SzántóGráf

András meghódította a miskolci közönségét – Miskolcon is tájolnak majd , de ha nem mi megyünk a Gólembe

Borgula András volt a miskolci zsidó múzeum baráti körének a vendége szerdán este.

  Teltház volt, ahogy mondani szokás a csilláron is lógtak. Markovics Zsolt főrabbi,  Andrást,  mint régi ismerőse,  életútját  szakszerűen boncolta fel.

Élvezetes előadásban hallottuk,  miként szembesült a vendégünk a zsidóságával. Elmondta, hogyan került ki Izraelbe ahol a katonai ranglétrán elérte a tiszti fokozatot. Nem tagadta alijázásban óriási szerepe volt annak, hogy elhitették vele,  az ígéretek földjén minden lány rá utazik.  Valamikori szőke tincseivel, tengerkék szemével hódítani fog. Hogy végül mi vette rá, hogy haza térjen az nem derült ki, csak addig jutottunk, a kádban ejtőzött amikor egy archimédesi felfedezéssel gazdagodott.  Ott döntötte el lesz neki egy színháza – egy zsidó theátrum.

Nos, aki nem jött el sajnálhatja, András egy élvezetes előadó művész magvas gondolatait, saját humorát kétkezes formában adja elő. Törtem a buksimat minek is köszönheti a miskolci népszerűségét – autogramot is osztogatott – hiszen az előadás résztvevői közül talán senki nem látta még színpadi szerepben. Nos, úgy tünik az ATV Civil a pályán című műsorban kiemelkedő teljesítményt nyújt. Onnan ismerte meg az ország. Óriási véleményformáló szuggesztív előadóművész , s most már a színházi produkciójára is kiváncsiak lettünk. Ha minden igaz néhány előadással Miskolcon is tájolnak , de ha mégsem mi megyünk csoportosan a Gólem színházba. Ahol állítólag jó a büfé és a felvonások között elegendő időt hagynak az egészséges táplálkozásra.

 

Exit mobile version