Az energiatanúsítvány mellett a gumiabroncsok oldalán található DOT
jelölés ad fontos információt. A Szövetség a tavaszi abroncscsere
kapcsán fontosnak tartja ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor
jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható
meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan..
A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből
az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a
második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az "idei" abroncsot
keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos
tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben
képes megőrizni! A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az
abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az
előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt
gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a
tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak.
Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és
értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban
megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival
azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól
számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott
abroncs a "frissen gyártott", míg a 3-5 éve gyártottnál használható
az "új" megnevezés. Az abroncsok élettartama 10 év. Folytatás a HTA
weboldalán.
Kiadó: Magyar Gumiabroncs Szövetség
Máté Kinga elmondta, hogy az indoklás szerint a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva keltette azt a látszatot, hogy humán orvosi...
A video-megfigyelő rendszer fő előnye, hogy távolról nyomon követhetőek az események a védeni kívánt területen, illetve egy nem várt esemény bekövetkeztekor visszanézhetőek a...
Történelmi világpremierjét ünnepli az Audi 2018. szeptember 18-án: a márka bemutatja az Audi e-tront – az első teljesen elektromos modelljét- a „The Charge”...
Kovács Gábor szikszói származású, Olaszországban élő operaénekes kezdeményezésére, Szikszó Önkormányzata támogatásával, jótékonysági koncertet és képárverést rendeznek Szikszón az Inkubátorházban 2015. május 17-én, vasárnap...
„A rák okai nem vezethetők vissza egyetlen tényezőre. Fontos, hogy mit eszünk, hogyan élünk, mozgunk-e, hány munkahelyen dolgozunk a megélhetésért, mennyi stressz van...
Havi bruttó fél millió forintot vett fel stratégiaalkotásért, monitorozásért és javaslatok megfogalmazásáért Alakszai Zoltán jegyző, fideszes polgármester-jelölt tavaly augusztusig – mondta el Bazin...
A Mályvavirág Alapítvány a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért, a petefészekrákos nők segítéséért dolgozik. Minden év januárjában megszervezi az Európai méhnyakrák megelőzési...
Az éj leple alatt egy újabb bátran kiadott kormányhatározatban a Fidesz az utolsó esélyt készül elvenni attól, hogy hasznos, értelmes beruházást támogasson városunkban....
Bemutatkozik a szén dioxid semleges logisztika holisztikus megközelítése: a Magyarországon gyártott akkumulátormodulokat és -cellákat a jövőben teherautók helyett vasúton szállítják Brüsszelbe. Ez az...
Lottóház harmadik emelet. Tetszenek látni? Ez a második molinó Miskolcon, a városban ami a szantograf portál reklámozására lett kirakva. Az elkövető Török Ferenc...
Az Audi szenzációs újdonsággal indítja az új évet. 2017 januárjában a detroiti Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon (North American International Auto Show – NAIAS) mutatkozik...
Sokéves tendencia tört meg, amikor tavaly sem az új törvények, sem pedig az új kormányrendeletek száma nem nőtt, hanem csökkent, méghozzá jelentősen –...
Mint korábban írtam, készült egy könyvem a Balatonaligai pártüdülőről, arról a rezervátumról amelyben a legfelsőbb hazai és nemzetközi pártvezetők nyaraltak.A történet Kádár és...
Az Audi bemutatja új TFSI motorokkal szerelt SQ7** és SQ8** modelljeit, így reagálva a nagyteljesítményű SUV-modellek piaci szegmensében kínált sportos benzinmotorok globális trendjére....
Nagy sikerrel működik a miskolci Salkaházi program a szép korúak körében. Ám nemrégiben derült ki, hogy a mártírhalált halt nővér sorsát, tragikus életútját...
Ha Ön szereti a közelmúltban elhunyt Feledy Gyula Kossuth díjas művész képeit alkalmi áron veheti meg a legérdekesebb és legértékesebb gyűjteményét. A mester...