Magyarországon továbbra is rendszerszinten sérül a jogállamiság – ezt állapította meg friss jelentésében az Európai Bizottság. A dokumentum nem teljes körű, mivel csak négy területet vizsgál, így az igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtószabadságot és a médiapluralizmust, a korrupció elleni fellépés hatékonyságát, valamint a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének esetleges hiányosságait. Fontos, hogy – még mielőtt a pusztán kormányközeli médiumokból tájékozódók magyarellenes összeesküvést kiáltanak – nemcsak hazánkról készül rendszeresen jelentés, hanem minden tagállamról; sőt most először a csatlakozásra váró Szerbia, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia jogállamisági helyzetét is górcső alá vették. A jogállamiság mint európai érték ugyanis alapfundamentum ebben a közösségben, még akkor is, ha a jelenlegi kormány ezt már elfelejtette és viccet csinál belőle.

A friss jelentésre adott fideszes valóságmagyarázó elemzések és kommentárok alacsony – sorosozó, brüsszelező – színvonala pontosan jelzi, hogy a kormányzati agytrösztben az igazán kreatívok vagy nyaralnak épp valami jachton, vagy tényleg ennyire alacsony már ott a szellemi készlet. Arra a hatalomnak és kommentátorainak ugyanis nincs hiteles és érdemi érve, hogy az igazságszolgáltatás gépezete miért hajlik-nyeklik még mindig, ha fideszes bűnözőket lát a lopott pénzekkel osonni; pontosabb megfogalmazásban, hogy „a magas rangú tisztviselőket és közvetlen környezetüket érintő korrupciós vádak kivizsgálása terén nem áll rendelkezésre szilárd eredmény”. Arra sincs a hatalomnak és megmondóinak egyetlen normális érve sem, hogy miért nem biztosított még mindig a médiapluralizmus, miért átláthatatlan és erősen irányított az állami reklámok elosztása, miért kézi vezérelt a közszolgálatiság törvényi kötelezettségét napi szinten megerőszakoló közmédia – merthogy (ennél cizelláltabb formában, de) ez is mind szerepel a friss jogállamisági jelentésben, amire válaszul a jogállamiságot tipró hatalom csak bugyuta paneleket tud elpufogtatni.

Politikai álláspontok

Nem vitatom, sőt politikai szemtanúként magam is állítom, hogy a „jogállamiság” kérdése, illetve annak értelmezése az elmúlt időszakban kapott némi gellert, ami az egyszerű európai, magyar állampolgárnak nem sokat segít. Sem a közéleti eligazodásban, végképp nem a hétköznapi élet gondjai között. Az egyik végletes politikai álláspont szerint tűzzel-vassal kell rákényszeríteni Orbánékat a NER lebontására a jogállamisági elvárásokra hivatkozva, és ebben bármilyen „igen, de” kezdetű álláspont az ellenzékiség világos elárulását és a NER-hez való kéjes dörgölődzést jelenti. Hülyeség. A másik véglet a fideszes hatalom egybites valósága, ami valami perverz, fordított metoo-mozgalmárként kikéri magának, ha tolvajként a kezére csapnak.

Ez is hülyeség. Tökéletesen megmutatta ezt a fajta személyiségtorzulást, amikor például a Fidesz egyik EP-képviselője a Velencei Bizottság állásfoglalásának maradéktalan végrehajtását követelte az ukrajnai magyarság érdekében (egyébként helyesen), majd ugyanennek a pártnak egy másik, jóval fajsúlyosabb képviselője „Soros-bérenc testületnek” nevezte ugyanezt a bizottságot, miután a magyar kormány jogállamisági dúlásával kapcsolatban fogalmazott meg egyébként jogilag is releváns kritikát. A két végletes álláspont közé ékelődik most be a Tisza Párt, amelynek vezetője arról beszél, hogy az Európai Unió és a magyar ellenzék is valójában Orbán kezére játszik, amikor beleáll a jogállamiságot érintő ügyekbe, szerinte ugyanis az uniós pénzekkel való „zsarolással” az uniós tisztségviselők a magyar kormányfőnek segítenek, miközben a magyar embereknek meg ártanak. Nem alaptalan ez az érvelés, amelyet még az sem gyengít, hogy két mondattal később ugyanebben az interjúban Magyar Péter még kerek perec leszögezi, hogy biztos nem veszi fel az EP-mandátumát. Az önmagában szerintem ugyanúgy hülyeség, hogy a jogállamisági eljárás követelése valójában csak Orbánt segíti, de abban komoly igazság van, hogy ideje ezekről az eljárásokról a pártos dogmákat és kényszereket levetve, időnként az objektivitás igényével is beszélni. Politikai szemtanúként ezt én most meg is tehetem.

A jogállamiság eszménye és értéke alapvető követelmény egy demokráciában. Mi, magyarok ezt aztán különösen tudjuk, több generáció számos tagja adta életét érte. A Republikon Intézet egyik legutóbbi felmérése is megerősíti, hogy a jogállamiság az egyik legfontosabb érték a magyar emberek számára – ebben érdekes módon minimális eltérés volt ellenzéki és kormánypárti szavazók között, ugyanis még utóbbiak számára is kiemelten fontos volt ez a fogalom. Igaz, részben mást értettek alatta, mint ellenzéki nemzettársaik. Pedig a jogállamiság megítélése az egykor radikálisan liberális Fidesz számára még azután sem volt ilyen homályos, hogy meghirdette a keresztény-konzervatív irányváltást és a polgári Magyarország vízióját. Unalomig idéztem már a Fidesz 2009-es európai parlamenti választási programját, de nem állom meg, hogy ne hozzam ide ismét; különösen azután, hogy a kormánypárt egy ideje mindenhonnan igyekszik eltüntetni ennek a vaskos ígéret- és vállalásgyűjteménynek még az utolsó nyomait is.

