Avi/ujkelet.live

A háború 116. napja: Izraelben továbbra is optimisták a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodást illetően, annak ellenére, hogy a Hamász terrorszervezet bejelentette, hogy kitart a háború leállítására vonatkozó követelése mellett, jelentette a Kan közrádió reggel. Izraelben továbbra is várják a Hamász hivatalos válaszát Katarból, miután a hadikabinet tegnap mintegy öt órán át tárgyalta a megállapodás ügyét.

A Hamász tegnap bejelentette, hogy a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás előfeltétele tűzszünet és az izraeli erők teljes kivonása a Gázai övezetből. Azt is követelték, hogy a megállapodás fogolycseréje „mindenkit mindenkiért” alapon történjen.

  • Úgy vélik, hogy 136 túsz maradt Gázában – nem mindegyik él –, miután november végén 105 civilt szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, egyet pedig a csapatok mentettek ki. Nyolc túsz holtteste is hazakerült, három túszt pedig tévedésből a katonaság megölt. Az Izraeli Védelmi Erők a Gázában tevékenykedő csapatok által szerzett új hírszerzési információkra és leletekre hivatkozva megerősítették 25 túsz halálát, akik még mindig a Hamász fogságában vannak.
  • A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet.

A Párizsban megfogalmazott és az izraeli médiában tegnap este bemutatott vázlat főbb pontjai három szakaszból állnak:

  • Az első szakaszban mintegy 40 nőt, gyermeket és beteg felnőttet engednek szabadon mintegy másfél hónapos tűzszünetért és több ezer terrorista szabadon bocsátásáért cserébe;
  • A második szakasz magában foglalja a nem katona férfiak szabadon bocsátását, a tűzszünet meghosszabbítását és további több ezer terrorista szabadon bocsátását;
  • A harmadik szakaszban az elrabolt katonák szabadon bocsátása, a tűzszünet meghosszabbítása és gyilkos terroristák elengedése szerepel.

Az amerikai médiában tegnap korábban az is megjelent, hogy Izrael elfogadta a megállapodás általános keretét.

Mindeközben szintén tegnap a katari miniszterelnök a washingtoni Atlanti Tanács ülésén: ,,Előrehaladást értünk el az új túszegyezményről szóló tárgyalásokon, és jobb pozícióban vagyunk, mint néhány héttel ezelőtt”.

,,Vasárnap (Párizsban) előrehaladást értünk el a túszokkal kapcsolatos tárgyalások folytatásához szükséges keret kialakítása felé. Átadjuk a javaslatot a Hamásznak, és reméljük, hogy pozitívan reagálnak, és belemennek a konstruktív tárgyalások folytatásába”.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala este közölte: ,,A megállapodásról szóló jelentések tévesek, és olyan feltételeket tartalmaznak, amelyek Izrael számára elfogadhatatlanok.”

The post A Hamász bejelentése ellenére: Izrael továbbra is optimista a megállapodással kapcsolatban first appeared on Új Kelet online.