ujkeletlive
 

120000 tüntető a tel-avivi fő rendezvényen, amely egész éjszaka és a mai nap folyamán is tart

Az október hetedikei mészárlások és a háború 100. napjának előestéjén a héber média becslése és a szervezők szerint mintegy 120 ezer izraeli zászlóval érkező és az elraboltak családjait támogató tüntető vett részt a tel-avivi Túszok Terén kezdődött 24 órás rendezvényen, ahol az elraboltak családjai nagy makettet készítettek a Hamász egyik gázai alagútjáról, hogy felhívják a figyelmet szeretteik sorsára.

A szombat kimenetele után kezdő országos esemény tel-avivi nagygyűlésén a gázai övezetben még mindig fogvatartott 132 túsz családjainak képviselői mellett többek között felszólalt Jack Lew, az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Dorit Beinisch, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, emellett levetítették Emmanuel Macron francia elnök üzenetét.

Hozzátartozóik kiszabadításáért felszólaló  családtagok, arra figyelmeztettek, hogy az idő fogytán van szeretteik megmentésére, emellett csalódottságuknak adtak hangot a kormánnyal szemben, amely szerintük nem tesz eleget a Hamász terroristái által az övezetben fogvatartott foglyok életének  megmentése érdekében.

Elsőként Omer Sem Tov szülei, Seli és Malki hangsúlyozták – “arra neveltek minket, hogy ne hagyjunk hátra senkit. 14 évvel ezelőtt az egész család elment a Gilad Salit szabadon engedése érdekében tartott támogató gyűlésére. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam arra, hogy a másik oldalon állva, azt kiálltom, hogy hozzák haza Omert,” – „a poklon megyünk keresztül,” – tette hozzá nővére, Dana.

Jack Lew amerikai nagykövet a tömeghez szólva ismét megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem adja fel a túszok szabadon engedése érdekében folytatott munkát. “Veletek vagyok. Biden elnök és az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy az összes túsz hazatérhessen. Megállás nélkül dolgozunk Izrael, Katar, Egyiptom és más országok kormányával, amely segíthet ebben a küldetésben. Nem nyugszunk, amíg mindenki haza nem tér. Együtt követeljük, hogy most azonnal hozzuk vissza őket,” – ígérte a nagykövet.

Tartozol nekem száz házassági ajánlattal,” – mondta Raz Ben Ami, aki 54 nap után szabadult ki a fogságból, és lányai mellett szólalt fel férje visszatérése érdekében. 

Szerelmi történetünk a 90-es években kezdődött. Megismerkedtem egy jóképű vadfiúval. Együtt dolgoztunk a színházban, és az első pillanattól fogva lehetett tudni, hogy ez valami más…együttlétünk évei alatt minden reggel megkérte a kezem a kávé mellett. Minden reggel csalódottan ébredek arra, hogy nem kapok házassági ajánlatot.”

Az élőben felszólalók mellett Emmanuel Macron francia elnök felvételről kivetített üzenetben szólt a tüntetőkhöz, mondván – bízhatnak benne, hogy “mindannyiukat hazahozza.”

Franciaország nem hagyja el gyermekeit, ezért a szabadulásukért folyó tárgyalásokat újra és újra meg kell ismételni, és meg kell újítani. Nem szabad megadnunk magunkat, nem szabad feladnunk soha, azért, mert nem tudunk megegyezni, és soha nem fogunk beleegyezni semmilyen áldozatba. Mindent megteszek, és számíthatnak rám, hogy mindannyiukat hazahozzom,” – mondta az elnök név szerint említve a francia állampolgárságú túszokat, és hozzátéve, hogy Párizs eltökélt abban, hogy Ohad Jahalomit, Ofer Kalderont és Orion Hernandez Radouxt szabadon engedjék.

