Avi/ujkelet.live

Az izraeli hadsereg decemberben feltárt egy nagy Hamász alagúthálózatot az észak-gázai Dzsabalija menekülttáborban, ahol megtalálták öt izraeli túsz – Ziv Dado zászlós, Nik Beizer szakaszvezető és Ron Serman őrmester, valamint Elia Toledano és Eden Zacharia – holttestét.

Az Izraeli Védelmi Erők képviselői tegnap tájékoztatták Serman és Beizer családját a Hamász fogságában bekövetkezett haláluk okáról szóló új információkról. (A holttestüket Toledanóéval együtt találták meg). A hadsereg képviselői ismertették a patológiai jelentést és a holttestek lokalizálásához vezető akció megállapításait.

A helyszín közelében, ahol a holttesteket megtalálták, a hadsereg légicsapást hajtott végre a Hamász északi gázai dandárjának parancsnoka, Ahmed Ghandur ellen.

A vizsgálat megállapította, hogy a katonaság nem tudott arról, hogy túszok vannak a területen, amikor a csapást végrehajtották. A holttesteket az alagút átvizsgálása során találták meg, minden előzetes információ nélkül.

A családoknak bemutatott patológiai jelentés szerint a testükön nem voltak zúzódások vagy lövés nyomai, ami arra utal, hogy nem közvetlenül a légicsapás vagy az izraeli hadsereg más akciója következtében haltak meg.

A holttestek állapota miatt az egészségügyi hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani a halál okát.

Ebben a szakaszban a katonaság nem tudja megerősíteni vagy cáfolni, hogy megfulladtak, megfojtották, megmérgezték őket, vagy más okból haltak meg, amelyek közvetve kapcsolódnak az izraeli hadsereg támadásához vagy a Hamász akciójához.

Toxikológiai vizsgálat céljából mintákat vettek, amelyek fényt deríthetnek haláluk okára.

A háború 103. napja, déli front: Az izraeli hadsereg este bejelentette, hogy a 21 éves Orija Ajimalk Gosen törzsőrmester Jeruzsálemből, a Givati dandár felderítője elesett a Hamász terroristáival vívott egyik harcban a Gázai övezet déli részén. Halálával 193-ra nőtt a szárazföldi offenzívában megölt izraeli katonák száma.

A hadsereg továbbá közölte, hogy a 26 éves Anwar Szerhan törzsőrmester Hurfeisből az Etzion Regionális Dandár 910. zászlóaljának tartalékos katonája, autóbalesetben életét vesztette a Júdea és Szamáriában végzett szolgálata alatt.

Júdea és Szamária: Egy tartalékos katona szerdán súlyosan megsebesült, amikor palesztin terroristák tüzet nyitottak a csapatokra Tulkarem városában (Palesztin Hatóság területe), egy terrorelhárító művelet során.

A hadsereg dróntámadást hajtott végre palesztinok egy csoportja ellen, akik robbanóanyagokat dobáltak, és rálőttek a katonákra. A hadsereg szerint a csapás következtében több fegyveres meghalt. A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma négy halottról számolt be.

A tulkaremi hadművelet során több tucat gyanúsítottat hallgattak ki, hetet letartóztattak, és a mérnöki járművek robbanószerkezeteket tártak fel az utak alatt elrejtve. A város végzett akció jelenleg is folyamatban van.

Bani Naim faluban a csapatok feltérképezték annak a két palesztin terroristának az otthonát, akik hétfőn Ra’ananán kombinált terrortámadást hajtottak végre, megölve egy 79 éves nőt és megsebesítve 17 személyt, köztük gyerekeket.

A razziák során összesen 26 keresett palesztint vettek őrizetbe Júdea és Számára-szerte.

Október 7 óta mintegy 2700 keresett palesztint tartóztattak le Júdea és Szamáriában, közülük több mint 1300 a Hamászhoz köthető.

The post A patológiai vizsgálat után sem lehet megállapítani az okát 3 túsz halálának first appeared on Új Kelet online.