SzántóGráf

Sérülések, Szinwar Stasija, és Abbász nemet mond

Avi/ujkelet.live

A háború 220. napja, déli front: Röviddel este 7 előtt megszólaltak a szirénák a Gázai övezettel határos Jad Mordechai, Karmia és Netiv Haaszara közösségekben. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés.

Sérülések: Az elit Jahalom harcmérnöki egység két katonája súlyosan megsérült a Hamász aknavetőgránátos támadásában a dél-gázai Rafahban, jelentette az Izraeli Védelmi Erők délután. Másik hat katona közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.

Jom Hazikaron: A Gázai övezetben bevetett csapatok is megemlékeztek az elesett katonákra és a terror áldozataira. Voltak, akik gyertyát gyújtottak elesett barátaikért.

Szinwar: A Hamász terrorszervezet gázai vezetője, Jechíje Szinwar évek óta felügyel egy titkosrendőrséget Gázában, amely hétköznapi palesztinokat figyelt meg, és fájlokat készített fiatalokról, újságírókról és a kormányt megkérdőjelezőkről, hírszerzési tisztviselők és a The New York Times által megtekintett számos belső dokumentum szerint. A dokumentumokat az izraeli katonai hírszerzési tisztviselői adták a lapnak, elmondva, hogy a gázai razziák során foglalták le őket.

A dokumentumok alapján a Hamász vezetői annak ellenére, hogy azt állítják, hogy a gázai népet képviselik, még egy pici ellentmondást sem tűrnek el. A biztonsági tisztviselők követték az újságírókat és azokat, akiket erkölcstelen viselkedéssel gyanúsítottak. Az ügynökök eltávolították a kritikát a közösségi médiából, és megvitatták a politikai ellenfelek rágalmazásának módjait. A politikai tiltakozásokat fenyegetésnek tekintették.

A katonai hírszerzés közölte, hogy tudomása van olyan aktákról, amelyek legalább 10 000 gázai palesztinról tartalmaznak információkat.

Egyiptom: A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar telefonon beszélt Abbász Kamellel az egyiptomi titkosszolgálat vezetőjével a Rafah-átkelő körüli válság megoldása érdekében, és hangsúlyozta, hogy Izrael érdekelt minden megoldásban, kivéve a Hamász visszatérését, idézett a Walla hírportál egy, a részleteket ismerő forrást.

A válasz – nem: Egy magas rangú rámalláhi forrás azt nyilatkozta hétfőn a 12-es csatornának, hogy ,,a Palesztin Hatóság úgy döntött, hogy elutasítja Izrael és az Egyesült Államok ajánlatát, hogy átvegye az irányítást a Rafah-átkelő gázai oldala felett”. Az átkelő az izraeli művelet miatt egy hete zárva van.

A forrás szerint a javaslatot az Egyesült Államok és Izrael egyidejűleg továbbították Mahmúd Abbásznak, de a Palesztin Hatóság elnöke, aki ma kórházba került kolonoszkópia miatt, válaszul közölte, hogy nem hajlandó embereit az egyiptomi határhoz küldeni, amíg a harcok folynak a Gázai övezetben, és nincs esély tűzszüneti megállapodásra.

Abbász emberei közölték az amerikaiaknak, hogy nem tudják átvenni az átkelő irányítását mindaddig, amíg nincs ,,helyi megegyezés” a Hamász vezetőivel, mert ez csak összecsapásokhoz és vérontáshoz vezet.

A Palesztin Hatóság álláspontja az, hogy a gázai problémák megoldását átfogó tervvel kell megközelíteni, ami az övezet kezébe való visszakerüléséhez vezet, egyúttal megnyitja az utat a tárgyalásokhoz a vitatott területekről és Kelet-Jeruzsálemről is.

Északi front: Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy két páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból Jiftach térségébe, megsebesítve négy katonát. Az egyik katona közepesen súlyos állapotban van, a másik három könnyű sérüléseket szenvedett. A támadásért a Hezbollah terrorszervezet vállalta a felelősséget, mondván, egy katonai posztot vett célba Jiftach mellett.

Délelőtt két, Libanonból indított, robbanóanyaggal megrakott drón csapódott be Beit Hillel közelében, tüzet okozva, amit rövid időn belül eloltottak. Sérülés nem történt. A környező településeken nem szólaltak meg szirénák, a hadsereg vizsgálja az okát.

Később egy Libanonból indított drón Zar’it melletti területen landolt, sérülés nem történt.

Izraeli vadászgépek az este a Hezbollah két rakétaindítóját támadták a dél-libanoni Ajta as-Sabban. A támadás eredményeként másodlagos robbanások történtek, ami arra utal, hogy a rakétaindítók bevetésre készek voltak.

Politika: Netanjahu miniszterelnök megrovásban részesítette Beni Gantz és Gadi Eizenkot minisztereket (Nemzeti Egység) az északi helyzetről szóló döntéshozó fórumon, jelentette a 12-es csatorna tegnap. A volt vezérkari főnökök arra hivatkoztak, hogy foglalkozni kell a Hezbollah jelentette fenyegetéssel, és gondoskodni kell az evakuált északi lakosok hazaengedéséről, mire a kormányfő így válaszolt: ,,Ne csináljatok belőle problémát.”

Netanjahu hozzátette, hogy ,,négy-hat hónapon belül eljutunk oda”, és követelte, hogy Gantz és Eizenkot ,,ne csináljon belőle ügyet”. Netanjahu irodája közölte, hogy a kormányfő a megbeszélésen kijelentette: ,,Ne beszéljünk arról, mit fogunk csinálni északon és mikor. Nem tájékoztatjuk ellenségeinket a terveinkről.”

Netanjahu nem sokkal korábban feldühítette az északról kitelepítetteket, amikor azt mondta, hogy nem szeptember 1-je az otthonaikba való visszatérésük céldátuma. A lakók követelik, hogy a következő tanévet az otthonukban kezdhessék, ahogy az önkormányzatok vezetői is.

The post Sérülések, Szinwar Stasija, és Abbász nemet mond first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version