SzántóGráf

Vége a Sifa-hadműveletnek, letartóztatták Hanije rokonát Izraelben

Avi/ujkelet.live

A háború 178. napja, Sifa: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette, hogy a haditengerészet elit Sajetet 13 kommandósai, a 401. dandár harci csapatai és a Nahal felderítői a 162. hadosztály irányításával befejezték a Hamász terrorszervezet elleni hadműveletet a gázavárosi Sifa Kórház területén, az övezet északi részén.

A március 18-án indított akció során a csapatok elfogtak 900 terrorista gyanús személyt, több mint 500-ról bizonyítást nyert, hogy terrorista. A területen zajlott összecsapások során az erők megöltek több mint 200 terroristát. A megölt illetve letartóztatottak között voltak a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetek vezető tagjai.

Harcok: A Gázai övezet középső részén a Nahal irányításával egy támadó helikopter csapást mért a Hamász egyik katonai épületére valamint egy másik becsapdázott épületre, ahonnan terroristák megfigyelték az erőket.

A légierő az elmúlt nap folyamán terroristákat likvidált, akik azonnali fenyegetést jelentettek a csapatokra, köztük egy orvlövészt, akit egy támadó helikopter ölt meg.

A Kommandó-dandár a dél-gázai Khan Junesz Al-Amal negyedében van bevetésen. A harcosok megöltek számos terroristát közelharcban, terror-infrastruktúrákban razziáztak és számos terroristát letaróztattak. A terület átfésülése során a harcosok sok hadieszközt találtak, köztük robbanóeszközöket.

A Givati-dandár szintén megölt számos terroristát, akik fenyegetést jelentettek az erőkre.

A légierő a 7. páncélosdandárral együttműködve az elmúlt 24 órában számos csapást hajtott végre Khan Junesz térségében. A csapatok azonosítottak egy teherautót, mely feléjük tartott és egy járművet benne terroristákkal, akik közvetlen fenyegetést jelentettek a csapatokra. Egy drón csapást mért a terroristákra.

Letartóztatás: A rendőrség és a Sabak belbiztonsági szolgálat az éjszaka letartóztatta a Hamász terrorszervezet politikai szárnyának vezetője, Iszmail Hanije húgát terrorszervezet tagjával való kapcsolatba lépés és terrorizmus támogatásának gyanújával.

Az 57 éves nőt lakhelyén, a dél-izraeli beduin Tel Seva közösségben fogták el. A házában dokumentumokat, telefonokat, egyéb leleteket és bizonyítékokat találtak, amelyek összefüggésbe hozzák őt Izrael Állam elleni súlyos biztonsági bűncselekmények elkövetésével.

Jordánia: A jordán vezetés dühös a Hamász vezetésére, különösen a Katarban székelő Khaled Masalra, miután az elmúlt napokban igyekeztek fellázítani a nyilvánosságot, amelynek egy része zsinórban hét napja tüntet Ammanban a gázai háború ellen, jelentette tegnap este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. Aggódnak a Hamász népszerűségének növekedése miatt, de nemcsak a Hamász próbálja feltüzelni a jordániai arénát, hanem Irán és a Hezbollah terrorszervezet is.

Több száz tüntető gyűlt össze az elmúlt hét minden napján a jordán fővárosban, és követelték Izrael gázai háborújának befejezését. A tüntetők szembeszálltak a rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be ellenük.

ZOOM: Az Egyesült Államok és Izrael hétfőn virtuális találkozót tart, hogy megvitassák a Biden-kormány alternatív javaslatait Izrael tervezett katonai inváziójára a dél-gázai Rafahban, idézett a Walla hírportál négy izraeli és amerikai tisztviselőt.

A találkozó, amely a múlt héten lett volna esedékes, vitás kérdéssé vált Binjámin Netanjahu miniszterelnök és Joe Biden elnök között. Miután az Egyesült Államok a múlt héten nem vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a gázai tűzszünetre és az összes túsz szabadon bocsátására felszólító határozatát, Netanjahu bejelentette, hogy tiltakozásul lemondja a találkozót.

Netanjahu legközelebbi bizalmasa, Ron Dermer stratégiaügyi miniszter az elmúlt napokban többször is elmondta Netanjahunak, hogy a lehető leghamarabb Washingtonba kell küldenie a delegációt, hogy elkerülje a Bidennel való feszültség további eszkalációját.

Vezető izraeli tisztviselők szerint a virtuális találkozó egy módja Netanjahu számára, hogy ,,megőrizze a tekintély látszatát”, és megbeszélést folytasson a Fehér Házzal Rafahról anélkül, hogy delegációt küldene Washingtonba.

,,Jóváhagytam az Izraeli Védelmi Erők hadműveleti tervét Rafahra vonatkozóan. Az Izraeli Védelmi Erők felkészült a polgári lakosság evakuálására és a humanitárius segítségnyújtásra” – mondta Netanjahu vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Ez volt a negyedik alkalom az elmúlt két hónapban, amikor Netanjahu azt mondta, hogy jóváhagyta a terveket.

A Biden-kormány szerint a művelet Rafahban, ahol több mint 1 millió palesztin talált menedéket, tömeges áldozatokhoz vezethet, és súlyosbíthatja a humanitárius katasztrófát Gázában.

Hazai front: Binjámin Netanjahu miniszterelnök ígéretet tett a Kneszet ultraortodox tagjainak, hogy a Likud mind a 32 tagja meg fogja szavazni az új besorozási törvényt, és a múlt héten a Miniszterelnöki Hivatalban tartott beszélgetésen közölte velük: ,,Most a többi szavazat miatt aggódjatok.”

A Kan közrádió az ülésen résztvevő két forrás idézett, akik szerint a szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri a következőt reagálta Netanjahunak: ,,Beszélni fogok a Kneszet négy arab tagjával, becslésem szerint tartózkodni fognak a szavazáson.”

A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus vezetője, Bezalel Szmotrich pénzügyminiszter reagált a publikációra, és azt mondta, hogy „hülyeség, ami nem történt meg és nem is fog megtörténni”.

A többnyire arab törvényhozók alkotta Hadas-Ta’al szövegség vezetője, Ajman Odeh X-en közölte: ,,Nincs esély arra, hogy valamelyikünk Netanjahu mellett szavazzon. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb megbukjon”. Képviselőtársa, Ahmad Tibi szintén nyilatkozott az ügyben: ,,Ezt a kormányt nem a mi szavazatunk menti meg a válságtól. Ha a szavazataink a megdöntése irányába billentik a mérleget, akkor megbuktatjuk.”

A riport szerint a koalíció úgy becsüli, sikerül megállapodniuk a Hadas-Ta’al tagjaival, egyrészt azért, mert az általuk képviselt arab közvéleményt – biztonsági okokból – nem sorozzák be, valamint a koalíciónak megvannak az eszközei ahhoz, hogy ez a megállapodás előnyös legyen számukra.

The post Vége a Sifa-hadműveletnek, letartóztatták Hanije rokonát Izraelben first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version