SzántóGráf

Miskolc turisztikai bemutatkozása Krakkóban

Városunk turisztikai kínálata is bemutatkozott az ALLinTOO V. Nemzetközi Turisztikai Workshopon, amely Lengyelország egyik rangos turizmusszakmai eseménye. A Krakkóban március 13-14-én megtartott rendezvény azoknak a városoknak és turisztikai szolgáltatóknak jelentett kiváló lehetőséget, akik szívesen építenének kapcsolatokat a lengyel utazásszervezőkkel, utazási irodákkal.

Miskolcot közös standon, együttesen képviselte a város turisztikai marketingszervezetétől Kupcsik Sarolta, a Tourinform irodavezetője, szolgáltatói oldalról pedig Angyal Enikő, a Globus Travel beutaztató üzletága, a Lovenordhungary tulajdonos ügyvezetője.

A Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt partnereiként a miskolci résztvevőknek lehetőségük volt eszmecserére – az előzetesen regisztrált lengyel és cseh tárgyalópartnerek mellett – más országokból érkezett turisztikai szakemberekkel, valamint a többi magyar kiállítóval és a Visithungary képviselőjével is. A lengyel utazásszervezők részéről erős érdeklődés mutatkozott Miskolc és Észak-Magyarország iránt. A tárgyalásokat, megbeszéléseket interaktív, csapatépítő krakkói városnézés követte.

Mivel Dél-Lengyelország az egyik legfontosabb küldőpiaca Miskolc és térségének, a mostani krakkói rendezvényen tapasztaltak kiemelt jelentőséggel bírnak az onnan érkező turisták, illetve a számukra magyarországi üdüléseket, utazásokat kínáló lengyel- és csehországi utazási irodák tájékoztatásában és az üzleti megállapodásokban.

Exit mobile version