SzántóGráf

Háború, politika és kultúra: Netanjahu és Szmotrich-terv; és nehézségek az Eurovíziós nevezésen

ujkeletlive

Háborús politika

A háború utáni Netanjahu-terv

Az október hetedikei mészárlások után kezdődött gázai háború elmúlt hónapjai, illetve a hazai biztonsági vezetők konkrét irányvonal nélküli bizonytalansága, és a nemzetközi kritikákat követően Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap éjszaka, elsőként kabinetje tagjai számára felfedte „a Hamász utáni nap terve” néven jegyzett dokumentumot.

A miniszterelnök által először közétett útmutató szerint nem zárja ki konkrétan név szerint a Palesztin Hatóság részvételét az övezet későbbi működtetése során, amelyre viszont csak teljes mértékű demilitarizálása után kerülhet sor.

A bemutatott terv elsősorban a lehető legszélesebb körű konszenzusra építhető elvek rezuméja, nyilatkozta egy közeli forrás a héber médiában, így konkrétumok mellőzése mellett nagyrészt Netanjahu elmúlt hónapokban tett nyilvános nyilatkozatait ismétli. A tervet várhatóan a kabineten belüli politikai döntések alapján fogják véglegesíteni.

A miniszterelnök hivatala szerint a tervezet elvek összességét tartalmazza, ennek megfelelően a háború utáni gázai övezeten belüli demilitarizálás, illetve az Izrael közötti határokat érintően a hadsereg műveleti szabadságának határozatlan ideig való fenntartásának elsődleges szükségességét szögezi le.

Izrael a teljes Gázai övezetben időkorlát nélkül fenntartja a cselekvési szabadságot a terrorizmus kiújulásának megakadályozása, és a gázai fenyegetések meghiúsítása céljából. A Izraellel határos [gázai] területen kialakított biztonsági tér mindaddig létezni fog, amíg biztonsági igény van rá,” – áll a dokumentumban.

Emellett kijelenti, miszerint Izrael a Gázai övezet és Egyiptom közötti határt is ellenőrizni fogja, illetve „amennyire csak lehetséges, Egyiptommal együttműködve és az Egyesült Államok segítségével megakadályozza a határ egyiptomi oldaláról történő csempészetet, többek között a rafáhi átkelőn keresztül.”

Továbbá, az enklávé teljes demilitarizálása – kivéve azokat a fegyvereket, amelyek a közrend fenntartásához szükségesek – illetve ellenőrzése, és annak biztosítása, hogy ne sértsék meg szintén az izraeli hadsereg feladatát képezi.

A dokumentum kijelöli az övezet összes vallási, oktatási és jóléti intézményének radikalizáció-mentesítését, amelyet a lehető legnagyobb mértékben, saját területükön tapasztalattal rendelkező arab országok bevonásával és segítségével fognak megvalósítani.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a Gázai övezet újjáépítése csak a demilitarizáció befejezése, illetve a radikalizálódás – mentesítési [oktatási] folyamat megkezdése után lehetséges.

„Az újjáépítési tervek Izrael számára elfogadható országok finanszírozásával és vezetésével valósulnak meg,” – áll a dokumentumban, hozzátéve azt is, hogy Izrael azon fog dolgozni, hogy az övezet civil irányítása és felelőssége olyan irányítási tapasztalattal rendelkező helyi testületeken alapuljon, amelyek a terrorizmust támogató országoktól vagy szervezetektől függetlenek. 

Netanjahu emellett hangsúlyozta az Hamász mészárlásaiban résztvevő UNRWA beszüntetésének fontosságát, illetve a dokumentum végén ismét megerősítette, hogy ellenzi a palesztin állam egyoldalú létrehozását.

Szmotrich – terv

A tegnapi súlyos terrortámadás miatt a kormányt ért kritikákat követően Becalel Szmotrich pénzügyminiszter [Vallásos Cionizmus] közleményben tudatta, miszerint Izrael előbbre viszi több mint 3000 telepeslakás építésének terveit.

