SzántóGráf

Amerikai – brit megtorlócsapás jemeni húti célpontok ellen

ujkeletlive

Vörös tenger – az USA és az Egyesült Királyság csapást mért jemeni húti célpontokra

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság csütörtökön légicsapásokat hajtott végre az Irán által támogatott jemeni húti lázadók ellen, – közölte Joe Biden elnök, mondván – az általa irányított katonai erők koalíciója “sikeresen hajtott végre csapásokat számos jemeni célpont ellen, amelyeket húti lázadók használtak veszélyeztetve a hajózás szabadságát a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán.”

Az elnök hangsúlyozta, hogy a csapások közvetlen válaszul szolgáltak a Vörös tengeren közlekedő nemzetközi hajók elleni példátlan húti támadásokra, kiemelve a hajók ellen bevetett rakéták először történő alkalmazását.

A civil áldozatokat elkerülő, hadihajókról és tengeralattjárókról indítható Tomahawk rakétákkal és vadászrepülőgépekkel végrehajtott precíziós támadás során, számos, a hútik által használt katonai célpontot semmisítettek meg, közöttük logisztikai csomópontokat, légvédelmi rendszereket, valamint fegyverraktározásra és kilövésre alkalmas helyeket, – közölték amerikai tisztviselők. Lloyd Austin védelmi miniszter csütörtök esti nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a megtorló csapások révén “a hútik pilóta nélküli légi járműveivel, ballisztikus és cirkálórakétáival, valamint partmenti radar és légtérfigyelő képességeivel kapcsolatos helyszíneket célozták.”

Az akciót Rishi Sunak brit miniszterelnök is megerősítette, mondván az Egyesült Királyság “korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi lépéseket tett az Egyesült Államok mellett Hollandia, Kanada és Bahrein nem operatív támogatásával, a hútik katonai képességeinek gyengítése, és a globális hajózás védelme érdekében.”

Az akciót követően a szaúdi külügyminisztérium közölte – “a Vörös-tenger térségében zajló katonai akciókat és a jemeni légicsapásokat komoly aggodalommal követjük. A térségben zajló események fényében önmérsékletre és deeszkalációra szólítunk fel.”

A Biden-adminisztráció hetek óta fontolgatta a hútik elleni katonai fellépést, ezidáig a lázadó csoport elrettentésére szolgáló Prosperity Guardian Egyesült Államok vezette többnemzettel együttműködő haditengerészeti munkacsoportra helyezve a hangsúlyt , amely a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben védi a kereskedelmi hajókat a húti rakéta- és dróntámadásoktól. A hútik azonban tovább folytatták támadásaikat, többek között kedden az eddigi legnagyobb drón- és rakétatámadásukat indítva el veszélyeztették a térségben áthaladó kereskedelmi hajókat.

“Ezek a támadások veszélyeztették az Egyesült Államok személyzetét, tengerészeit, és partnereinket, veszélyeztették a kereskedelmet és a hajózás szabadságát. Több mint 50 nemzetet érintettek a nemzetközi kereskedelmi hajózás elleni 27 támadás során. Több mint 20 ország legénységét fenyegették meg vagy ejtették túszul kalózkodással. Több mint 2000 hajó volt kénytelen több ezer mérföldet kitérőt tenni, hogy elkerülje a Vörös-tengert – ami hetekig tartó késéseket okozhat a termékek szállítási idejében. Január 9-én pedig a hútik megindították eddigi legnagyobb támadásukat– közvetlenül amerikai hajókat célozva meg,”  – áll Biden közleményében.

A megtorlócsapásra néhány órával azt követően került sor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán felszólította a Irán által támogatott húti lázadókat, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal, és óva intett a feszültség fokozódásától. Az ENSZ határozata hallgatólagosan támogatja a Prosperity Guardian Egyesült Államok vezette többnemzettel együttműködő haditengerészeti hadműveletet

Hágai nemzetközi bíróság

A hágai Nemzetközi Bíróság csütörtöki első ülésnapját követően Binjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította Dél-Afrika zsidó állam elleni vádjait.

Szembe szállunk Dél-Afrika kérelmével, melyben azt állítja, hogy Izrael gázai hadjárata megszegi az 1948-as népirtásról szóló egyezmény szerinti kötelezettségeit a terroristák ellen, és harcolunk a hazugságok ellen. Ma ismét egy felfordult világot látunk, Izrael államot népirtással vádolják, miközben a népirtás ellen küzd. Izrael gyilkos terroristák ellen harcol, akik szörnyű bűnöket követtek el az emberiség ellen: lemészároltak, felgyújtottak, megcsonkítottak, lefejeztek gyerekeket, időseket, fiatal férfiakat és nőket,” – jelentette ki Netanjahu.

