ujkeletlive

Diplomácia

Túszalku – elutasítva

Azt követően, hogy a Miniszterelnöki Hivatal hétfőn cáfolta azon híreket, miszerint Izrael beleegyezett volna egy olyan túszalkuba, amely során izraeli foglyokért cserébe több ezer, köztük számos véreskezű terroristát engednének szabadon, a Hamász szintén elutasította a hétvégén Párizsban keretbe foglalt túszegyezményt, arra hivatkozva, hogy az nem tartalmaz állandó tűzszünetet.

A Hamász közleményében megismételte, hogy Izraelnek le kell állítania a gázai offenzívát, és ki kell vonulnia az övezetből, mielőtt bármilyen fogolycserére sor kerülne, amit a terrorszervezet nevében az AFP-nek nyilatkozó Taher al-Nunu is megerősített mondván – „mindenekelőtt egy teljes és átfogó, nem pedig egy ideiglenes tűzszünetről beszélünk,” majd hozzátette, hogy amint a harcok leállnak, „a többi részletet is meg lehet vitatni, beleértve a túszok szabadon bocsátását.”

A médiában megjelenő különböző reménykeltő nyilatkozatok ellenére, Izrael egy nappal korábban már közölte, hogy a holtpontról való elmozdulást várja el a párizsi találkozótól, ami a Hamászra irányuló nagyobb nyomást, következésképpen a háború befejezésére irányuló feltételeiről való lemondást jelenti a további előrelépés reményében.

Titkos, állítólagos párizsi helyszínen William Burns CIA-főnök, David Barnea Moszad-főnök, Mohammed Al-Thani katari miniszterelnök és Abbász Kamel, az egyiptomi hírszerző szolgálat vezetője, emellett Ronen Bar, a belbiztonsági szolgálat vezetője, illetve az Izraeli Védelmi Erők túszok ügyével megbízott tisztviselője, Nitzan Alon vezérőrnagy részvételével folytatott tárgyalásokról a tegnapi nap folyamán az NBC News avatott forrásra hivatkozva arról számolt be, a felek megállapodtak egy új túszalku keretéről.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala tegnap este azonban cáfolta a korábbi híreket, mondván – „az egyezségről szóló hírek tévesek, és olyan feltételeket tartalmaznak, amelyek elfogadhatatlanok Izrael számára. A cél továbbra is teljes a győzelem.”

Megerősítve az optimista híreket, korábban a katari miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy szerinte a Hamász elmozdult azon követelésétől, hogy feltételként teljes tűzszünetet szabjon, amit Izrael eleve elutasít. Az Israel Hayom héber nyelvű hírportál pedig arról számolt be, hogy a Moszad és a Sábák vezetői állítólagos ajánlata szerint Izrael hajlandó a harcok szünetelésének időtartamát, a szabadon engedett foglyok számát, és a humanitárius segélyek mennyiségét illetően engedményeket tenni, de semmiképpen sem egyezik bele a háború befejezésébe.

A 12-es csatorna szerint az izraeli ajánlat nem állandó tűzszünetet, hanem a harcok ideiglenes felfüggesztését tartalmazza, hasonlóan a legutóbbi fogolycsere idején életbe lépő hosszabb humanitárius szünethez, ami lehetővé teszi a túszok kiszabadítását, és segélyek bevitelét az övezetbe

A novemberi több mint száz fogoly szabadon engedését biztosító egyezmény utáni első alkalommal a megvitatás szintjéig eljutott állítólagos keretegyezményt illetően Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta Washingtonban, hogy a Katarnak átadott javaslat „erős, meggyőző, és némi reményt ad, hogy visszatérhetünk ehhez a folyamathoz, de a Hamásznak saját döntéseket kell hoznia.”

Mohammed Al-Thani katari miniszterelnök szintén Washingtonban megerősítette, hogy a vasárnapi tárgyalások során „ előrelépés történt a dolgok rendbe hozása, és legalábbis a további út megalapozása érdekében.”

Hangsúlyozva, hogy a megállapodás a jövőben tartós tűzszünethez vezethet, kitért Netanjahu múlt heti kritikus megjegyzéseire a problematikus katari közvetítést illetően, annyit fűzve hozzá, nem várja el a miniszterelnöktől, hogy köszönetet mondjon Dohának.

John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője tegnap szintén arra utalt, hogy a felek „közelebb vannak, mint valaha” egy új túszmegállapodáshoz, ugyanakkor óvatos optimizmusra intett.