A bejelentést Szmotrich megfelelő cionista válasznak tekinti a tegnap reggeli Ma’ale Adumim és az az-Za’ajjem ellenőrzőpont között, az 1-es úton a forgalomban álló, Jeruzsálem irányába tartó utazókra célzott, – egy halálos és 11 sérültet eredményező terrortámadásra. A késő esti órákban nyilvánosságra hozott tervet Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, Joáv Gallant védelmi miniszterrel, illetve Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszterrel folytatott megbeszélése után terjesztette elő a pénzügyminiszter.

Ilymódon, Ma’ale Adumimban 2350, Kedarban 300, Efratban pedig 694 új telepes lakóegység tervét fogják sikerrel a védelmi minisztérium tervezési albizottsága elé terjeszteni, közölte Szmotrich, mondván – „tudja meg minden terrorista, aki ártani akar nekünk, hogy ha csak egy ujját is felemeli az izraeli állampolgárok ellen, halálos csapást és pusztulást kap amellett, hogy elmélyítjük örökös hatalmunkat egész Izrael földjén.”

Túszalku – újabb párizsi tárgyalások

A háborús kabinet tegnap este megállapodott abban, hogy magas szintű delegációt küld a túsztárgyalások második párizsi csúcstalálkozójára, az áttörés és annak reményében, hogy a március 10-én kezdődő ramadán böjt hónap előtt sikerül megegyezésre jutni.

Bízunk benne, hogy az izraeli delegáció… elősegíti a gyors alkut az összes túsz visszaküldése, – az életben lévők és a meggyilkoltak visszaküldése érdekében,” – közölte a Túszok és Eltűnt Családok szervezete.

A péntekre tervezett csúcstalálkozón várhatóan William Burns, a CIA igazgatója, izraeli részről David Barnea (Moszad), Ronen Bar (Sábák), a hadsereg elraboltak felkutatására irányuló titkosszolgálati erőfeszítéseit vezető Nitzan Alon tartalékos vezérőrnagy, emellett Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani katari miniszterelnök, és az egyiptomi hírszerzés vezetője, Abbász Kamel vesz részt.

A 12-es csatorna hírei szerint a háborús kabinet egyhangúlag jóváhagyta az izraeli delegáció utazását, nem sokkal a Kairóból érkező Egyesült Államok közel-keleti megbízottja, Brett McGurk látogatását követően, és azután, hogy állítólag a Hamász terrorszervezet hajlandó lenne enyhíteni az Izrael számára elfogadhatatlan követelésein.

A hadikabinet tegnapi esti szavazására reagálva, Becalel Szmotrich, aki nem tagja a testületnek, támadta a döntést, és arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás tárgyalására tett kísérletek a Gázában maradt 134 fogoly szabadon bocsátását késleltetik.

Meggyőződésem, hogy ha az összes államfő és a biztonsági intézmény megtagadta volna a tárgyalást, és kizárólag tűzzel-vassal beszéltek volna, akkor a túszok abszolút többsége már régen épségben hazaérhetett volna,” – közölte Szmotrich, megerősítve ezzel néhány nappal ezelőtt elhangzott állítását, miszerint a túszok hazahozatala szerinte nem a legfontosabb prioritás a Hamász terrorszervezet felszámolása előtt.

A múlt hónap végén zajló első számú párizsi találkozón rögzített keretmegállapodást a Hamász elutasította, mondván a részleges tűzszünet helyett ragaszkodik a hadsereg teljes kivonulásához és a háború befejezéséhez, ami Izrael számára elfogadhatatlan feltétel. Az elmúlt napokban azonban úgy tűnt, hogy a terrorszervezet hajlandó lehet az alkura, míg izraeli részről Joáv Gallant védelmi miniszter azt közölte McGurkkal tel-avivi találkozójukon, hogy szerinte Izrael „kiszélesíti a túszokról folytatott tárgyalásokon részt vevő delegáció mandátumát, hozzátéve, hogy a hadsereg „tovább fogja bővíteni szárazföldi műveletét a Gázai övezetben.”