Dorit Beinisch, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke hangsúlyozta, hogy “polgáraink Hamász általi birtoklása folyamatos bűncselekmény, a háborús bűnök közül az egyik legrosszabb. Miután megtámadtak minket országunkban azzal a szándékkal, hogy kiírtsanak, pusztán azért, mert izraeliek és zsidók vagyunk, álszent módon és szemtelenül beperelnek minket Hágában, és hamis vádakkal illetnek. A hamis állítást el kell utasítani, és minden demokratikus ország részéről. Az október 7-i mészárlás nem szükségháború, és nem törvényes harc a háború semmilyen szabályával ellentétes. Minden ilyen szlogen az emberiség és minden ember elleni kegyetlen háborús bűnök legitimálása. A világ nemzeteinek ki kell állniuk mellettünk. A terrorizmus ösztönzése veszélyt jelent a világra és az egész emberiségre,” – tette hozzá Beinish.

A fogvatartottak családjai közül többen érzik úgy, hogy a kormány és Binjamin Netanjahu miniszterelnök nem tesz meg mindent azért, hogy az szeretteik hazatérjenek.

A tel-avivi Habima téren párhuzamosan zajló kormányellenes és a túszok kiszabadításáért zajló rendezvényt követően néhány tucat tüntető lezárta a forgalom elől az Ayalon autópálya egy részét. A rendőrség tájékoztatása szerint hat személyt rendbontás miatt letartóztattak, és a forgalmat rövidesen újraindították.

A tel-avivi naggyűléssel egyidőben a hadsereg vezérkari főnöke, majd a miniszterelnök is sajtótájékoztatón üzent a túszok kiszabadításával kapcsolatban.

Herzi Halevi – a túszokról egy pillanatra sem feledkezünk meg

A túszok családjait képviselő szervezet a 100. napot jelző tüntetés előtt közleményt adott ki, amelyben felszólította a háborús kabinetet, hogy tartsa meg vasárnapi ülését a téren, és hangsúlyozta, hogy minden késlekedés a megegyezéssel kapcsolatban újabb túszok halálát eredményezi.

Herzi Halevi, a hadsereg vezérkari főnöke szombat este újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy csak katonai nyomás hatására lehet elérni, hogy a túszok visszatérjenek Gázából, hangsúlyozva – az Izraeli Védelmi Erők “minden eszközzel, főként titokban, fellép annak érdekében, hogy visszahozzák a túszokat, és ezt addig folytatják, amíg mindannyiukat vissza nem adják.”

A túszok családtagjainak egyre növekvő száma azonban visszautasítja ezt az álláspontot, megjegyezve, hogy egyetlen túszt sem engedtek szabadon azóta, hogy Izrael a hétnapos tűzszünet után november végén újraindította a harcokat.

Netanjahu – a győzelemhez vezető úton vagyunk

Binjamin Netanjahu miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján ismét ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a túszok szabadon bocsátása érdekében. Ugyanakkor azt mondta, hogy ahogyan ő sem tudja elképzelni, min mennek keresztül a túszok családjai, úgy ők sem tudják teljesen átérezni azokat a számításokat, amelyeket az izraeli döntéshozóknak kell elvégezniük.

Folytatjuk a háborút, a végsőkig, az abszolút győzelemig – a Hamász felszámolásáig, a túszaink visszatéréséig, és annak ígéretéig, hogy Gáza soha többé nem jelent veszélyt polgárainkra,” – közölte Netanjahu. “Senki sem állíthat meg minket: sem Hága, sem a gonosz tengelye, és senki más. Együtt folytatjuk – a győzelemig. Az október 7-i mészárlás után nem kötünk kompromisszumot a teljes győzelemnél kevesebbel,” – tette hozzá.

A miniszterelnök tovább folytatva, kijelentette, hogy Izrael Állam, a hadsereg és a biztonsági erők etikus és igazságos háborút vívnak a Hamász szörnyetegei – az új nácik – ellen, majd ígéretet tett arra, hogy vasárnap olyan költségvetést fognak megszavazni, amely “több pénzt – sokkal több pénzt – biztosít a biztonságra. Több támogatás lesz a tartalékosok számára, mindazoknak, akik osztoznak a terhekben, több támogatás a kitelepítettek hazatérésére és a kibucok rehabilitációjára.”

The post 100 nap kegyetlenség – tömegek vonultak utcára a túszok hazatérését követelve first appeared on Új Kelet online.