A miniszterelnök továbbá hangsúlyozta, hogy vannak olyanok, akik a védelmére kellenek egy olyan terrorszervezetnek, amely a holokauszt óta a zsidók ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményt követte el. Kiemelte, hogy egy felfordult világban, ezeknek a szörnyetegeknek a képviselői az izraeli hadsereget – a világ legmorálisabb hadseregét, amely mindent megtesz azért, hogy a civileknek ne essen bántódása, – vádolják ‘népirtással.’

Tudjuk, hol vagyunk – folytatjuk a harcot a terroristák ellen, továbbra is visszaverjük a hazugságokat, továbbra is fenntartjuk jogunkat, hogy megvédjük magunkat, és biztosítsuk a jövőnket – egészen a teljes győzelemig,” – tette hozzá a miniszterelnök.

PolitikaMűködésképtelen kormány

A csütörtöki politikai kabinetülésen immár menetrendszerűen, és érdemi megállapodások hiányában ismét a politikai nézetellentétekre kiélezett viták voltak napirenden. Az előző alkalomhoz hasonlóan a veszekedés két fő hangadói David Amszálem [Likud] és Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] miniszterek voltak. Amszálem azzal vádolta Beni Gantzot [Nemzeti Egység], hogy szándékosan szivárogtat udvari riportereinek, Ben-Gvir pedig Joáv Gallantot [Likud] vonta kérdőre, amiért szerinte tévesen egész évben azt állította, hogy a Hamászt elriasztották, emellett a Hezbollahon, Kissingeren át Golda Meir és a jom kippuri háborún végig vágtatva, végül Gallantnak szegezve a kérdést, kijelentette, hogy “terroristák tömegei bujkálnak Rafáhban, eljött az ideje a cselekvésnek ott is.”

A védelmi miniszter viszont arra volt kíváncsi, hogy Ben-Gvir valaha megfordult-e a rafahi átkelőnél. Gantz pedig tagadta a kiszivárogtatást, mondván szívesen aláveti magát poligráf vizsgálatnak. Eközben Miri Regev [Likud] pattogatott kukoricával érkezett, hogy jobban élvezze a műsort. A felháborodást követően, munkatársai azt mondták, Regev diétázik, ezért vitt magával popcornt a kormány ülésre.

Chili Tropper [Nemzeti Egység] az otefi kitelepített lakosok sorsáról és visszatérését illetően szeretett volna érdemi válaszokat kapni. A jelenlévők azonkívül, hogy egyetértettek a probléma sürgető megoldásával, konkrét eredmények hiányában a kérdés végül annyiban maradt, hogy egy fontos személy kinevezése szükséges, aki integrálja az ügyet, Netanjahu pedig azzal zárta le az ülést, hogy a lehető leghamarabb megbeszélést tartanak annak érdekében, hogy egyértelmű döntéseket hozzanak az ügyben.

Közvélemény

A 12-es csatorna és a Midgam Intézet felmérése szerint, amennyiben ma lennének a választások, Beni Gantz Nemzeti Egység Pártja 35, a miniszterelnök Likud frakciója 18 mandátumot szerezne.

Emellett, a Jes Atid – 14, a Sász – 11, a Jiszrael Beitenu – 9, az Otzma Jehudit – 8, a Jahadut HaTora – 7, a Hadash-Ta’al – 5, a Ra’am – 5, a Vallásos Cionizmus –  4, és Meretz – 4 mandátumra lenne jogosult.

Összesen – a jelenlegi ellenzéknek (a Hadash-Ta’al nélkül) 67, a koalíciónak pedig 48 parlamenti helye lenne.

A közvélemény-kutatásban résztvevőket arról is kérdezték hogyan szavaznának, ha két új párt – Naftali Bennett volt miniszterelnök, illetve a volt kémfőnök Joszi Cohen egy új párt élén, illetve amennyiben a Munkapárt és a Meretz párt közös listán, Jáir Golan vezetésével indulna a választásokon.

Ez esetben a Nemzeti Egység – 25, a Likud – 15, a Jes Atid – 10, a Sász és a Bennett vezette frakció egyaránt – 10 mandátumot szerezne. A Jáir Golan vezette lista – 9, az Jahadut HaTora – 7, a Jiszrael Beitenu – 7, az Otzma Jehudit – 7, Joszi Cohen pártja – 6, a Hadash-Ta’al – 5, a Ra’am – 5, és a Vallási Cionizmus 4 helyre lenne jogosult.

A jelenlegi ellenzéknek (a Hadash-Ta’al nélkül) 56, a koalíciónak 43, míg a Bennett és Cohen vezette két párt összesen 16 mandátummal rendelkezne.

A miniszterelnöki posztra való alkalmasság kérdésében a válaszadók 42 százaléka támogatta Beni Gantzot, míg  Netanjahut 29 százalék. Bennett esetében 31-30 százalék a volt miniszterelnök javára Netanjahuval szemben.

The post Amerikai – brit megtorlócsapás jemeni húti célpontok ellen first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version