A lehetséges túszalku azontúl, hogy a gázában hónapok óta fogvatartottak hazatérését jelentené, némiképp enyhítené a hadsereg tervezett rafáhi szárazföldi hadműveletét. A hadikabinet tagja, Beni Gantz [Nemzeti Egység] szerdai nyilatkozata szerint azt ígérte, hogy minden követ megmozgatnak az október 7-én elraboltak kiszabadítására irányuló erőfeszítések kapcsán, és miközben utalt egy újabb lehetséges túszalku kezdeti körvonalaira, hangsúlyozta, hogy amennyiben nem jutnak megállapodásra, a hadsereg a ramadán böjthónap alatt is folytatni fogja a rafáhi szárazföldi inváziót.

Háború és Eurovízió

Az Eurovíziós dalfesztiválon való izraeli részvételért felelős Kan közszolgálati média hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában megváltoztatni a zenei megmérettetésre benevezett dal szövegét, azt követően, hogy az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) jelezte, hogy politikai szövegnek minősítve akár ki is zárhatja Izrael részvételét az „októberi eső” miatt.

A Szimchát Tóra-i mészárlásokra utaló dal előadására a Kan Eden Golan énekesnőt választotta ki az idén a svédországi  Malmöben megrendezésre kerülő dalfesztiválon. Az októberi eső hazai bemutatása az EBU jóváhagyását követően történik, ennek megfelelően a Kan szerdán kiadott szűkszavú közleménye szerint „párbeszédet folytat az európai műsorszolgáltatóval a dalról, amely Izraelt fogja képviselni az Eurovízión.”

Az EBU szerint a dal vizsgálata folyamatban van, hozzátéve azt is, hogy amennyiben valamilyen okból nem felel meg a kritériumoknak, Izrael lehetőséget kap új dal vagy szöveg beküldésére a versenyszabályzatnak megfelelően.

Az Eurovízió hivatalos szabályzata szerint a daloknak nem lehet politikai üzenete vagy jellege, a versenyt politikamentes eseményként hirdetik, bár sok megfigyelő megjegyzi, hogy a (geo)politika mégis rendszeresen szerepet játszik az évente megrendezett versenyben.

A közösségi médiában kiszivárgott néhány rész szerint a dallal Izrael egyértelműen az októberi mészárlások brutalitására szeretné felhívni a figyelmet. A lehetséges kizárás hírére Miki Zohar kulturális és sportminiszter azt nyilatkozta, hogy „botrányosnak tartja az izraeli Eurovíziós dal érvénytelenítésének szándékát.”

„Izrael dala, amelyet Eden Golan fog előadni, egy megható dal, amely kifejezi a nép és az ország lelkületét ezekben a napokban, és nem politikai jellegű,” – írta  Zohar X-en majd hozzátette, hogy reméli, az EBU „továbbra is szakszerűen és semlegesen fog eljárni, és nem hagyja, hogy a politika befolyásolja a művészetet.”

A dal körüli vita a Hamász elleni gázai háborúval kapcsolatos növekvő nemzetközi kritikák miatt hónapok óta tartó felhívások közepette alakult ki, arra irányulva, hogy Izraelt tiltsák el a versenyen való részvételtől. Az EBU azonban többször is elutasított minden ilyen irányú felszólítást, és fenntartotta elvét, miszerint Izrael – mint minden más ország, részt vehet a versenyen.

A zsidó állam 1973 óta rendszeresen képviselteti magát az Eurovíziós dalfesztiválon, és eddig négyszer sikerült helyezést nyerni: 1978-ban, 1998-ban és legutóbb 2018-ban Netta Barzilai „Toy” című dala első helyezett lett, míg tavaly a híres popsztár, Noa Kirel a harmadik helyet szerezte meg „Unicorn” című dalával.

The post Háború, politika és kultúra: Netanjahu és Szmotrich-terv; és nehézségek az Eurovíziós nevezésen first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version