SzántóGráf

Gyász, Szíria, eltérített segély és kinevezések a hadseregben

Avi/ujkelet.live

A háború 210. napja: Be’eri kibuc tegnap este bejelentette, hogy a közösség lakosát, Dror Ort (49) október 7-én a Hamász terroristái meggyilkolták és holttestét a Gázai övezetbe hurcolták.

Feleségét, Jonat Ort otthonukban gyilkolták meg a terroristák. Három gyermekükből kettőt, Noamot (17) és Almát (13) túszul ejtették, november 25-én szabadultak.

Dror Or halálát tegnap állapította meg a vallási testület leletek és hírszerzési információk alapján. Bár holtteste Gázában van, a családja megülheti a gyászhetet.

Becslések szerint Gázában 35 halott túsz van a terroristák birtokában, és további 96-ot tartanak fogságban, akiknek a sorsa ismeretlen.

Északi front: Az izraeli erők tegnap terroristákat azonosítottak bemenni a Hezbollah terrorszervezet egyik épületébe a dél-libanoni Ajta as-Sabban. Röviddel később vadászgépek csapást mértek az épületre, benne a terroristákkal.

Szintén csütörtökön négy rakétát lőttek ki Libanonból Har Dov területére. Hármat elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a negyedik nyílt területen landolt. Sérülés vagy kár nem történt. A hadsereg ágyúzással támadta a rakétaindítás helyszínét.

Szíria: A SANA szíriai állami média tegnap este egy katonai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy nyolc szíriai katona megsérült és anyagi károk keletkeztek a Damaszkuszban végrehajtott katonai helyszínt célzó izraeli légicsapásban.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

A legutóbbi Damaszkusz térségében végrehajtott izraeli támadásra egy hónappal ezelőtt került sor, melyben meggyilkolták a forradalmi gárda legmagasabb rangú tisztviselőjét Szíriában, Mohammad Reza Zahedit az országban lévő iráni nagykövetség közelében.

Segélyek: A Hamász terrorszervezetnek sikerült lefoglalnia egy jelentős nagyságú humanitárius segélyszállítmányt, amelyet a hét elején Jordániából szállítottak Gázába, közölte Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője csütörtökön, miután a szállítmányokat elsőként szállították az enklávéba az újonnan megnyitott izraeli Erez-határátkelőn.

Antony Blinken külügyminiszter kedden tekintette meg a segélyt, közvetlenül azelőtt, hogy az elindult volna a Jordán Hasimita Jótékonysági Szervezet ammáni központjából, és a Gázai övezetbe vezető felújított Erez átkelőhöz tartott, amelyet a Hamász az október 7-i terrortámadása során nagyrészt megsemmisített.

Miller szerint a segélyszállítmányt a jordán katonaság kirakodta az övezeten belül, majd „egy humanitárius végrehajtó átvette Gázán belüli szétosztás céljából, és a segélyszállítmányt a Hamász megszerezte”.

Miller szerint a Hamász „egy ideig” a birtokában tartotta a segélyszállító teherautókat, mielőtt elengedte őket.

Kinevezések: Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön bejelentette öt dandártábornok élőléptetését a hadsereg különböző ágaiért és osztályaiért felelős magas rangú parancsnokok fórumán.

Joáv Gallant védelmi miniszter és az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy kinevezéseire a törvényhozók tiltakozása ellenére került sor, akik azt hangoztatták, hogy a hadseregnek nem kellene ilyen változtatásokat végrehajtania a háború közepette, és nem az a katonai vezetés kéne döntsön ebben, amely nem tudta megakadályozni a Hamász október 7-i mészárlását.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató jelentése szerint Binjámin Netanjahu miniszterelnököt nem sokkal a bejelentés előtt tájékoztatták a jelölésekről.

A posztokra kiválasztott tisztek „a terepen a harcban és a parancsnokságon kiemelkedő parancsnokok voltak” – mondta a katonaság.

A hadsereg bejelentését követően a szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir felszólította Netanjahu miniszterelnököt Gallant védelmi miniszter menesztésére.

Gallant volt az egyik felelős a kormány téves biztonsági koncepciójáért október 7-e előtt, állította Ben-Gvir a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azzal érvelve, hogy „nincs felhatalmazása a tábornokok kinevezéseinek jóváhagyására és a következő vezérkar kijelölésére.”

The post Gyász, Szíria, eltérített segély és kinevezések a hadseregben first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version