Az elmúlt napokban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti
Kibervédelmi Intézetéhez bejelentés érkezett a Microsoft nevével
visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban.
A csalók azt állítják, hogy a Microsoft technikai támogató
részlegéről telefonálnak és arról szeretnék meggyőzni az áldozatot,
hogy számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, amit ők segítenek
elhárítani. A hívások során a csalók angolul beszélnek, azonban a
hívószámot meghamisítják, így magyar telefonszámként jelenik meg a
hívott félnél.
A kiberbűnözők célja, hogy rávegyék áldozatukat, hogy telepítse a
RemoteAppot eszközére, amivel a csalók átvehetik az irányítást a
számítógépe felett.
Ezután arra bíztatják a hívott felet, hogy adja meg bankkártya
adatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csalók is
hozzáférhetnek.
Fontos tudni, hogy a Microsoft soha nem kezdeményez kéretlen
telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen,
illetve, hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához.
Soha nem fogja kérni, hogy bármilyen formájában fizessünk a
támogatásért.
Amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, azonnal bontsuk a
vonalat, és ha mégis kétség merült fel bennünk, hívjuk fel a
szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát!
Kiadó: Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
A héten a vármegyei főügyészség ismét megakasztotta a per újrafelvételt. Ebből már sportot üznek, tartanak a presztízsveszteségtől és kínos is lenne ha kiderülne...
Mindenkit szeretettel várunk a csütörtöki jótékonysági hangversenyre. A belépés díjtalan, de adományokat elfogadunk a helyszínen, vagy átutalással. Ha nem tud részt venni a...
Csak létezhet időutazás. Ha a tudósok mondják tuti, hogy visszamehetünk a régmúltba. Emlékszem a valamikori fizikatanárom azt mondta, ha szert teszünk a fénysebesség...
Jobb ha tőlem tudják meg, micsoda gasztronómiai különlegességek várják Önöket ma reggeltől Miskolci belvárosában. Ma hétfő reggeltől a volt Rita divat majd cipészet...
Még a lelkeket mélyen érintő tragédia sem akadályozhatta meg, hogy pontosan egy hete megrendezzék az 5. Holt-tengeri maratont. Az esemény, amelyen a...
Kivételesen most már jó előre jelezhetem, a Miskolci Zsidó Múzeum baráti körének legközelebb e hónap 18.- n, kedden lesz találkozója a szokásos helyen....
A hetvenes évek derekától gyökeresen megváltozott a miskolci Zsarnai piac. Oda lett a Zalatnay Cini örökzöld slágeréből megismert „ha kimegyek az ócskapiacra” filing....
A Fatah, a Hamász és más palesztin csoportok képviselői kedden közös egységnyilatkozatot írtak alá Pekingben, a megállapodásban a köztük lévő megosztottság megszüntetésére és...