SzántóGráf

Speciális csapat dolgozik alagutak lokalizálásán Júdea és Szamáriában

Avi/ujkelet.live

A háború 165. napja: Néhány hónappal ezelőtt a palesztin Tulkarem melletti Bat Hefer zsidó közösség lakói arról számoltak be, hogy ásás zajait hallják otthonaik közelében. Kezdetben a Központi Parancsnokság belső és szabálytalan vizsgáltot folytatott az ügyben, majd egy bizonyos ponton a Jahalom elit harcmérnöki egység alagutakra szakosodott tagjai érkeztek a helyszínre. Többszöri vizsgálat után világossá vált, hogy nincs alagút a közelben, de a Ynet hírportál megtudta, hogy a parancsnokság úgy döntött, létrehoz egy speciális csapatot az ügy alapos kivizsgálására.

A Júdeában és Szamáriában lévő alagutak létezéset vizsgáló szakmai csapat mérnöki és hírszerzési, valamint civil szakemberekből áll, és időszakonként helyzetértékelést végez a felbukkanó hírszerzési információk vagy egy feltételezett alagútról szóló jelentések alapján. A létrehozása óta eltelt hónapokban Júdea és Szamária különböző területein többször felmerült alagútnyílások és alagutak gyanúja. Néhány hete például jelentés érkezett Har Hebronban és Siloban talált alagútnyílásokról, de ellenőrizték őket, és kiderült, hogy nem alagutakról van szó. A Ynet riportja hangsúlyozta, eddig nem észleltek támadó alagutakat.

Egy biztonsági tiszt a következő magyarázatot adta a Ynetnek: „A múltban már láttuk földalatti létesítmények használatát fegyverek elrejtésére és tárolására, és tisztában vagyunk vele, hogy a terrorszervezetek megpróbálják utánozni a gázai harci módszerek egy részét. Ez a kérdés nagyon foglalkoztat bennünket. A fő reakció a nagy gyakorisággal végzett offenzív tevékenység, különösen a menekülttáborokban, nemcsak a keresett személyek letartóztatása, hanem az ezeken a helyeken végzett kutatások és a terrorista infrastruktúrákra mért ütés érdekében is. Ugyanakkor a speciális csapat a hírszerzési igények vagy a helyszínről származó jelentések alapján összeül, és tudja, hogyan kell minden szükséges képességet bevetni a vizsgálatukhoz.”

Az egyik első alkalom, hogy az Izraeli Védelmi Erők alagutakkal szembesült Júdeában és Szamáriában, az Otthon és Kert hadművelet során volt 2023 nyarán a dzsenini menekülttáborban, amikor egy több tíz méter hosszú alagutat fedeztek fel, amely egy mecsetet kapcsolt össze egy búvóhellyel a menekülttábor szívében. Azóta a hadsereg ellenőrzéseket végez a menekülttáborokban az egész régióban egy belső alagút lokalizálása érdekében – és a háború kezdete óta a csapatok heti rendszerességgel lépnek be a menekülttáborokba.

Eddig körülbelül öt nyílást találtak, amelyek nem vezettek alagutakba az észak-szamáriai Dzsenin és Nur al-Samsz táborokban. Az Izraeli Védelmi Erők bár hangsúlyozza, jelenleg nem találtak alagutakat, az ország déli és északi részén feltártak után ezt nehéz bizonyossággal kizárni.

The post Speciális csapat dolgozik alagutak lokalizálásán Júdea és Szamáriában first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version