SzántóGráf

Hajtóvadászat, légi fenyegetés, szívszorító kérés és sorozás

Avi/ujkelet.live

A háború 174. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők délután közölte, hogy elfogó rakétákat lőtt ki Cfát térségéből ,,egy gyanús légi célpontra”, mely Libanonból Izrael felé tartott.

A kezdeti értékelés alapján a célpont nem lépett be az izraeli légtérbe.

Hajtóvadászat: Reggel három személy megsérült a Jordán-völgyben, amikor egy terrorista tüzet nyitott az elhaladó járművekre a 90-es úton.

A terroristának sikerült megszöknie.

A területért felelős Központi Parancsnokság vezetője a helyszínen helyzetértékelést tartott a dandár parancsnokával.

Az izraeli erők folytatják a terület átfésülését a terrorista elfogása érdekében.

Egy helyi jogvédő szervezet közleménye szerint a terrortámadásban megsebesült három személy közül ketten aktivisták voltak, akik a térségben tartózkodó palesztin pásztoroknak mentek segíteni.

A Megszállás Szemébe Nézve nevű csoport megfogadta, hogy a támadás ellenére továbbra is „védi a palesztinokat, és szabadságot és egyenlőséget követel az ország összes lakosának”.

Túszok: A belga külügyminiszter dél-izraeli körútja során Iszráel Katz külügyminiszter javaslatára találkozott a Gázában fogságban lévő túszok családjaival.

Mohammad Alatras testvére nemes üzenettel fordult a belga miniszterhez: ,,Mielőtt szabadon engedik a testvérem, nyomást szeretnék gyakorolni, hogy előbb a lányokat engedjék el. Megdöbbentő, ami ott velük történik.”

A 40 éves Alatras 13 gyermek apja a negevi Szawa beduin faluból.

Találkozó: Először nyilatkoztak ma a médiának az elrabolt katonák szülei, mielőtt találkoztak Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel. A katonák szülei választ követelnek Netanjahutól arra a kérdésre, hogyan tervezi hazahozni gyermekeiket.

Anat Angrest, a Gázában fogságban lévő katona, a 21 éves Matan édesanyja a következőt nyilatkozta: „Tanúvallomásokat kaptunk a hazatérőktől, azt mondják, hogy az életben maradt katonákat embertelen körülmények között tartják sebesülten, mindennap kínzásnak és gyötrelemnek kitéve a föld alatti fagyos hidegben, kis ketrecekben, napfény nélkül és éheztetve. Az állam és a biztonsági erők kérésére a mai napig hallgattunk, megijesztettek minket, tisztában vagyunk azzal, hogy egyre növekszik a néma napok száma ellentétesen az élve hazatérő fiúk számával”.

,,Az olyan válaszok, mint a ‘mi mindent megteszünk’, már nem kielégítőek” – tette hozzá.

Besorozás: Mose Gafni az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora képviselője röviddel a határidő lejárta előtt jelezte, pártja nem hajlandó kompromisszumot kötni a jesivában tanuló ultraortodox férfiak besorozásával kapcsolatban.

„A Tóra-tudósok nélkül nincs jogunk létezni ezen a földön. Kétezer évnyi száműzetés után Izrael népe visszatért, hogy zsidó nemzet legyen saját földjén, és ez a hagyományt folytató Tóra-tudósok érdeme” – jelentette ki Gafni az északi Tverián egy ultraortodox iskola sarokkőletételén

„Áldom azokat a katonákat, akik életüket kockáztatják Gázában és itt az északi határon, Izrael egész népével imádkozom, hogy épségben hazatérjenek, de Tóratanulók nélkül nincs jövőnk, ezért meg kell őriznünk őket minden lehetséges erővel”.

Mindeközben az állam új, kétórás meghosszabbítást kért, hogy közölje a Legfelsőbb Bírósággal, hogyan oldaná meg az ultraortodox hadkötelezettséget, miután szerda este röviddel éjfél előtt fél napos hosszabbítást kért.

Percekkel a szerda esti határidő lejárta előtt a Legfőbb Ügyészség drámai választervezetet adott ki, amelyben kijelentette, hogy április 1-jén nem lesz jogi mechanizmus arra, hogy ne sorozzák be a katona korú ultraortodox férfiakat, valamint arra, hogy az állam finanszírozhassa a teljes időben vallási tanulmányokat folytató jesiva hallgatók ösztöndíját.

The post Hajtóvadászat, légi fenyegetés, szívszorító kérés és sorozás first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version