Negatív visszhangok a telepes konferencia után

Joáv Gallant védelmi miniszter a múlt héten közölte amerikai tisztviselőkkel, miszerint az izraeli hadsereggel egyetemben nem fogja megengedni, hogy a gázai övezeten belül illegális előőrsök vagy telepeket építsenek izraeli kezdeményezésre, jelentette az axios több amerikai és izraeli tisztviselőre hivatkozva.

A riport a kormány egyes tagjai részéről és nemzetközi szinten is elutasítást kiváltó vasárnapi rendezvényt követően jelent meg. A tizenkét támogató miniszter, a Kneszet 15 képviselője, és a szervezők szerint mintegy 3000 telepes részvételével megrendezett győzelmi konferencia célja a telepesek visszatérése a gázai övezetbe, illetve az ott élő palesztin civilek kitelepítésének népszerűsítése volt. A jelenlévő kormánytagok aláírták a „Győzelem, és a telepek megújításának szövetsége” dokumentumot, amelyben vállalták, hogy életerős zsidó telepeket fognak létrehozni a gázai övezetben, hangsúlyozva továbbá a helyiek önkéntes kivándorlásának ösztönzését. A jeruzsálemi Nemzetközi Kongresszusi Központban tartott nagygyűlést a Nahala telepes aktivista csoport, illetve a Szamáriai Regionális Tanács és vezetője, Joszi Dagan szervezte.

A koalíció vallásos cionista és egyes Likud képviselők által támogatott felhívás széleskörű népszerűsítése révén, Itamar Ben-Gvir [Ocma Jehudit], Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] illetve Slomo Karhi [Likud] miniszterek a 2005-ös izraeli kivonulás során felszámolt telepek újjáépítését, egyre inkább, mint egy már elfogadott kormányprogramként próbálják a köztudatba elhinteni.

Binjámin Netanjahu bár hivatalosan nem ítélte el a konferencián előterjesztett napirendet, egy nappal korábban azonban kijelentette, hogy az úgynevezett Gus Katif telepek újjáépítése nem képviseli kormánya politikáját.

Az axios szerint Gallant a múlt heti találkozóján, amelyen résztvett Jack Lew, az Egyesült Államok izraeli nagykövete, és David Satterfield, az Egyesült Államok humanitárius ügyekért felelős megbízottja, a gázai helyzet megvitatása volt a téma. Emellett Lew és Satterfield arra is kíváncsi volt, hogy a hadsereg által tervezett ütközőzóna a telepek megalapítására szolgál-e, miközben hangsúlyozták Antony Blinken külügyminiszter álláspontját a gázai övezet területének bármilyen megváltoztatása, illetve a polgári infrastruktúra bármilyen károsítását illetően. Források szerint Gallant elkötelezte magát amellett, hogy nem fogja engedélyezni a telepek újjáépítését az övezetben, és hangsúlyozta, hogy az ütközőzóna ideiglenes, illetve kizárólag biztonsági célokat szolgálna.

A hadsereg műveleti részlegének vezetője, Oded Basziuk, aki szintén részt vett a találkozón, megerősítette, hogy az Izraeli Védelmi Erők nem engedné az izraeli civilek belépését az ütközőzóna területére, mivel ez ellentmondana a biztonsági céloknak.

Néhány órával a vasárnapi konferencia után, a Fehér Ház kifogásolta a jeruzsálemi eseményt, amelyen Netanjahu kabinetjének közel egyharmada részt vett.

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője által kiadott közlemény szerint az Egyesült Államokat nyugtalanítja az összejövetel, különös tekintettel a résztvevők számos ellentmondásos kijelentésére, amelyek a gázai palesztin lakosság tömeges kitelepítésére szólított fel.

„Világosan, következetesen és egyértelműen ellenezzük a palesztinok Gázán kívüli erőszakos áttelepítését is. Ez a retorika uszító, felelőtlen, és szaván fogjuk a miniszterelnököt, amikor azt mondja, hogy Izraelnek nem áll szándékában újra megszállni Gázát,” – all a Fehér Ház nyilatkozatában.

A washingtoni nyilatkozathoz Franciaország is csatlakozott. A párizsi külügyminisztérium közleménye szerint elvárják az izraeli kormánytól, hogy „egyértelműen elítélje a találkozón képviselt álláspontokat.”

„Ezzel kapcsolatban Franciaország emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Bíróság a közelmúltban megállapította Izrael kötelezettségét, hogy minden tőle telhető intézkedést megtegyen az ilyen retorika megelőzésére és megbüntetésére.”

