ujkeletlive

A hadikabinet minisztere, Beni Gantz nyilatkozott a Lag B’Omer ünnepén történt zavargásokkal kapcsolatban, mondván, – „a Meronban történt lökdösődés és a túlzott erőszak alkalmazását bizonyító durva képsorok elítélést, és alapos vizsgálatot tesznek szükségessé. A helyszínre érkező hívek még ha meg is sértették az irányelveket, figyelmen kívül hagyva a biztonsági veszélyt, olyan akciók, mint amilyeneket láttunk, azonban nem történhetnek meg.” Továbbá hangsúlyozta, miszerint a háborús időkben az izraeli rendőrök hosszú ideje dolgoznak a személyes és a közbiztonság fenntartásán, mindannyiunk támogatásával, – „a közrend fenntartása azonban nem fordulhat át erőszakba a törvény leple alatt.”

Gantz felszólalása azt követően történt, hogy hétvégén összecsapások törtek ki a rendőrség és az ultraortodox zarándokok között a Meron-hegyen, azt követően, hogy a hatóságok által elrendelt zárlat ellenére, több száz hívő érkezett Simon bar Jochai rabbi sírjához halálának évfordulóján, Lag B’Omer ünnepén.

A Hamász terrorszervezet október hetedikei támadását követő és azóta is folyamatban lévő háború óta a libanoni Hezbollah erői naponta támadják a határmenti izraeli településeket és katonai állásokat, állításuk szerint ilymódon támogatva gázai övezetet uraló terrorszervezetet, a felszámolását célzó izraeli offenzíva közepette. Az iráni hátterű és támogatású Hezbollah rakéta és dróntámadásainak célpontja számtalan esetben a Meron-hegy, illetve a csúcsán található izraeli katonai bázis. A fokozott biztonsági helyzetre való tekintettel, a hatóságok betiltották az éves Lag B’Omer-zarándoklatot, tartva a Hezbollah célzott rakétatámadásaitól.

A katonai területre vonatkozó zárlat ellenére, a helyszínre érkező ultraortodox zarándokok közül többen megpróbálták áttörni a rendőrségi barikádokat, és megrongálták a környező területet.

A héber média beszámolói, és az  interneten megosztott videókon látható, amint az ultraortodox látogatók egy csoportja székeket, ládákat és más tárgyakat dobálnak a rendőrökre, illetve ahogyan a tömeg a tábor területén körbefutva próbál bejutni Simon bar Jochai rabbi sírját is magában foglaló zárt katonai területre.

A hivatalosan szombat este kezdődött ünnep bevezetőjeként a zavargók különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket, és erőszakkal álltak ellen a helyszín elhagyására felszólító utasításoknak, – áll a rendőrség szombat esti közleményében.

Az erőszakos összecsapások vasárnap tetőztek. A rendőrség szerint – „a reggeli óráktól kezdve több ezren érkeztek a sírkert területére, miközben megsértették a belügyi parancsnokság rendjét és a törvényt, szembeszálltak a rendőrökkel és kárt okoztak a védelmükre felállított építményekben.”

Az összecsapások eredményeként tizenkilenc rendőr orvosi kezelésre szorult, miután vasrudakat, üvegeket és különböző tárgyakat dobáltak rájuk, erősítette meg a rendőrség a médiában közzétett felvételeken látható erőszakos ellenállást.

Miközben a hatóságok igyekeztek visszatartani a többezres tömeget, a közösségi médiában terjedő felvételek tanúsága szerint több rendőr túllépve a megengedett határokon indokolatlnul erőszakos magatartást tanúsított.

Az egyik határrendész arcon vágott egy férfit, mielőtt elővette fegyverét és a levegőbe lőtt, egy másik katona egy idős haszid férfit erőszakkal a földre dobott. A zavargásokon történt eseményekkel kapcsolatban a hatóságok vizsgálatot indítottak, az idős haszid férfit a földre taszító határrendészt a vizsgálat idejére felfüggesztették a szolgálatból.

