SzántóGráf

7 sérültje van a Hezbollah támadásának

Avi/ujkelet.live

A háború 194. napja: Szerdán kora délután Libanonból célba vették Arab al-Aramse határközösséget.

A Magen David Adom mentőszolgálat hét harmincas éveikben járó férfi sérültet látott el és szállított kórházba, kettő állapota súlyos a többiek közepesen súlyos illetve könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Ynet hírportál szerint hat egy közösségi épületet eltaláló rakéta következtében sérült meg, míg a hetedik akkor, amikor közvetlen rakétatalálat ért egy autót.

Nem sokkal később ismét megszólaltak a szirénák a közösségben.

A 12-es csatorna szerint az első jelentések alapján legalább hat rakétát lőttek ki Libanonból Arab al-Aramséra. Az egyik rakéta eltalálta az épületet. A kiürítési kísérletek részeként az izraeli hadsereg ágyúzta a libanoni határ területét, és a támadás forrásait.

A támadásért a Hezbollah vállalta a felelősséget, mondván, hogy rakétákkal és robbanóanyaggal megrakott drónokkal vette célba az izraeli hadsereg egyik épületét. A támadás válaszul szolgált arra, hogy tegnap Izrael Dél-Libanonban megölte a Hezbollah három tagját, köztük két parancsnokot.

The post 7 sérültje van a Hezbollah támadásának first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version