ujkeletlive

Politika

Tüntetések

A háború 106. napján a szombat kimenetele után többezren tüntettek Tel Aviv-ban, a miniszterelnök kesszáriai rezidenciája előtt, és Jeruzsálemben a gázai övezetben még mindig fogvatartott 136 túsz szabadonengedését követelve.

Az elraboltak és eltűntek családjait képviselő fórum által szervezett gyűléseken egy újabb túszalkut követeltek akár a gázai harcok ideiglenes beszüntetésének árán is, ellentétben a kormány álláspontjával, miszerint a Hamász terrorszervezetre gyakorolt nyomás az egyetlen hatékony stratégia a foglyok kiszabadítása érdekében. A tel-avivi tüntetésen élőben közvetítették a Binjámin Netanjahu miniszterelnök kesszáriai magánrezidenciája előtti demonstrációt.

A Túszok terén összegyűlt tömeg előtt elsőként Matisyahu amerikai repper szólalt fel – “tiétek lesz a hangom, én pedig csak a túszok visszatérésére fogok gondolni,” – mondta, majd a “One Day” antiszemitizmus elleni slágerét adta elő.

A fogvatartott túszok családjainak képviselői, és a Hamász fogságából a novemberi túszalku révén szabadult felszólalók mellett, a meghívottak között volt Debbie Wasserman Schultz amerikai politikus, Florida 25. kongresszusi körzetének képviselője, illetve Hagit Pe’er, a Na’amat nőjogi csoport vezetője, aki a Hamásszal való megállapodásra szólított fel, miközben elítélte azokat a nemzetközi nőjogi szervezeteket, akik nem emeltek szót a terroristák által október 7-én, és azt követően az elrabolt túszokon elkövetett nemi erőszak, és a nők elleni szexuális erőszak ellen.

Wasserman Schultz rögzített felvételen szólt az egybegyűltekhez, azt üzenve a túszok családjaiknak – “imádkozom szeretteik szabadon bocsátásáért. Tudjátok, hogy Amerika veletek áll. A kongresszusban, otthon és külföldön is azon dolgozom, hogy mindent megtegyek azért, hogy most azonnal hazahozzuk őket. És azoknak a nőknek, akik október 7-én elképzelhetetlen erőszaknak voltak kitéve: Önökkel állok, hiszek Önöknek, és harcolni fogok Önökért,” – mondta a demokrata képviselőnő, majd azzal zárta beszédét, hogy “Ám Iszráel cháj.”

A további felszólalók között Siri Albag 18 éves fogvatartott lányáról beszélt, mondván – “élve ébredek, és úgy alszom el, hogy halottnak érzem magam.”

Megjegyezte, hogy két héttel ezelőtt megjelent képeken először fel sem ismerte lányát.

Eltartott egy darabig, amíg felismertem őt, és megértettem, hogy az a lány a kék pulóverben az én lányom. Ha nekem nehéz, akkor neki mennyire nehéz lehet? Hallom, ahogy segítségért kiált, és nincs senki, aki megvédje, és megölelje. De vannak olyanok, akik megmenthetik őt, és mi el tudjuk érni, hogy ez megtörténjen,” – tette hozzá.

A Túszok terén tüntetők között többen csatlakoztak az egyidejűleg a Habima téren összegyűlt kormányellenes tüntetők véleményéhez. Avi Lulu Samriz, az izraeli csapatok által decemberben tévedésből megölt túsz, Alon Samriz édesapja kritizálva a kormányt azt nyilatkozta, – “ahogyan most haladunk, az összes túsz meg fog halni. Még nem késő kiszabadítani őket.”

A kormány lemondását követelő Habima tüntetésen felszólaló Jifát Kalderon, az övezetben fogvatartott Ofer Kalderon unokatestvére felszólította a kormányt, hogy “hagyja abba a harcot, és fizesse meg az árat a túszokért. Itt az ideje, hogy minden erőnkkel megmentsük azokat a civileket, akik a poklot élik át, és csak a véletlen műve, hogy nem Önök.”

Politikamondta vagy nem mondta?

Binjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott heves támadását követően, miszerint ellenzi a palesztin állam létrehozását a gázai háború befejezése utáni jövőbeli megállapodásban – “bármilyen megállapodás esetén a belátható jövőben Izraelnek ellenőriznie kell a Jordántól nyugatra fekvő teljes területet. Ez ütközik a palesztin állam eszméjével, és ezt az amerikaiaknak is elmondtam. Egy izraeli miniszterelnöknek képesnek kell lennie arra, hogy nemet mondjon még a legjobb barátainknak is,” egy nappal később a Joe Bidennel folytatott beszélgetését illetően az elnök azt állította, hogy Netanjahu nem zárkózott el a kétállami megoldás valamilyen lehetőségétől.

Megtörve a sábátot Netanjahu hivatala tagadta az elnök által állítottakat, mire tegnap este a CNN – az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva, közölte, hogy a miniszterelnök azt mondta Bidennek, hogy egy nappal korábbi [csütörtöki] nyilvános megjegyzéseinek nem az volt a célja, hogy elzárja a palesztin állam létrehozásának lehetőségét. Megerősítve a CNN-nek nyilatkozó forrást, a Netanjahu miniszterelnöksége alatti kétállami megoldást illetően, Biden tegnap este hangsúlyozta “azt hiszem, képesek leszünk elérni valamit. Többféle »kétállami megoldás« létezik. Vannak országok, amelyek tagjai az ENSZ-nek, de nincs hadseregük. Szóval úgy gondolom, hogy vannak módjai annak, hogy működjön.” További újságírói nyomásra, miszerint Netanjahu ellenzi a kétállami megoldást, Biden azt válaszolta: “Nem, ezt nem mondta,” – volt a válasz.

