SzántóGráf

Miskolc majdnem első plázája – megjelent a Miskolci Naplóban – svindliztek az ajándék parfümmel

A nyolcvanas évek első felében végigbóklásztam a Bécs
melletti nagy bevásárlóközpontokat. Ott találkoztam először
a parfümöt ajándékba ajánlgatókkal. Akik végül annyi
szuvenírrel szédítettek el, hogy
nem győzted kifizetni, ha nem
akartad a már kialkudott ajándékod elveszíteni. Apró, de hatásos trükk, jobb, mint az itt a
piros…, ugyanezt később a miskolci Centrum Áruház előtt is
eljátszották. Jómagam arra is
emlékszem, hogy a bécsi, teljesen üres óriási parkolóban egy
rozsdás Wartburg parkolt a kocsim mellé, szorosan. Szerencsém volt, nem hagyott volna
nyomot a csüngő ajtaja az új
kocsimon.
Akkoriban gondoltam először arra, miként lehetne a miskolci belváros kereskedelmét
fellendíteni. Sokat beszéltünk
erről Kovács Gáborral, az akkori tanácsi hivatal kereskedelmi osztályának vezetőjével.
Ha hiszik, ha nem – videóm is
van erről. Abban az időben a
Széchenyi utcai boltok portáljai
még őrizték a századelőn kialakított arculatukat.
Akkoriban nőtt meg a kereslet a kis területű butikok iránt.
Pár esztendő alatt szinte minden belvárosi kapualjban felhúztak egy bodegát a házban
lakók örömére. Hogy aztán egy
átgondolatlan belvárosi rehabilitációs program keretében,
kártérítés nélkül kilakoltassák
ezeket a már harminc évet megélt kisboltokat.
A rendszerváltás után, mint
ismeretes, a teljes Kossuth szállót az önkormányzat örökölte
meg. Hosszas kérlelés után elértem, hogy a már hosszú ideje magára hagyott komplexumot a Déli Hírlap Kft. kapja
meg gazdasági hasznosításra.
Megvallom, tetszett a projekt,
s a szemem előtt lebegett, hogy
osztrák mintára a söröző, az étterem valamint a hotel minden
zugában üzleteket alakítsunk
ki. Pénz nélkül, tőkementesen.
Mogyorósi Zoltán barátom vásárirodája segítségével legalább
harminc kisebb-nagyobb pavilont alakítottunk ki minden
építészeti, tervezői jártasság
nélkül. Tudtam, nagy forgalmat generáló élelmiszerárusító
áruház nélkül az apró butikok
életképtelenek. Végül egy gyöngyös melletti nagykereskedést
sikerült behálóznunk, ám egy
év elteltével bedobták a törölközőt. Kiderült, a cég tonnaszámra vásárolta fel a Nyugaton már
lejárt csicsás csomagolású levesporokat és konzerveket. Csodálatos volt az ököruszálylevesük,
annak ellenére, hogy a szavatossági idejét jelző matricát háromszor is felülragasztották.
Jómagam élveztem a vásári
forgatagot, a standok bérlői is
elégedettek voltak, különösen
karácsony tájékán. Csak ám a
lerohadt, pusztuló épület minden napra tartogatott valamilyen kellemetlen meglepetést,
hol fűtés nem volt, hol pedig
csőtörés miatt áztak el a portékák.

Kossuth szálló fehér terem

Hiába rendeztük meg a
Vörös teremben az ország első
UFÓ-kiállítását, végül a botcsinálta plázaprojektünk kimúlt.
A bérlők elégedetlenkedtek,
nem akartak fizetni, mi meg
nem akartunk ráfázni, így Miskolc első, plázaszerű bevásárlóközpontjára visszatettük a lakatot. Innentől az épület sorsa
megpecsételődött legalább húsz
évre.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a közösségi oldalakon
egyre másra jelennek meg a
hajdani belváros utcarészletei.
Hogy mennyire zsúfolt, élettel
teli, elevenen lüktető volt, a Forinton tömegek mentek-jöttek
a Városház tértől az Ady hídig.
Süt a keserű nosztalgia, miközben mindannyian tudjuk, alapvetően megváltoztak a bevásárlási szokásaink. Oda megyünk
vásárolni, ahol parkolhatunk,
oda megyünk sétálni, ahol egyszerre minden szükséges dolgot beszerezhetünk. Így aztán
a városvégeken található nagy
bevásárlóközpontok a menők.
Nem beszélve arról, ma már én
is szívesebben rendelem online,
ha valami megtetszik.
Világjelenség. Ám ha ismét
látni szeretnénk a főutcán hullámzó tömeget, ne feledjük,
hamarosan kezdődik a hagyományos, csak miskolci Kocsonyafesztivál.

SZÁNTÓ ISTVÁN

Exit mobile version