SzántóGráf

Szettépett zászlók és arab felirat a táblán egy iskolában, és vádemelés Kasszif ellen

Avi/ujkelet.live

Meitar közösség gimnáziumának diákjai a héten az egyik tanteremben széttépett izraeli zászlókat, a táblán pedig arab nyelvű feliratot találtak: ,,Palesztina arab és szabad, akár akarod, akár nem – ez az igazság” – jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató reggel.

A diákok jelentették az incidenst szüleiknek, akik sem az iskolától, sem a tanácstól nem kaptak róla előzőleg tájékoztatást. Ma délelőtt volt a szülői képviselők, az iskola vezetése és a helyi képviselő-testület megbeszélése, ahol ismertették a fejleményeket.

,,Ezekben az időkben, ez nagyon nyugtalanító, teljesen mindegy, hogy ez egy gyerek csínytevése vagy valami más” – mondta az egyik szülő.„ilyen háborús időkben ez egy súlyos incidens, amely aláássa mindannyiunk biztonságérzetét. Még inkább nyugtalanító, hogy mi, szülők csak pár nappal az eset után értesültünk róla, és akkor is csak azért, mert az egyik gyerek elmondta, és a WhatsApp csoportokban elkezdett terjedni. Még ha nyomozás alatt álló incidensről is van szó, csak lehetne tájékoztatni a szülőket.”

Az izraeli rendőrség közölte, hogy feljelentés történt, és az ügyet kivizsgálják.

Vádemelés: Gali Baharav-Miara főügyész szerdán úgy döntött, hogy vádat emel a Hadas-Ta’al arab párt egyetlen zsidó képviselője, Ofer Kasszif ellen, mert bántalmazott egy rendőrt.

Kasszif 2022 májusában egy Hebron melletti mezőgazdasági területre próbált bejutni egy tiltakozásra Maszafer Jattanál – avagy a 918-as tüzelőzónánál. Az izraeli legfelsőbb bíróság korábban úgy döntött, hogy több mint 1000 palesztint kilakoltat a földről egy vitatott ügyben, amely Izrael egyik leghosszabb ideig tartó jogi csatája volt.

Az incidenst megörökítő videón egy rendőr megpróbálja megállítani Kasszif járművét. Az autó nekiütközik a rendőrnek, aki Kasszifhoz megy, és rákiált, hogy menjen el, mert nem fogják beengedni.

Kasszif fejen üti a rendőrt egy heves szóváltás során.

,,Nem értem hozzád” – kiáltja vissza Kasszif, majd megüti a tisztet, és támadással vádolja meg.
,,Arcon ütöttél” – kiabálja Kasszif. ,,Kinek képzeld magad?”

A Kneszet tagjai parlamenti mentelmi joggal rendelkeznek, ami lehetővé teszi számukra a szabad mozgást szinte bárhol az országban.

A vádirat egy példányát szerdán átadták a Kneszet elnökének és a Kneszet Házbizottság elnökének, így Kasszif élhet mentelmi jogával a bűntetőeljárás elkerülésére, ha úgy kívánja.

The post Szettépett zászlók és arab felirat a táblán egy iskolában, és vádemelés Kasszif ellen first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version