SzántóGráf

Bizonyíték az UNRWA ellen: Egy iskolai tanácsadó elrabolt egy nőt, egy másik részt vett a Be’eri-mészárlásban

Avi/ujkelet.live

Az UNRWA-alkalmazottak (az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete) elleni vád, hogy részt vettek az október 7-i mészárlásban, hírszerzési információkon alapul, amelyeket Izrael átadott az Egyesült Államoknak, és amelyek ma megjelentek a The New York Timesban.

A legrészletesebb bizonyíték egy Khan Junesz-i (UNRWA) iskolai tanácsadó ellen szól, aki fiával egy nő Gázába hurculásán dolgozott, míg egy szociális munkást a Gázai övezet középső részén lévő Nuszeiratból egy izraeli katona holttestének Gázába hurcolásának segítésével vádolnak valamint lőszerosztással és járművek koordinálásával, egy másik alkalmazottat pedig azzal vádolnak, hogy részt vett a Be’eri kibucban rendezett mészárlásban, amelyben 97 embert gyilkoltak meg.

A The Times szerint a dosszié részletezi 12 ember nevét, adatait és beosztását az UNRWA-ban, és azt állítja, hogy a szóban forgó UNRWA-alkalmazottak közül 10 a Hamász tagja, egy pedig a Palesztin Iszlám Dzsihád tagja.

A jelentés szerint az izraeli hírszerzési információ hat ember telefonjának nyomon követésén, mások telefonhívásainak megfigyelésén, akik állítólagosan megvitatták a támadásban való részvételüket, valamint három másik személy által kapott szöveges üzeneteken alapul, köztük egy parancs, hogy az egyik vigye magával az otthonában tárolt RPG-ket.

Az ENSZ pénteken közölte, hogy több alkalmazottat elbocsátott, miután tájékoztatták őket a vádakról.

Miután az izraeli 13-as csatorna anno felfedte, hogy az egyik izraeli túszt az UNRWA egyik tanára rabolta el, tegnap kiderült, hogy nem ő volt az egyetlen. Egy másik, fogságból visszatért izraeli azt vallotta, hogy a szervezet alkalmazásában lévő tanár tartotta fogva Gázában – aki még arabul is tanította. A fogságban a szervezet létesítményei között költöztették, ráadásul a fogvatartójától ételként kapott rágcsálnivalók csomagolásán ez állt: ,,nem értékesítésre szánt” és „UNRWA-gyerekeknek”.

Mindeközben egy izraeli tisztviselő azt nyilatkozta a csatornának, hogy Izraelnek olyan információi vannak, amelyek szerint az UNRWA több tucat alkalmazottja részt vett a mészárlásokban október 7-én, nem csak 12-en, ahogy azt a szervezet közölte.

The post Bizonyíték az UNRWA ellen: Egy iskolai tanácsadó elrabolt egy nőt, egy másik részt vett a Be’eri-mészárlásban first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version