Nem az izraeli kormány feladata eldönteni, hogy a palesztinok hol éljenek a földjükön. A Gázai övezet és lakóinak jövője egy olyan egységes palesztin állam keretei közé tartozik, amely békében és biztonságban él Izrael mellett,” – áll a külügyminisztériumi közleményében, utalva a Nemzetközi Bíróság első döntésére Dél-Afrika népirtási vádjaival kapcsolatban

A fergeteges örömünnepbe forduló rendezvény hazai viszonylatban sem aratott osztatlan sikert. A közösségi médiában megjelenő kritikák szerint, miközben a kormány és a koalíció miniszterei vidáman táncolnak többfrontos háború van jelenleg is folyamatban, izraeliek tízezrei kényszerülnek lakóhelyüket elhagyni, katonák halnak meg szinte naponta, családok gyászolják szeretteiket, és 136 túszt tartanak fogva a terroristák Gázában.

A hadikabinet minisztere Beni Gantz, és megfigyelője, Gadi Eizenkot (Nemzeti Egység) szintén elítélték a konferenciát és a kormánytagok részvételét.

Gantz, többek között nehezményezte a miniszterelnök hallgatását a történtek kapcsán, Eizenkot pedig úgy véli, hogy azok, akik részt vettek a konferencián – és különösen a választott tisztségviselők – „semmit sem tanultak az elmúlt év eseményeiből, a széles nemzeti konszenzussal, és az izraeli társadalom szolidaritásával való fellépés fontosságáról.”

Miközben a csapatok vállvetve harcolnak egy indokolt háborúban, és miközben mi azt keressük, ami összeköt bennünket, még ha vannak is nézeteltérések, mások időt szakítanak egy olyan eseményre, amely szétzilálja az izraeli társadalmat, növeli a bizalmatlanságot a kormány, és a választott tisztségviselők iránt, és mindenekelőtt kiélezi a megosztottságot azzal szemben, ami összeköt bennünket,” – tette hozzá Eizenkot, akinek fiát megölték a gázai harcokban.

Orit Sztruck telepesügyi miniszter [Vallásos Cionizmus] hárította a kritikákat, mondván, – „Eizenkot miniszter úrnak lehet szabad véleménye, és nekünk is. A háború céljai, amelyeket egy nagyon széles körű konszenzus határozott meg, nem változtak. A széleskörű egyetértésen túl megengedett és bátorított, hogy a közjogi képviselőknek eltérő véleményük legyen.”

Gantz egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a konferencia „árt az izraeli társadalomnak a háború idején, árt nemzetközi legitimitásunknak, árt túszaink visszaszolgáltatására vonatkozó keretek kialakítására irányuló erőfeszítéseknek,” majd hozzátette, hogy „figyelmeztette a miniszterelnököt a konferencia előtt.”

Akik táncoltak és megosztottságot okoztak, azok nem hozzák a döntéseket, és akik hallgatnak és hagyják magukat vezetni, azok nem vezetők,” – tette hozzá, mondván beszélt a miniszterelnökkel a konferenciát támogató Táli Gotlivról is, aki alaptalan összeesküvés-elméleteket terjesztett a háborúról, és megkérdőjelezte további tagságát a Kneszet külügyi és védelmi bizottságában.

A Likud közleményben reagált Gantz nyilatkozatára, kijelentve – „a Likud demokratikus párt, és Izraelben szólásszabadság van, még a jobboldaliak számára is, még akkor is, ha ez valakinek nem tetszik,” hozzátéve, hogy Netanjahu „már világossá tette, a döntéseket a kabinet, és a kormány hozza meg.”

Gantz pártjából Chili Tropper elítélő megjegyzései mellett, Joáv Kisch [Likud] oktatási miniszter is hibának tartotta a rendezvény megtartását.

Nem helyénvaló most belemenni ebbe a beszélgetésbe. Ez nem a megfelelő idő. A diskurzust a csapataink egységére kell összpontosítanunk,” – mondta Kisch a hadsereg rádiójának nyilatkozva, véleményéhez csatlakozott Ja’akov Margi, az ultraortodox Sász párt jóléti minisztere, aki a Kol Brama háredi rádióállomásnak azt mondta, hogy az embereknek nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítaniuk „egy nagyon érzékeny időszakban.”

The post Reggeli hírek – billegő túszalku, és negatív visszhangok a telepes konferencia után first appeared on Új Kelet online.