SzántóGráf

Miniszterelnöki sajtótájékoztató a túszalkuról és az ultraortodoxok sorozásáról

ujkeletlive

Netanjahu a túszalkut esélytelennek, a kormány felbomlását pedig a Hamász győzelmével egyenlőnek tartja

Joáv Gallant védelmi miniszter a katonaköteles ultraortodoxok sorozásával kapcsolatos egy nappal korábban a tel-avivi Kirja katonai parancsnokságon hivatalosan közölt ultimátumát követően, Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este ugyanazon helyszínen tartott tájékoztatót az újságíróknak.

Az ultraortodoxok besorozását, vagyis a mentességet biztosító törvény megszavazása a kormány túlélése szempontjából kulcsfontosságú biztosíték, ilymódon a Gallant által beígért ellenállás a háredi frakciók kilépését jelentheti, amelyet jóval a kormány alakítás előtt feltételként eleve leszögeztek. Netanjahu sajtótájékoztatóját megelőzve, Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] pénzügyminiszter a Maariv héber nyelvű hírportálon megjelent véleménycikkében hosszasan ecsetelte, hogy a katonai sorozás kényes kérdése miatt nem tartja helyesnek veszélyeztetni a kormány létét, amely kizárólag a Likud – háredi – vallásos cionista szövetség formájában a megfelelő az ország számára, névtelenül utalva a Beni Gantz és pártja révén kibővült nem feltétlenül kívánatos hadikabinetre, amelyet Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] nemzetbiztonsági miniszterrel együtt többször is nehezményeztek.

A viharos előzményeket követően a miniszterelnök tegnap este azt hangsúlyozta, hogy „az előrehozott választások a Hamász ellen vívott háború végét jelentenék,” – ezért kompromisszumra szólított fel a háredi törvénytervezet kérdésében. Emellett kijelentette, hogy képes olyan törvénytervezet-megállapodást javasolni, amely nem szakítja szét a nemzetet, és amelyet a Kneszet többsége megszavazna. Azt követően, hogy Gallant kijelentette, csak olyan törvénytervezetet ismerne el, amelyet minden koalíciós párt – beleértve a hadikabinet minden tagja támogat, Netanjahu kizárta „egy teljes egyetértésen alapuló kompromisszum lehetőségét,” mondván – „teljes egyetértés, csak a nem demokratikus országokban létezik.”

A miniszterelnök azt ígérte, hogy olyan konszenzusos megállapodásra fog törekedni, melynek értelmében több ultraortodox teljesítené a katonai szolgálatot. Elmondása szerint, tiszteli azokat a háredi fiatalokat, akik Tórát tanulnak, és azokat, akik önkéntesnek jelentkeznek a mentőszolgálathoz, de „nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, amit a közvélemény széles körben a tehermegosztásban tapasztalható eltérésnek tekint,” ami tulajdonképpen egy elhanyagolhatóan szűk réteget leszámítva, kvázi az összes érintett távolmaradását eredményezi.

A háredi közvélemény ezt ma már felismeri,” – tette hozzá, és bár konkrét neveket Szmotricshoz hasonlóan nem említett, a hadikabinet tagjainak [Gallant Beni Gantz, Gadi Eizenkot] címezve, arra utalt, hogy szándékosan [az ellenség érdekeit szolgálva] próbálják megbuktatni a koalíciót, úgymond szélsőséges követeléseket támasztva a háredi sorozással kapcsolatban.

Ha ez megtörténne, az a háború végét és Izrael vereségét jelentené,” – érvelt, mondván – „Izrael 6-8 hónapra megbénulna, a kormány keze meg lenne kötve a terroristák elleni, valamint a túszokért folytatott harcokban, és megosztottság alakulna ki a katonaság soraiban, ami a Hezbollah, és Irán legfőbb álma.” A miniszterelnök végül közölte, miszerint biztos abban, hogy a védelmi miniszter tisztában van az általános választások következményeivel, és azzal, hogy milyen súlyos veszély fenyegeti Izrael államot, hozzátéve, – „szóval biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást.”

A továbbiakban, a jelenleg semmilyen irányba nem haladó túszalkut illetően, Netanjahu kételkedett azzal kapcsolatban, hogy Izrael és a Hamász meg tudna állapodni a gázai harcok szüneteltetéséről és a túszok szabadon bocsátásáról, azzal vádolva a terrorcsoportot, hogy továbbra is elzárkózik a jóhiszemű kompromisszumok elől.

A Hamász téveszmés, irreális követeléseinek téglafalával állunk szemben,” – közölte, hozzátéve, hogy tudván miszerint követeléseik lehetetlenek, mégsem próbálnak közeledni a megegyezéshez. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy mindannyian reménykednek a jó irányba történő változásban, de a jelenlegi helyzetértékelés szerint nem ígérhet semmit, mert annak nem lenne fedezete.

