SzántóGráf

Gyász, megtorló támadások Libanonban, és az UNRWA feloszlatása

Avi/ujkelet.live

A háború 158. napja: Az Izraeli Védelmi Erők kedden bejelentette, hogy a 19 éves Itáj Chen őrmester október 7-én elesett és holttestét a Hamász Gázába hurcolta.

Chen a 7. páncélosdandár 75. zászlóaljában szolgált, és október 7-én a Hamász terroristáival vívott csaták egyikében esett el.

A katonai rabbinátus a közelmúltban nyilvánította halottnak a bizonyítékok és hírszerzési információk alapján.

Északi front: A hadsereg délelőtt folytatta légicsapásait az északkelet-libanoni Baalbekben, a Hezbollah két parancsnoki központjat támadva.

,,A Hezbollah fegyverarzenálja megerősítésére szánt jelentős eszközök tárolására használta ezeket a helyeket” – közölte a hadsereg.

A csapásokat megelőzően a Hezbollah két sorozatban több mint 100 rakétát lőtt ki Észak-Izraelre.

A hadsereg továbbá célba vett egy, a Hezbollah által használt épületet Khiamban, és további terror-infrastruktúrát Bint Dzsbeilben.

A libanoni média egy halottról és nyolc sérültről számolt be.

Déli front: A Biszlamach-dandár több mint 100 terroristát ölt meg a dél-gázai Khan Junesz al-Qarara és Abaszán külvárosában mesterlövész tűzzel, aknavetőkkel, harckocsi-lövedékekkel és légicsapások irányításával, jelentette a hadsereg kedden.

A dandár több tucat műveletet hajtott végre a térségben, főként az izraeli határhoz közeli Hamász-telephelyeket célozva.

A csapatok továbbá lőfegyvereket és egyéb katonai felszereléseket foglaltak le.

Segélyek: Izrael jóváhagyásával nemzetközi segélyszervezetek a napokban megkezdték egy tengeri móló építését a Gázai övezet északi részének egyik partján, amely lehetővé teszi a humanitárius segélyszállító hajók kikötését.

UNRWA: Az izraeli hadsereg hétfőn úgy döntött, hogy feloszlatja az UNRWA-t, az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetét a Gázai övezetben. A hadsereg magas rangú tisztviselői szerint a szervezet ront a gázaiak helyzetén. A döntés nem kapcsolódik a tényhez, hogy az UNRWA legalább 16 alkalmazottja vett részt a gázai határ melletti izraeli települések elleni október 7-i terrortámadásnak.

A hadsereg szerint az elmúlt években az UNRWA aránytalanul túllépte a kapott mandátumát, és ahelyett, hogy csak az élelmezés és a foglalkoztatás területével törődött volna, a szervezet a Gázai övezet oktatási és egészségügyi ügyeit is irányítani kezdte.

Annak fényében, hogy az UNRWA a probléma és nem a megoldás része, a hadsereg élén úgy döntöttek, hogy a szervezetet fel kell oszlatni, és más feleket kell bevonni az övezetben, amelyek kizárólag az ENSZ által kapott felhatalmazás szerint járnak el.

Az elmúlt hetekben a hadsereg neki állt az UNRWA gyengítésének, a feloszlatásig, egyrészt a szervezet Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezeteket köthető alkalmazottainak lejárató hadjáratával, miközben reális alternatívákat vetett fel az ENSZ menekültszervezetére.

Az egyik szervezet, amely jelentősen növelte tevékenységét a Gázai övezetben, az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete, amelynek strukturált mandátuma van a táplálkozási segélyek ügyében. Ma a Gázai övezetben az élelmiszercsomagok kiosztásának felét ő végzi.

Időközben Izrael zárolta az UNRWA bankszámláit, és az Asdodból származó lisztszállítmányokért a szervezet felelősségét átruházta az Élelmezésügyi Világszervezetre, megállapodva a jövőbeni munka folytatásáról 300 millió dollár értékben.

Izraelben hangsúlyozzák, hogy a Hamász és a nemzetközi források állítása ellenére nem folyik szándékos éheztetés Gázában, ez egy hamis kampány, amelynek célja, hogy növelje az Izraelre nehezedő nyomást a harcok leállítására.

A Gázai övezetből való legfrissebb adatok szerint az övezet északi részén körülbelül 300 000 gázai, a központi táborokban 500 000, a déli Khan Juneszben és Rafahban pedig körülbelül 1,4 millióan vannak.

A háború kezdete óta Izrael 16 000 humanitárius segélyszállító teherautó bejutását engedélyezte a Kerem Salom és Rafah átkelőkön át, 198 000 tonna élelmiszert, 29 500 tonna vizet, valamint két vízvezetéket is üzemeltet Izraelből az övezet déli és közepső részének.

The post Gyász, megtorló támadások Libanonban, és az UNRWA feloszlatása first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version