A rendőrség közleménye szerint, a többi eseményt is felülvizsgálatják, és ennek megfelelően levonják a tanulságokat, hozzátéve – „megismételjük és hangsúlyozzuk, hogy az izraeli rendőrség lépései és sajátos értékelése a lakosság biztonságát és békéjét szolgálják,” utalva arra, hogy a háború kezdete óta több tucat rakétát indítottak a Meron-hegy irányába, és közülük számos lakott területeken csapódott be.

Az idei Meron-hegyi Lag B’Omer megemlékezésre vonatkozóan, egy múlt héten elfogadott törvény legfeljebb 30 főre korlátozta a helyszínen egyidőben tartózkodók létszámát, és csak háromnak a máglya meggyújtását, ilymódon a kijelölt helyen egyenként 10 hívő tartózkodhatott egyszerre.

A Meron-hegyi éves rendezvények a rendszer statikai biztonsága miatt, és a helyszínre érkező százezres tömegek nagyságára való tekintettel már is korábban komoly aggodalomra ad okot. Az aggodalmakat végül szörnyű katasztrófa igazolta, 2021-ben negyvenöten, közöttük számos gyerek vesztette életét, amikor a szentélynél egy csúszós átjáró beszakadt és a pánikba esett tömeg mentése lehetetlenné vált.

Azt követően, hogy a hatóságok zárlatot rendeltek el Meronban, a vallási vezetők úgy döntöttek, hogy az ómer 33. napját jelző hivatalos Lag B’Omer ünnepséget és a három máglyagyújtást a Kelet-jeruzsálemi Seikh Dzsarra negyedben fogják megtartani, Simon HaTzadik sírjánál.

Az arabok lakta városrészekkel körülvett Seikh Dzsarrat több száz rendőr zárta körbe, és barikádokkal irányította a forgalmat, miközben az ország minden részéből érkező vallásos izraeliek tömege  gyűlt össze a bölcs rabbi sírjánál.

Jichák Joszef szefárd főrabbi éjfél körül érkezett meg, és mondott beszédet, míg a három hagyományos máglyagyújtás csak hajnali 5 óra körül kezdődött – az egyiket a bojáni haszid dinasztia vezetője, Nachum Dov Braier, a másikat Slomo Amar jeruzsálemi főrabbi, míg a harmadikat Smuel Elijahu szefárd főrabbi vezette.

Az ortodox zsidók számára több szempontból is jelentős évfordulón azonkívül, hogy a bölcs Simon Bar Jochai halálának évfordulójára emlékeznek, úgy tartják, hogy ez a nap jelzi annak a járványnak a végét, amely a talmudi hagyomány szerint a misnai bölcs Rabbi Akiva tanítványainak ezreit ölte meg.

A jeruzsálemi önkormányzat nem engedélyezte a Lag B’Omer ünnepén elterjedt szokás szerinti tömeges máglyagyújtást, bár Joszef rabbi éjfél körül a színpadon a táncoló tömeg előtt meggyújthatott egy nagy kanócot. Ezt követően a főrabbi rövid beszédet mondott a jelenlévőknek, Simon HaTzadikot idézve.

A Pirkei Ávotban Simon HaTzadik azt mondta, hogy a világ három dolgon áll: a Tórán, a templomi szolgálaton és a jámbor cselekedeteken,” – idézte, hozzátéve, hogy a főpap a Tóra megnevezésével elsősorban a Tóra tanulmányozásának belső értékét bizonyítja.

Szorgalmasan kell imádkoznunk és tanulnunk a hadseregben szolgáló katonákért, és az összes túsz mielőbbi hazatéréséért. Áldani fogjuk az összes északi kitelepítettet, akik hamarosan visszatérnek otthonaikba, és Isten segítségével győzni fogunk a hadjáratban” – tette hozzá.

The post Lag B’Omer – zavargások a Meron-hegyen first appeared on Új Kelet online.