A Katarban tárgyaló izraeli küldöttség egy lehetséges 40 napos tűzszünet részleteit próbálta összehozni, de a közvetítők szerint még nincs áttörés, ettől függetlenül a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy mindenképpen visszahozzák az összes Gázában fogva tartott túszt, és mindeközben a hadsereg felkészül a rafáhi szárazföldi hadműveletre, erősítette meg ismét a miniszterelnök.

Amit úgy fogunk megtenni, hogy evakuáljuk a civileket a harci övezetekből, gondoskodunk humanitárius szükségleteikről, és ezt úgy fogjuk megtenni, hogy betartjuk a nemzetközi jogot,” – tette hozzá utalva a Joe Biden amerikai elnök és kormánya részéről az utóbbi napokban erősödő kritikákra.

Végezetül, az újságírók által felvetett kérdésre, miszerint Ben-Gvir korlátozhatja az izraeli-arabok jelenlétét a közelgő ramadán idején a Templom-hegyen, a miniszterelnök hárított, mondván – „volt egy előkészítő megbeszélés,” amelyen a nemzetbiztonsági miniszter elmondta véleményét, illetve az említett biztonsági megbeszélések a jövő hét elején tovább zajlanak.

„Végső soron biztosítjuk a vallásszabadságot, a biztonsági feltételekkel összhangban. Nem áll szándékunkban megállítani a muszlimok vallásszabadságát,” – tette hozzá a miniszterelnök.

Utolsó pillanatban – elfogadták a kitelepítettek visszatérésének tervét, a szállodai tartózkodás júliusig engedélyezett

Az éjfélkor lejáró határidő utolsó perceiben, és a végsőkig bizonytalanságban tartva mind a szállásadókat mind az érintett kitelepítetteket, a kormány végül jóváhagyta az evakuálási terv meghosszabbítását az érintett déli és északi lakosok számára. A végső szavazás napokig tartó késlekedését az okozta, hogy a döntéshozó kormánytagok, és a Pénzügyminisztérium szakmai testületei között feszültség alakult ki a hazatérés után is járó megnövelt támogatások időtartamát és összegét illetően, illetve általában az összes járulékos juttatással kapcsolatban, amelyet a kitelepítettek kapnak.

A jóváhagyott tervezet végül magában foglalja a szállodai tartózkodás teljes finanszírozását július 7-ig, emellett kiegészítő pénzügyi támogatást azok számára, akik más lakhatási megoldásokat választanak. Emellett döntöttek a finanszírozás fokozatos adagolását illetően, legalábbis a déli lakosokra vonatkozóan, így ösztönözve a lakosok visszatérését Szderot városába és a környező közösségekbe.

Ilymódon, a déli határtól 0-7 km-re fekvő települések lakói, akik úgy döntenek, hogy március 7. előtt elhagyják szállodai szobáikat egyszeri támogatást kapnak: – felnőttenként 15 360, gyermekenként 7 680 sékel erejéig. Azok, akik úgy döntenek, hogy március 8. és április 1. között térnek vissza: felnőttenként 7,680, gyermekenként pedig 3,840 sékel csökkentett támogatást kapnak. Azok, akik április 2. és május 1. között hagyják el a szállodát: felnőttenként 3 840, gyermekenként pedig 1 920 sékel támogatást kapnak. Végezetül, aki június 1-jéig marad a szállodákban felnőttenként 1 920, gyermekenként pedig 960 sékel erejéig kap egyszeri támogatást.

Ezzel együtt döntés született arról, hogy a szállodákban lakó evakuáltak önálló letelepedési támogatása – felnőttenként 200, gyermekenként 100 sékel – csak azon vörös jelzésű települések lakóira érvényes, amelyekre a hadsereg megállapította, hogy nem térhetnek vissza. Mindemellett, annak ellenére, hogy jóváhagyták miszerint a visszatérési támogatást választó evakuáltak nem térhetnek vissza a szállodákba, megállapodás született arról, hogy a Turisztikai Minisztérium kivételes bizottságot hoz létre, amely rugalmasságot biztosít a katonák, tartalékosok, betegek, terhes nők, és más kivételes esetek számára. 

Háim Katz turizmus miniszter szerint, a kormány döntése a tanév végéig távlatot biztosít a hosszú hónapok után otthonaikba visszatérő déli lakosok számára, segítve őket az alkalmazkodásban.

A jóváhagyott támogatásokon kívül arra is felkészültek, hogy a déli közösségekben visszatérjen az élet a normális kerékvágásba, így Szderot város összes oktatási intézménye újra nyitja kapuit jövő vasárnaptól. A tervek szerint több mint 200 katona, illetve készenléti osztag állomásozik a helyszínen az oktatási helyszínek, valamint más közintézmények biztonsága érdekében. Ezen kívül az iskolabuszokon katonák is utaznak, akik vörös riasztás esetén segítik a diákokat.

The post Miniszterelnöki sajtótájékoztató a túszalkuról és az ultraortodoxok sorozásáról first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version