SzántóGráf

A főügyész figyelmeztette Ben-Gvirt, nem avatkozhat be a nyomozásokba

ujkelet.live

Gali Baharav-Miara főügyész szerdán figyelmeztette Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, aki az igazságügyi minisztérium alá tartozó Belső Ellenőrzési Osztály jeruzsálemi irodáiba látogatott, támogatásul egy vizsgálat alatt álló határrendész tiszt mellett, aki megölt egy 13 éves palesztint tegnap este.

A miniszternek küldött ,,Nyomozás helytelen befolyásolása” című levelében az állt, hogy ,,a bűnügyi nyomozásokat – a tiszt esetében is – teljes függetlenséggel végzik…. Az Ön nevében a nyomozásokba való bármely beavatkozás, közvetve vagy közvetlenül, törvénysértő, súlyosan sérti a jogállamiságot, és a rendvédelmi rendszerek átpolitizálását és tiltott befolyásolását jelenti”.

Az igazságügyi minisztérium külön közleményben szintén elítélte Ben-Gvirt, mondván, hogy tettei „árthatnak a bűnüldöző rendszer függetlenségének”.

A tiszt ellen nyomozás indult, miután egy lövéssel halálosan megsebesítette a 13 éves Rami Hamdan Al-Halhulit, aki az izraeli erők szerint tűzijátékkal célozta őket a kelet-jeruzsálemi Suafat menekülttáborban.

A menekülttábor lakosai cáfolták ezeket az állításokat, mondván, nem a biztonsági erőkre célzott és egyáltalán nem jelentett rájuk veszélyt.

Röviddel az incidens után Ben-Gvir X-en azt írta, hogy ,,tiszteleg” a tiszt előtt a helyzet kezeléséért.

,,Kiállok a határrendészek mögött, akik az életüket kockáztatják több tucat arab lázadóval szemben Suafatban” – közölte Ben-Gvir, hozzátéve, hogy ,, tiszteleg a harcos előtt, aki megölte a terroristát, aki tűzijátékot próbált lőni rá, és a csapatokra. Pontosan így kell fellépni a terroristák ellen – határozottan és pontosan.”

Szerda reggel a rendőrőrsön Ben-Gvir a nyomozást ,,szégyenletesnek” és ,,botránynak” nevezte, és egészen odáig ment, hogy a rendőrség helytelen magatartását vizsgáló egységet ,,Izrael elrettentésének megsemmisítésével és a katonák megkárosításával” vádolta. A „hős” tiszt – vonta le a következtetést – „a barátaival együtt példamutató munkát végzett”.

Nem sokkal ezután Ben-Gvir válaszolt a főügyész levelére, mondván: ,,[Baharav-Miara] fenyegető levelének nincs helye”.

The post A főügyész figyelmeztette Ben-Gvirt, nem avatkozhat be a nyomozásokba first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version