Avi/ujkelet.live

A háború 280. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette, hogy egy tartalékos katonája elesett a Hezbollah terrorszervezet dróntámadása következtében északon.

A 33 éves Valeri Chefonov főtörzsőrmester Netanjáról a 228. Alon-dandár 9308. zászlóaljában szolgált.

A Hezbollah számos robbanó drónt indított Libanonból tegnap, melyek Nyugat-Galileában csapódtak be, köztük egy Kabri kibuc közelében, mely Chefonov halálos sérüléseit okozta. A katonát válságos állapotban kórházba szállították, ahol röviddel később halottnak nyilvánították.


Támadások: Terroristák éjfél előtt rakétát lőttek ki Szíriából, amely nyílt területen landolt a Golán-fennsíkon, Gamla természetvédelmi terület közelében, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. A helyszínen tűz ütött ki. Az izraeli hadsereg válaszul csapást mért a szíriai hadsereg egyik posztjára Taszilban.

Libanoni terroristák páncéltörő rakétákat lőttek ki Stulára, eltalálva egy létesítményt, mely kigyulladt.

Sérülés egyik incidens során sem történt.


Tárgyalások: David Barnea, a Moszad kémszolgálat vezetője a biztonsági kabinet csütörtöki ülésén támogatta Binjámin Netanjahu miniszterelnök egyik kulcsfontosságú követelését a túszok szabadon bocsátását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodássál kapcsolatban, mely lehetővé teszi a harcok folytatását az első szakasz után, jelentette az izraeli média forrásokra hivatkozva.

,,A záradékok nélkül, amelyekhez Netanjahu miniszterelnök ragaszkodik, nem tudjuk újraindítani a háborút, és enélkül nem nyerünk, és nem hozzuk haza az összes túszt. Ez Izrael javát szolgálja” – mondta Barnea a Ynet hírportál szerint, a biztonsági tisztviselők és az elraboltak családtagjaitól érkező kritikák hátterében.

,,Az Izraeli Védelmi Erők munkája és a Gázában kifejtett erő nélkül semmit sem értünk volna el. Minél erősebben és agresszívebben dolgozik a hadsereg Gázában, annál sikeresebbek leszünk a tárgyalásokon. Növelnünk kell a nyomást Gázában.”

  • A Moszad vezetőjének hivatala közölte, hogy Barnea ,,arra utalt, hogy a Gázai övezetben végrehajtott katonai manőver eredményes volt a tárgyalások előmozdításában és megnyitásában, és kiáll a háborúhoz való visszatérés elve mögött, hogy az összes túsz hazatérjen, beleértve a második szakaszban szabadulandó férfiakat és katonákat is.”

Barnea azt mondta a minisztereknek, hogy a jog a harcok folytatására a megállapodás első szakaszának befejezése után, jelentős előnyhöz juttatná Izraelt annak biztosítására, hogy a Hamász ne változtassa meg azon túszok kilétét, akiket hajlandó elengedni, valamint a második szakasz folytatását.

Barnea szerda este tért vissza Katarból, ahol találkozott a közvetítők képviselőivel, és tegnap este a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar Egyiptomba repült, hogy folytassa a tárgyalásokat.

Mindeközben a túszok rokonai és aktivisták Jeruzsálem felé menetelnek a túszok szabadulásáért folytatott felvonulás részeként.


Még mindig a tárgyalások: A tűzszüneti tárgyalások részben azért haladtak előre, mert a Hamász terrorszervezet puhított néhány követelésén, idézett a Walla hírportál amerikai és izraeli tisztviselőket. Netanjahu miniszterelnök azonban a saját álláspontjának szigorításával reagált a hírszerzési információkra, amely szerint a Hamász gyenge katonai pozíciója miatt akar tűzszünetet.

,,Netanjahu azért támasztotta ezeket a kemény követeléseket, mert megpróbálja kihasználni a Hamász gyengeségét, hogy a lehető legtöbbet kihozza a tárgyalásokból. De fennáll a veszélye, hogy túl messzire megy, és a tárgyalások összeomlanak” – mondta a megbeszéléseken részt vevő izraeli tisztviselő.

