SzántóGráf

Hiba és tisztázás a hadseregnél, Erdogan Allahhoz küldené Netanjahut

Avi/ujkelet.live

A háború 168. napja: Az Izraeli Védelmi Erők pénteken közölte, hogy ,,emberi hiba” miatt a tegnap nyilvánosságra hozott fotókollázsban, mely a Sifa Kórházban elfogott 358 megerősített terrorista egy részét hivatott ábrázolni, több olyan gyanúsított fotója is bekerült, akiket még nem vettek őrizetbe.

A hadsereg tagadta, hogy a grafika ,,pszichológiai hadviselés” alkalmazására tett kísérlet volt.

,,Emberi hibából fakadóan több fotó is látható a grafikán olyan terroristákról, akiket még nem fogtak el, de információink szerint a kórház környékén vannak, és ott rejtőzködnek” – közölte a katonaság, hozzátéve, hogy a művelet befejeztével közzéteszi mindazok személyazonosságát, akiket elfogott.

Tisztázás: A 7. páncélosdandár 82. zászlóaljának parancsnokát, Ofir Caspi alezredest megrótta hadosztályparancsnoka tegnap a dél-gázai Khan Juneszben újságíróknak adott politikai megjegyzései miatt.

Caspi azt mondta az újságíróknak, hogy ,,a megoldás” a Hamász legyőzésére telepek létrehozása Gázában.

,,Az Izraeli Védelmi Erőknek kellene birtokolnia a területet, úgy gondolom, hogy ha a telepek visszatérnek ide, akkor nyertünk. Ha megöljük [Jechíje] Szinwart, azzal nem pusztítjuk el a Hamászt, jön helyette más. A megoldás az, hogy visszatérünk ide, mint a telepek Júdea és Szamáriában”.

Caspit ,,tisztázásra” berendelték a hadosztályparancsnokához, aki megrovásban részesítette ,,rendhagyó megjegyzéseiért, amelyek nincsenek összhangban az Izraeli Védelmi Erők protokolljaival és azzal, amit a hadsereg elvár egy parancsnokától”.

,,A tiszt visszavonta a szavait, és sajnálatát fejezte ki” – mondta a hadsereg.

A parancsnok jelenleg Khan Juneszben harcol, és a megjegyzéseket a riporterekkel folytatott hosszas beszélgetés közepette tette a folyamatban lévő harcokról.

: Iszrael Katz külügyminiszter beidézte Törökország izraeli nagykövet-helyettesét súlyos megrovásra, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök egy tegnapi választási nagygyűlésen megfogadta, hogy Netanjahut ,,Allahhoz küldi, hogy gondoskodjon róla, nyomorulttá tegye és megátkozza”.

A beidézés célja, írta Katz X-en angolul, héberül és törökül, hogy „világos üzenetet közvetítsen Erdogannak”.

„Te, aki támogatja a csecsemőket égető, gyilkos, erőszakoló és csonkító Hamász-bűnözőket, az utolsó, aki beszélhet Istenről” – folytatta Katz. „Nincs az az Isten, aki meghallgatná azokat, akik támogatják a hamászos barbár barátaid által elkövetett atrocitásokat és emberiesség elleni bűncselekményeket.”

The post Hiba és tisztázás a hadseregnél, Erdogan Allahhoz küldené Netanjahut first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version