Megerősítve hivatalának sábáti közleményét, Netanjahu tegnap este újabb üzenetet tett közzé X-en, korábbi nyilatkozatát Júdea és Szamária katonai ellenőrzésével kiegészítve – “nem fogok kompromisszumot kötni a Jordán folyótól nyugatra fekvő egész terület teljes izraeli biztonsági ellenőrzésével kapcsolatban – és ez ellentétes a palesztin állammal.”

Netanjahu koalíciós partnerei, frakciójának néhány tagja, szombat este válaszul tiltakoztak az elhangzottak ellen. Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter felszólította a „Fehér Házat, hogy józanodjon ki a koncepciókból.”

Izraelben széles körű konszenzus uralkodik a palesztin állam és a földelosztás ellen, közölte Szmotrich – “Izrael barátainak meg kell érteniük, hogy a palesztin állam létrehozására irányuló törekvés a következő mészárlás, ne adj I-n Izrael Állam létének kockáztatása. A Fehér Háznak is ki kell ábrándítania azokból az elképzelésekből, amelyek Izrael nemzeti katasztrófájához vezettek,” – tette hozzá.

Táli Gottlieb közleménye során bírálta Netanjahut – “Miniszterelnök úr. Nem lesz két állam! Miért? Mert a palesztin étosz szerint a folyótól a tengerig csak egy állam van, és ez Palesztina, a »cionista ellenség« pedig a tengerbe. Ha elfelejtették volna a Hamász és a dzsihád gondolatát, október 7-én szörnyű emlékeztetőt kaptunk. A Bidennel folytatott beszélgetés nem titok. Nem fogsz tudni semmit mondani, épp ellenkezőleg.”

Miri Regev dicsérete

A Miniszterelnöki Hivatal tegnap este tagadta a 12-es csatorna híradójában elhangzott riport állításait, miszerint a két héttel ezelőtti, Herzi Halevi vezérkari főnök ellenes, zajos botrányba fulladt politikai-biztonsági kabinet ülését követően Netanjahu megdicsérte Miri Regev (Likud) közlekedési minisztert a vezérkari főnök letámadásáért, mondván “jó munkát végzett.”

A találkozón résztvevő szakmák forrás a 12-es csatornának hozzátette, hogy az elhangzottakat elmondta felettesének, közvetítve azon érzését, miszerint a vezérkari főnök elleni rajtaütést előre megtervezték

Netanjahu hivatala szerint soha nem történt ilyen – “a miniszterelnök nem utasítja a minisztereket, hogy mit mondjanak a kabinetben, és nem tárgyalt Regev miniszterrel, sem a kabinet előtt, sem alatta, sem utána.” Regev hazugsággal vádolta a nyilatkozó forrást, arra hivatkozva, hogy egy jelentést helyességét akarta mindössze megvitatni, de a miniszterelnök soha nem beszélt vele erről a kérdésről, állítása szerint.

Az említett botrányba fulladt politikai-biztonsági kabineti ülés – amit a gázai háború utáni rendezés megvitatása végett hívott össze két héttel ezelőtt a miniszterelnök – középpontjában több miniszter ordítozva kritizálta az ülésen jelen lévő hadsereg magasrangú képviselőit, köztük Herci Halevi vezérkari főnököt.

A Kan közszolgálati csatorna híradójának nyilatkozó egyik jelenlévő miniszter azt mondta, hogy “aljas vita robbant ki, miközben a hadsereget támadták. A védelmi intézmény néhány magas rangú tagja a vita közepén távozott.”

Az egész egész épületben visszhangzó vita Betzalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter, Miri Regev közlekedési és David Amszálem regionális együttműködési miniszter (Likud) hangos kritikái nyomán alakult ki, akik azt nehezményezték, hogy szerintük a hadsereg olyan tisztviselőket akar kinevezni az október hetedikei mészárlásokhoz vezető események vizsgálata kapcsán, akik 2005-ben támogatták a Gázai övezetből való kivonulást.

A vezérkari főnök megpróbálta elmagyarázni a minisztereknek, hogy egy olyan taktikai vizsgálat indult, amelyet az a harc folytatására és katonai leckék levonására használnak fel, nem pedig az október 7-i kudarcok szisztematikus vizsgálatára. Joáv Gallant védelmi miniszter megpróbálta elhallgattatni a vezérkari főnököt megtámadó minisztereket, és azt mondta, hogy támogatja Halevit, a miniszterelnök azonban nem lépett közbe.

Miri Regev szerint Halevinek elment az esze, miközben azt kérte számon, hogy szerinte a vezérkari főnök nyomozócsoportot hozott létre, amelynek az élére az egykori vezérkari főnök és védelmi miniszter Saul Mofázt nevezte ki.

Amikor a feszültség odáig mérgesedett, hogy Ben-Gvir a vizsgálatot a hadsereg fogvatartása illetve a kivonulás elméletének nevezte, Beni Gantz közbe szólt, mondván “ez egy szakmai vizsgálat, mi köze ennek a kivonuláshoz, és a koncepcióhoz? A vezérkari főnök vizsgálatot folytat a történtekről, hogy a háború céljait szolgálja, illetve annak érdekében, hogy fel tudjunk készülni egy északi konfliktusra. Ez nem egy nemzeti vizsgálat,” – mondta Gantz a héber média szerint.

A találkozó három óra botrányos ordítozás után azzal ért véget, hogy a miniszterelnök mindenkit hazaküldött, azzal utasítva rendre a vezérkari főnököt, hogy “néha hallgatni kell a miniszterekre.”

The post Reggeli hírek – szombat esti tüntetések, és mondta vagy nem mondta diplomácia first appeared on Új Kelet online.