Avi/ujkelet.live

A háború 113. napja, déli front: A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) – mely katonai összekötőként szolgál a palesztinokkal – vezetője, Ghasszán Alijan vezérőrnagy szokatlan felvételt tett közzé szombaton a Gázai övezet szívéből. Tegnap a hadsereg által biztosított humanitárius folyosón gázaiak tömege az evakuálás közben Khan Juneszben ,,A nép meg akarja dönteni a Hamászt” szöveget skandálta.

Alian kijelentette: ,,A Gázai övezet lakói jogosan részesítik előnyben jólétüket és gyermekeik biztonságát a Hamász folyamatos katonai megerősítésével és a terrorcselekményekkel szemben, amelyek ártanak nekik és jövőjüknek.”

A hadsereg néhány nappal ezelőtt nyitotta meg a folyosót, lehetővé téve a gázai lakosoknak a nyugatra történő evakuálást a humanitárius zónába, al-Mawaszi területére.

Északi front: A hadsereg délután közölte, hogy elfogott ,,egy gyanús légi célpontot”, mely Libanonból az izraeli légtér felé tartott. A fenyegetés miatt aktiválódtak a szirénák Felső-Galilea több közösségében. A hadsereg szerint a célpontot még azt megelőzően elfogták, hogy belépett volna az izraeli légtérbe.

Később a hadsereg támadások sorozatát hajtotta végre a Hezbollah terrorszervezet posztjai ellen Dél-Libanonban.

A vadászgépek katonai állásokat és épületeket támadtak Blidában és Marwahinban, valamint terror-infrastruktúrát Ajta as-Sabban.

Gyakorlat: A hadsereg mindeközben tovább fokozza felkészültségét az északi határon, és a 226. tartalékos ejtőernyős dandár által a közelmúltban végrehajtott ,,intenzív” kiképzési gyakorlatokról készült felvételeket osztott meg.

,,Az északi határon a készültség növelésének folyamata részeként az Északi Parancsnokság intenzív kiképzéseket tartott a múlt héten, hogy erősítse kompetenciáját és a döntés pillanatára való felkészültségét” – áll a hadsereg közleményében.

A 226. dandár a 146. hadosztály irányítása alatt harcmérnökökkel, harckocsikkal, tüzérséggel és más gyalogsági erőkkel olyan gyakorlatokat hajtott végre, amelyek a Libanonra jellemzőbb városi területeken zajló harcokat szimulálták téli időjárási körülmények között.

A Gázai övezetben zajló háború kezdete óta a hadsereg több mint 100 napnyi gyakorlatot hajtott végre, köztük 40 zászlóalj szintűt.

Diplomácia: Izrael jogászcsapata a hágai Nemzetközi Bíróságon azzal érvelt, hogy Kairó a hibás a humanitárius segélyek leszállításának kudarcért Gáza számára a Rafah átkelő egyiptomi oldaláról.

A legmagasabb rangú egyiptomi hírszerzési és biztonsági tisztviselők még aznap összehívtak egy találkozót, hogy megvitassák az egyiptomi nagykövet Tel-Avivból való kivonását válaszul a megjegyzésekre, jelentette szombaton a Wall Street Journal. Közel ötórás megbeszélés után úgy döntöttek, a legjobb, ha inkább egy nyilatkozatot adnak ki, amelyben cáfolják az állításokat.

Ötletelés: Az Egyesült Államok mintegy 10 nemzetből álló csoport élén próbál megoldásokat találni a gázai háború befejezésére és a konfliktus után stabil kormány felállítására az övezetben, jelentette a The New York Times.

Az erőfeszítések három irányvonalon zajlanak, beleértve a túszok szabadon bocsátását és tűzszünetet, a Palesztin Hatóság átalakítását, valamint Szaúd Arábia Izraellel való normalizációját egy palesztin állam létrehozásáért cserébe.

A jelentés szerint számos elképzelést fontolgatnak, elismerve, hogy ezek némelyike „ideiglenes, valószínűtlen, vagy egyes pártok határozottan ellenzik őket”.

A fontolóra vett elképzelések között szerepel, hogy „a Palesztin Hatóságon belüli hatalmat a hivatalban lévő elnökről, Mahmúd Abbászról egy új miniszterelnökre ruházzák át, miközben Abbász úr megtartja ceremoniális szerepét”.

Azt is fontolgatják, hogy „arab békefenntartó erőt küldenek Gázába, hogy megerősítsék ott az új palesztin kormányt”.

Azt is fontolgatják, hogy „az Egyesült Államok által támogatott ENSZ Biztonsági Tanács határozatot fogadjanak el, amely elismerné a palesztinok államhoz való jogát” – áll a jelentésben.

The post Hamász ellen tüntető gázaiak, dühös Egyiptom és gyakorlat északon first appeared on Új Kelet online.