Törökországi és jordániai kitérőt követően, tovább folytatta útját Katarba, majd az Egyesült Arab Emírségekben, és Szaúd-Arábiában tárgyalt mielőtt Tel-Avivba érkezett.

Izraelben a gázai humanitárius helyzet, a túszok szabadon bocsátása, a regionális feszültségek csökkentése, és a libanoni eszkaláció elkerülésére irányuló erőfeszítések ügyében fog tárgyalásokat folytatni,” – közölte korábban hivatala.

Megérkezésével egyidőben Matthew Miller amerikai külügyminisztériumi szóvivő bejegyzésében hangsúlyozta – “a palesztin civileknek haza kell tudniuk térni, amint a körülmények lehetővé teszik. Nem lehet és nem is szabad kényszeríteni őket, hogy elhagyják Gázát. Egy biztonságosabb, stabilabb és békésebb jövőt kell építenünk a térség számára,” – tette hozzá.

Blinken hétfőn Szaúd-Arábiában találkozott Mohammed bin Szalmán trónörökössel, az öböl-állam defacto uralkodójával. Megbeszélésükön megvitatták a gázai biztonság és stabilitás elérése érdekében tett erőfeszítéseket, miközben bin Szalmán “hangsúlyozta a katonai műveletek leállításának, a humanitárius erőfeszítések fokozásának, illetve a stabilitás visszatéréséhez szükséges feltételek megteremtésének szükségességét,” – áll a szaúdi sajtó közleményében.

Blinken, trónörökössel való találkozóját követően újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az arab vezetők az izraeli normalizációt továbbra is támogatják, ehhez azonban “szükség lesz a gázai konfliktus befejezésére, és a palesztin államhoz vezető gyakorlati útra,” tette hozzá.

Korábban, egy a katari sajtótájékoztatón az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, miszerint Washington ellenzi a palesztinok erőszakos kitelepítését a Gázai övezetből, vagy a területekről, miközben az övezet háború utáni jövőjéről szóló tárgyalások elindítását tűzte ki célul.

A palesztin civileknek haza kell tudniuk térni, amint a körülmények lehetővé teszik. Nem lehet, nem szabad kényszeríteni őket arra, hogy elhagyják Gázát,” – mondta.

Emellett, Blinken regionális vezetőkkel folytatott megbeszéléseinek célja a gázai háború Libanonra, és az egész régióra való átterjedésének megelőzése. Hétfőn azonban tovább eszkalálódott a helyzet az izraeli-libanoni határ mentén, amikor a Hezbollah magas rangú parancsnoka egy célzott támadás során életét vesztette. Izrael eleinte nem vállalta a felelősséget a csapásért, majd Jiszrael Katz újonnan hivatalba lépő külügyminiszter a 14-es csatornának váratlanul megerősítette, hogy a védelmi erők áll Waszim Tawil likvidálása mögött. Tawil a Hezbollah elit Radwan erőinek parancsnoki láncában a harmadik volt, és szerepet játszott két izraeli katona elrablásában 2006-ban, ami a második libanoni háborúhoz vezetett

Mindezen fejlemények hátterében a keddi találkozón az izraeli vezetők állítólag közölni fogják Blinkennel, hogy a gázaiak  visszatérésének megkezdését csak akkor engedélyezik, amennyiben az övezetben még mindig túszként fogvatartott 132 izraeli hazatérése ügyében nem történik előrelépés, – közölte a Walla hírportál riportere, izraeli forrásokra hivatkozva.

A kérdésen dolgozó izraeli tárgyalók úgy vélik, hogy a palesztinok visszatérése Gáza északi részébe jelentős befolyást jelent, amelyet a jeruzsálemi vezetést nem akar feladni, kihasználva a lehetőséget egy újabb túszalku elérése érdekében, – közölte a forrás a Walla riporterével, és bár úgy tűnik, hogy a kijelentés azt sugallja, miszerint a gázai civilek idővel történő hazatérése északi otthonaikba nem ütközik az izraeli vezetés különösebb ellenállásába, ez mégis ellentmond az elmúlt napokban Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter által hangoztatott kormányzati tervekkel, miszerint a gázaiak kitelepítése és izraeli telepesek beköltöztetése révén látják megoldottnak az otef biztonságát.

The post Gázai harcok – súlyosan megsérült a közkedvelt Fauda-sztár first appeared on Új Kelet online.