A Hamász tegnap „toporgással” vádolta Netanjahut: „A megszállás folytatja politikáját, hogy időt nyerjen a tárgyalások meghiúsítására, ahogyan azt a korábbi fordulókban is tette”.

Netanjahu később csütörtökön keményített saját álláspontján a határkérdéssel kapcsolatban, és ragaszkodott ahhoz, hogy Izrael tartsa fenn az ellenőrzést az egyiptomi-gázai határ menti terület – az úgynevezett Philadelphi-folyosó – és a Rafah határátkelőhely felett.

Netanjahu hozzátette, hogy nem járul hozzá, hogy fegyveres Hamász terroristák visszatérhessenek a Gázai övezet északi részébe, és kijelentette, hogy ragaszkodni fog ahhoz, hogy az egyezség első szakaszában a lehető legtöbb életben lévő túszt szabadon engedjék.

A tárgyalásokon részt vevő izraeli tisztviselő azt mondta, hogy a miniszterelnök ugyan megállapodást akár kötni, de hajlandó feszegetni a határokat.


Fegyverek: Joe Biden amerikai elnök jelezte, hogy nem tervezi feloldani az Izraelnek szánt 2000 font súlyú bombaszállítmányt.

„Tudok minden kritikát arról, hogy lehet, hogy nem biztosítom a szükséges fegyvereket. Nem adom oda a 2000 font súlyú bombákat. Nem használhatók Gázában vagy bármely lakott területen anélkül, hogy nagy emberi tragédiát és károkat okoznának” – mondta egy sajtótájékoztatón.

De aztán kijelentette, hogy más módon továbbra is segíti Izrael biztonságát, rámutatva az áprilisi iráni rakéta- és dróntámadásra, amelyet európai és arab szövetségeseivel segített meghiúsítani.

„Egyesíteni tudtam az arab nemzeteket és Európát, és nem történt semmi. Hihetetlen leckeként szolgált a Közel-Keleten történtekről”.


Szankciók: Az Egyesült Államok tegnap három izraeli személy és öt entitás ellen vezetett be szankciókat, a magyarázat szerint aláássák Júdea és Szamária stabilitását, különösen a már szankcionált Bentzi Gopstein által vezetett Lehava szervezetet.

A szankciók nagyrészt az előző négy körben már szankcionált személyekhez és szervezetekhez kötődnek.

Ide tartoznak a már szankcionált Tzav 9 csoport társvezetői, Reut Ben Haim és Slomo Szarid. Szélsőjobboldali csoportjuk támadásokat vezet a Gázába tartó humanitárius segélyszállítmányok ellen Izraelben és Júdea és Szamáriában. Ben Haim az első nő, akit Biden elnöke februárban aláírt végrehajtási rendelete érint, miután az elnök három éven át sürgette Izraelt, hogy lépjen fel a telepesek erőszakával szemben.

  • A Kan közszolgálati műsorszolgáltató tegnap esti riportja felfedte, hogy a Pénzügyminisztérium összetévesztette Szaridot egy nem érintett izraelivel, „Aviad Slomo Szariddal”, utóbbi személyazonosító számát és születési dátumát tüntetve fel a Tzav 9-et vezető Szarid adatai helyett.

A Pénzügyminisztérium szankciókat szabott ki négy előőrsre Júdea és Szamáriában, amelyek más, már szankcionált szélsőségesek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, „akik bázisként használják őket a palesztinok kitelepítésére irányuló erőszakos akciókhoz” – mondta Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője. ,,Az ehhez hasonló előőrsöket a legelők megzavarására, a kutakhoz való hozzáférés korlátozására és a szomszédos palesztinok elleni erőszakos támadások indítására használták.”

https://podcasters.spotify.com/pod/show/ujkeletlive/episodes/j-Kelet-Live-Podcast—Ami-a-hten-kimaradt-e2ltdvk

The post Gyász, túszok és szankciók first appeared on Új Kelet Live.