SzántóGráf

Reggeli hírek – diplomácia és közvélemény

ujkeletlive

Diplomácia

Joe Biden amerikai elnök és Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közötti  telefonbeszélgetés során megvitatták Izrael folyamatban lévő gázai hadjáratát, a Hamász által fogva tartott túszok visszatérését, valamint a Rafáhban várható izraeli szárazföldi támadást, amely aggodalmat váltott ki az Egyesült Államok, és a térségben élő többi ország részéről.

Az elnök megerősítette közös célunkat, a Hamászt legyőzését, illetve Izrael és népe hosszú távú biztonságának megalapozását. Az elnök és a miniszterelnök továbbá megvitatta a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásának biztosítására tett erőfeszítéseket,” – áll a Fehér Ház közleményében.

A két vezető közötti, mintegy 45 percig tartó beszélgetés, volt az első azt követően, hogy Biden a múlt héten Izrael gázai válaszlépéseit eltúlzottaknak nevezte.

A Fehér Ház közleménye szerint Biden egyértelművé tette, hogy Izraelnek nem szabad katonai műveletet indítania a sűrűn lakott gázai Rafáhban a civilek védelmére biztosító hiteles terv nélkül.

Netanjahu egy vasárnapi interjúban ragaszkodott a rafáhi művelet folytatásához, megígérve, hogy Izrael biztonságos átjárást biztosít a civil lakosság számára.

Ezenkívül, a CNN által idézett magas rangú kormányzati tisztviselő szerint a beszélgetés egyharmada a túszok kiszabadításáról szóló lehetséges megállapodás megvitatásáról szólt.

A szakaszos keretmegállapodáson dolgozó tárgyalók valódi előrelépést tettek az elmúlt hetekben, bár még mindig vannak jelentős hiányosságok, amelyeket be kell zárni”, – mondta a tisztviselő, hozzátéve: „nagyjából itt tartunk.”

Az amerikai tisztviselő megerősítette Izrael álláspontját, miszerint az alku csak akkor lehetséges, ha a Hamász nyomás alá kerül, és hogy ugyanezt közölték a vezető közvetítőkkel – Egyiptommal és Katarral.

„Nem lesz túszalku, hacsak a Hamász nem kerül jelentős nyomás alá, és ezt világossá tettük az egyiptomiak és a katariak számára. A hadsereg nyomásgyakorlása a helyszínen, különösen Khan Juneszban valós,” – tette hozzá az amerikai tisztviselő.

Pollok

A 12-es csatorna vasárnap este közzétett felmérése szerint a többség 43-27% arányban Beni Gantzot tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek Binjámin Netanjahuval szemben. Az ellenzék vezetője Jáir Lapid és Netanjahu között ugyanez az arány 25-31%.

A felmérés szerint a megkérdezettek 51%-a úgy véli, hogy előre hozott választások kellene tartani, 39% azt válaszolta, hogy erre nincs szükség, 10% pedig azt válaszolta, hogy nem tudja.

Amennyiben ma lennének a választások a Gantz vezette Nemzeti Egységpárt 37, a Netanjahu vezette Likud pedig 18 mandátumot szerezne.

A Lapid vezette Jes Atid – 15, a szefárd Sász – 11, a Liberman vezette Jiszráél Beitenu – 9, az Itamar Ben Gvir vezette Otzma Jehudit szintén – 9 mandátumot szerezne.

A Betzalel Szmotrich vezette Vallásos Cionizmus nem jutna be a Kneszetbe.

Emellett, az askenáz-háredi Jahadut HaTora – 7, a Hadash-Ta’al és a Ra’am egyenként – 5, a Meretz pedig – 4 mandátumra lenne jogosult. A Balad és a Munkapárt szintén nem jutna be a Kneszetbe.

Összességében a Gantz vezette ellenzéki blokk összesen 70 (a Hadash-Ta’al nélkül), míg a Netanjahu vezette jobboldali blokk 45 mandátumra lenne jogosult.

The post Reggeli hírek – diplomácia és közvélemény first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version