SzántóGráf

Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus

ujkeletlive

Diplomácia

Túszalku – óvatos optimizmus

A héber és a nemzetközi média óvatos optimizmusról számolt be a dohai túszalku tárgyalásokkal kapcsolatban, azt követően, hogy a Dedi Barnea kémfőnök által vezetett izraeli küldöttség elfogadta azt az amerikai kompromisszumos ajánlatot, amely a fogolycsere kapcsán szabadon engedhető terroristák számát illetően jelentős engedménynek számítana.

A korábbi párizsi keretmegállapodás alapján, az alku első szakaszában Izrael legfeljebb 400 biztonsági fogoly szabadon engedésére vállalkozott. A szombati javaslat konkrét vázlata ugyan nem ismert, de különböző médiajelentések szerint Jeruzsálem enyhített korábbi álláspontján, és a hathetes tűzszüneti időszak alatt akár 700-800 palesztin foglyot – köztük 100 gyilkosságért elítélt „nehéz” terroristát, elvileg hajlandó lenne szabadon engedni 40 fogvatartott izraeli túszért cserébe. Ugyanakkor, a nemzetközi média szerint Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy a megállapodás értelmében szabadon engedett biztonsági foglyokat Júdea és Szamárián, illetve Gázán kívüli helyekre szállítsák, amit a Hamász eddig legalábbis elutasított.

Továbbá, a 12-es csatorna szerint Izrael nagyobb rugalmasságot mutatott azáltal is, hogy felhatalmazta Barneát és csapatát a gázai civilek északra való visszatérését illetően történő tárgyalások folytatására, ami eddig szintén nem fordult elő. Ilymódon, a bennfentes forrást idéző csatorna úgy tudja, hogy Izrael állítólag beleegyezne napi 2000 civil lakos visszatérésébe északra, két héttel a megállapodás életbe lépése és az ideiglenes tűzszünet kezdete után. Konkrétumok részletezése nélkül, a jelentés arra utalt, hogy férfiak valószínűleg nem térhetnek vissza északra, ugyanakkor Izrael továbbra is elutasítja a Hamász teljes katonai visszavonulásra és állandó tűzszünetre vonatkozó követeléseit.

Egyébként, a Hamász válaszára várhatóan napokig kell várni, mivel a legfőbb döntéshozó Jahíje Szinwárral, aki vélhetően az övezet déli részén rejtőzködik, nehézségekbe ütközik a kommunikáció. Eközben Barnea, illetve Ronen Bar a Sábák vezetője, és Nitzan Alon kormány megbízottal együtt hazatért, ahogyan Bill Burns, a CIA igazgatója is elhagyta Dohát.

Az amerikai és izraeli óvatos optimizmus ellenére, úgy tűnik, hogy a Hamász a javaslat elutasítására hajlik, állítja az  Al-Mayadeen csatorna riportja. Amennyiben a terrorszervezet mégis elfogadná a vázlatot, számos technikai részlet kidolgozása hátra van még, a megállapodást pedig az izraeli politikai kabinetnek is el kell fogadnia, ami szintén nehézségekbe ütközhet, mivel Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) és Becalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) eleve kizárta bármilyen fogolycsere támogatását.

Vallás és politika

Gantz kilépne a kormányból a sorozási törvény miatt

A hadikabinet tárca nélküli minisztere, Beni Gantz (Nemzeti Egység) frakciója kilépését helyezte kilátásba, mondván a Binjámin Netanjahu miniszterelnök által bemutatott háredi sorozási törvénytervezet olyan vörös vonal, ami veszélyezteti a nemzeti kohéziót.

A nép nem fogja tudni elviselni, a Kneszet nem szavazhatja meg, illetve kollégáimmal együtt nem lehetünk a szükségkormány tagjai, amennyiben egy ilyen jogszabály átmegy a plénumon,” – jelentette ki Gantz, egy vasárnap este közzétett videoüzenetben, és arra szólította fel a Likud minisztereit és a Kneszet tagjait, hogy hallassák hangjukat. Emellett hangsúlyozta, miszerint a törvénytervezet az értékek súlyos csődje lenne, és jelentős társadalmi szakadékot okozna, különös tekintettel háborús időkben, amikor az izraeli társadalomnak egységesnek kell maradnia.

„Nem fogunk tudni határainkon belüli és kívüli harcosaink szemébe nézni, akiket arra kérnek, hogy hosszabbítsák meg szolgálatukat. Nem fogunk tudni közvetlenül a tartalékosokra nézni, akik hátrahagyják családjukat és vállalkozásukat,” – tette hozzá.

A törvényjavaslat kedden kerül a kabinet miniszterei elé megvitatásra, ezt követően hosszas procedurát követően végleges olvasatra legfeljebb júniusban kerülhet a Kneszet elé, így Gantz beígért kilépése sem várható a napokban.

A politikai viharon kívül jelentős társadalmi elutasításra is lehet számítani, az évek óta kozmetikázott és szőnyeg alá söpört ultraortodoxok sorozását, illetve azt mentesítő törvény megszavazása esetén. Joáv Gallant védelmi miniszter eleve kizárta támogatását egy olyan tervezetnek, amelyet a kormány teljes egészében nem fogad el. Netanjahu azonban ragaszkodik a keddi szavazáshoz, amely lehetővé tenné számára, hogy a főügyész elé terjeszthesse a tervezetet, és tájékoztassa a bíróságot arról, hogy folyamatban van a törvényhozás, ezzel megakadályozva a mentességet élvező jesiva tanulók állami támogatásának felfüggesztését, ami koalíciós válságot okozna az ultraortodox pártokkal, mielőtt a Kneszet megkezdi a nyári ülésszakát

A héber médiában megjelent vázlat:

Azontúl, hogy főleg a jelenlegi háborús helyzetben az intézkedés rendkívüli igazságtalan lenne a szolgálatot teljesítő katonákkal szemben, akik az életüket áldozzák a hazáért, emellett gazdasági katasztrófát is okozna, megnehezítve az ultraortodoxok integrálódását a munkaerőpiacra.

Vezető gazdasági források szerint a felmentési kor emelése azt jelenti, hogy hozzávetőleg 200 000 ultraortodox férfi nem tud majd dolgozni – ami súlyosan károsítja Izrael gazdaságát: ,,az ultraortodox férfiak foglalkoztatása már ma Izrael legnagyobb gazdasági kihívása, a mentesség korhatár emelése botokat tesz a kerekek közé, és még jobban rontja a helyzetet.”

The post Reggeli hírek: túszalku – óvatos optimizmus first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version