Avi/ujkelet.live

A háború 107. napja: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy a 19 éves Sáj Levinszon törzsőrmestert október 7-én megölte és elrabolta a Hamász.

Levinszon a 7. páncélos dandár 77. zászlóaljában szolgált. A tankot, amiben ült, találat érte a terroristákkal folytatott ütközet során. Holttestét elrabolták Nahal Oz területéről és Gázába vitték.

A Katonai Rabbinátus a közelmúltban nyilvánította halottnak, meggyőző bizonyítékok és új hírszerzési információk alapján.

Családja sivát ülhet – zsidó gyászhét – érte annak ellenére, hogy maradványai továbbra is Gázában vannak.

Déli front: Az izraeli hadsereg délután arról számolt be, hogy a közép-gázai al-Maghazi területén bevetett Jiftach-dandár tartalékos harcosai egy fegyvergyártó üzemet találtak.

A csapatok rajtaütést tartottak a Hamász terrorszervezet egyik telephelyén Maghaziban, ahol lőfegyverek gyártásához használt gépeket találtak egy ház udvarán, a közelben pedig egy rakétavetőt.

A gépeket, fegyvereket, rakétákat és a rakétavetőket később mind megsemmisítették.

A hadművelet közepette a Hamász operatívjai egy RPG-t lőttek az egység egyik harckocsijára. A katonák azonosították a támadás mögött álló terrorsejtet, viszonozták a tüzet, és légicsapást irányítottak rájuk.

A terroristák egy része meghalt, míg legalább egy elmenekült, és később a csapatokkal vívott fegyveres csatában megölték.

Hamász: A Hamász szerint az október 7-i mészárlás, amely háborúhoz vezetett Izraellel, „egy szükséges lépés volt”, de a „káosz hibákhoz” vezetett a műveletben, jelentette az AFP.

A támadás „szükséges lépés és természetes válasz volt a palesztin nép elleni összes izraeli összeesküvéssel való szembenézésre” – áll a terrorszervezet első, fekete szombattal kapcsolatos nyilvános beszámolójában.

„Talán történt néhány hiba az Al-Aksza Árvíz Hadművelet végrehajtása során az izraeli biztonsági és katonai rendszer gyors összeomlása, valamint a gázai határterületeken okozott káosz miatt” – állítja a Hamász a 16 oldalas dokumentumban.

A terrorszervezet szerint a Dél-Izraelben végrehajtott mészárlása, amelyben körülbelül 1200 ember vesztette életét, „a Gázát érintő izraeli agresszió, a teljes gázai lakosság ellen elkövetett bűncselekmények és etnikai tisztogatások azonnali leállítása volt”.

A Hamász emellett felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul állítsa le gázai „agresszióját”, azt állítva, hogy csak a palesztin nép dönt a terület jövőjéről.

Északi front: Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy támadást hajtott végre két hullámban a Hezbollah terrorszervezet posztjai ellen a dél-libanoni Markaba faluban.

A vadászgépek többek között egy katonai létesítményt, megfigyelőállásokat, rakétaindító posztokat és más terror-infrastruktúrát támadtak.

A hadsereg további csapásokat hajtott végre tanklövedékekkel és drónokkal Dél-Libanon más területein, celba véve a Hezbollah egyik parancsnoki központját és egy másik, a terrorcsoport által használt épületet.

A Hezbollah vasárnap Páncéltörő rakétát lőtt ki a felső-galileai Avivimre, mely egy lakóházba csapódott. Sérülés nem történt.

Mindeközben a Hezbollah bejelentette, hogy egyik terroristája meghalt egy izraeli csapásban Kafra faluban. A terrorszervezet 164 tagját vesztette el a háború kezdete óta.

Túszok: A tárgyalások újraindításáról szóló jelentések hátterében, mely új megállapodásra irányul, a Gázában fogságban lévő túszok családjainak fóruma közölte, hogy az elhurcoltak családjai a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciája előtt találkoznak, és este sajtótájékoztatót tartanak.

Nem: Binjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap esti videonyilatkozatában kijelentette, hogy Izrael teljes mértékben elutasítja a Hamász követeléseit a 136 Gázában fogva tartott túsz szabadon bocsátásáért cserébe.

„Eddig 110 túszt hoztunk haza, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy mindannyiukat hazahozzuk” – mondta Netanjahu. „Én éjjel-nappal ezen dolgozom. De legyen világos: határozottan elutasítom a Hamász-szörnyeknek való megadás feltételeit.”

A miniszterelnök szerint a túszok szabadon bocsátásának biztosítása ,,a háború egyik célja, és a katonai nyomás szükséges ennek teljesítéséhez”. Mindeközben „a Hamász követeli a háború befejezését, erőink kivonulását Gázából, az összes nukbás gyilkos és erőszakoló szabadon engedését, és a Hamász érintetlenül hagyását”.

Netanjahu szerint „ha ebbe beleegyezünk, hiába estek el katonáink. Ha ebbe beleegyeünk, nem tudjuk garantálni polgáraink biztonságát. A kitelepítetteket nem tudjuk épségben visszaengedni, a következő október 7-e pedig már csak idő kérdése. Nem tudok elfogadni egy ilyen végzetes csapást az izraeli biztonságra, ezért ebbe nem tudok beleegyezni.”

A miniszterelnök továbbá azt mondta, hogy világossá tette Izrael álláspontját ebben a kérdésben Joe Biden amerikai elnöknek, amikor pénteken beszéltek.

,,Szilárdan kitartok létfontosságú érdekeink védelme mellett. Gázát demilitarizálni kell, teljes izraeli biztonsági ellenőrzés alatt. Nem fogok kompromisszumot kötni a teljes izraeli biztonsági ellenőrzés terén a Jordán folyótól nyugatra” – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a nemzetközi és hazai nyomással szemben ,,kitartásom megakadályozta egy olyan palesztin állam létrehozását, amely egzisztenciális fenyegetést jelentett volna Izrael számára”.

Mindeközben: Nem lehet normalizáció Izraellel a palesztin kérdés megoldása nélkül, mondta Szaúd-Arábia külügyminisztere a CNN-nek adott interjújában, amelyet ma adtak le.

The post Gyász és Netanjahu nemet mond first appeared on Új Kelet online.