SzántóGráf

Ők lettek vármegyénk állami kitüntetettjei a nemzeti ünnep alkalmából

Minden évben március 15-én adják át az állami kitüntetéseket Budapesten, többek között a legrangosabbakat, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

A nemzeti ünnep alkalmából tegnap adták át az állami kitüntetéseket Budapesten. Vármegyénkből is többen kaptak magasrangú elismerést. Kossuth-díjat kaptak megosztva a Misztrál együttes tagjai, egyikük, Pusztai Gábor Miskolcon kezdte pályafutását: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
Kékedi László Vilmos népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kisgyőr község polgármestere,
Dr. Paripás Béla, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara Fizikai és Elektrotechnikai Intézetének volt vezetője, egyetemi tanára,

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
Ludmányné Tóth Evelin  táncpedagógus, a miskolci ELTE Best Dance Company alapítója és művészeti vezetője, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnökségi tagja

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke;

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a kitüntetést Dienes Dénesnek
Fotó: MTI

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült:
Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara dékánja, egyetemi docens;

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományoztak:
Dr. Dienes Dénes református lelkésznek, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye igazgatójának, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai és Egyháztörténeti Tudományok Intézete vezetőjének

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetését kapta:
Dr. Pokol Béla, a szociológiai tudomány doktora, jogtudós, politológus, volt alkotmánybíró, vármegyénk országgyűlési képviselője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, aki a Miskolci egyetemen is több éven át oktatott szociológiát.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült:

Lenártek András agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök, szakközgazdász, volt országgyűlési képviselő, a BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai-gazdasági tanácsadója, korábbi ügyvezetője;

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült:
Aros János, Sárospatak város polgármestere;

Obbágy Csaba, Ózd város önkormányzati képviselője, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója, az ózdi Rombauer Alapítvány elnöke;

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:
Elek Franciska, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Putnoki Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;

 

A Belügyminisztérium kitüntetettjei:
miniszteri elismerő oklevelet kapott:
Kissné Gál Ilona, a Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola tanítója

Szabóné Nagy Éva, a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Éltes Mátyás Tagiskolája gyógypedagógusa

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozták
Dr. Sohajda Máriának, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház nyugalmazott főorvosának, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága tagjának

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozták
Lehoczki Lászlónak, a Miskolci Spider Mentőcsoport alapító vezetőjének

Lehoczki László és kutyája, Hope
Fotó: ÁJ

A Magyar Arany Érdemkereszt Katonai Tagozatát adományozták
Sperka Kálmán ny. tű. ezredesnek, az egykori Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltóparancsnokság volt parancsnokhelyettesének

Dr. Varga László r. ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetőjének

 

A Honvédelmi Minisztérium kitüntetettjei:

a Honvédelemért kitüntető cím I. fokozatát adományozták  
Dr. Alakszai Zoltán főispánnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánjának

dr. Alakszai Zoltán főispán
Fotó: Ádám János

Az Agrárminisztérium kitüntetettjei:
A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta
Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdészeti iskolák népszerűsítése és a diákok számának folyamatos növelése érdekében végzett munkája elismeréseként.

Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést kapta
Kiss Béla, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezető helyettese, a társaság minőség- és környezetirányítási rendszerének működtetésében végzett kiváló munkájáért
Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott
Dávid Ádám, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tenyésztésvezetője részére, az őshonos haszonállat-génmegőrzési feladatok példaértékű koordinálásáért, a génmegőrzés és – hasznosítás terén elért eredményeiért.

Exit mobile version