Ebben az Igen, Magyarország többet érdemel! címet viselő dokumentumban a Fidesz akkori vezetése és EP-jelöltjei olyan kijelentéseket tesznek, miszerint „jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk”. Ennek kimondása, esetleg követelése ma komoly árulás lenne kormányoldalon. Sőt, azt is leírták, hogy „sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben […] az uniós értékek, elvek, célok és szakpolitikák tehát nem teherként jelennek meg a mai magyar politikában, hanem fogódzóul szolgálnak, és naponta szembesítenek minket a kormány siralmas teljesítményével”. Akkoriban az ellenzékben lévő Fidesz még azzal támadta a szociálliberális kormányzatot, hogy vezetésükkel „a gyengén teljesítő tagállamok közé sorolódtunk; szavahihetőségünk megszűnt, siralmas gazdasági teljesítményünk révén minden kívül levőnél távolabb kerültünk az eurózóna-tagságtól, s még a demokratikus alapintézményekbe és a jogállam működésébe vetett bizalom is odaveszett”. Nos, ehhez képest a néhány évvel későbbi Fidesz-kormányzás idején történt az Európai Unió történetében először, hogy az Európai Parlament – miután 2018-ban elfogadott egy testes Sargentini-jelentést a jogállamisági dúlások konkrét részleteivel kapcsolatban – az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás megkezdését kezdeményezte Magyarországgal szemben.

Politikai szemtanúként szerintem jogos álláspont, hogy az európai közösség által közösen elfogadott és minden csatlakozó országgal szemben elvárásként megfogalmazott jogállamisági normák sérülése esetén a megfelelő mechanizmusok elinduljanak, az érintett tagállamot pedig a rendelkezésre álló eszközökkel rákényszerítsék a jogállami garanciák biztosítására. Kénytelen vagyok megint a Fidesz már idézett EP-programját idehozni, mert egyetértek vele: „[…] közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni […] fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa […] ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” Elég pontos szöveg.

Politikai szemtanúként ugyanakkor azt is látom, hogy az Európai Unió mennyire szenved attól, hogy ezekre a jogállamisági kihágásokra, az orbáni kuruckodásra és szabálytalanságokra nem volt felkészülve ez a tunya rendszer. Az Európai Bizottság 2020 óta készít jogállamisági jelentéseket és 2022 óta fogalmaz meg ajánlásokat is a tagállamok – így Magyarország – számára, de hazánk kapcsán egy évvel később leginkább csak azt tudták megállapítani, hogy ezekből a magyar kormány szinte semmit nem hajtott végre. A korrupció elleni fellépés és a bírói függetlenség kapcsán volt némi maszatolás, de a médiapluralizmus és a civil szervezetek helyzetét illetően semmi javulás. Ahogy látjuk, a most szerdán kiadott legfrissebb és általam is már idézett idei jelentés azóta sem változott érdemben. (Annyit a tényszerűség kedvéért hozzá kell tennem, hogy az úgynevezett kondicionalitási mechanizmus elindításakor az Európai Bizottság a jogállamisági jelentések megállapításaira nagyban támaszkodott, benne például arra, hogy a magyar kormány részéről komoly szándék és előrelépés nem mutatkozik a reparációra; vagy nem teljesen hatástalan ez a dokumentumsorozat.) Az úgynevezett 7-es cikkelyes eljárás ugyanakkor évek óta zajlik, az Európai Parlament már többször is kongatta a harangokat a bizottság semmittevése, pontosabban politikailag befolyásolt tökölődése miatt.

2023 májusában máris elfogadott egy bírósági igazgatási reformcsomagot, amely részben korrigálta, hogy a hatalom megpróbálta a független igazságszolgáltatást a fideszes hatalom közelébe húzni. Ennek eredménye volt egyébként, hogy – miután tavaly decemberben a parlament elfogadott még néhány intézkedést – a zárolt pénzek egy részét feloldották. A hazánknak jogosan járó forrásokból azonban mintegy 21 milliárd eurónyi pénzeszköz továbbra is jegelve van, elsősorban azért, mert a kormány nem kezelte a jogállamisággal kapcsolatos problémákat, nem hajtotta végre teljes egészében a kapcsolódó huszonhét „szupermérföldkövet”. A kondicionalitási eljárás keretében befagyasztott 6,3 milliárd euróból az év végén borítékolhatóan véglegesen elveszítünk majd nekünk járó forrásokat, csak annak összegszerűsége kérdéses. Ugyanígy a „nyakunkon van” az úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (Recovery and Resilience Facility: RRF) felhasználásának 2026-os, végleges határideje is, amely pénzekhez azonban továbbra sem férünk még hozzá – nagyrészt az ehhez hasonló jelentésekben megfogalmazottak miatt. E tekintetben tehát nagyon nem mindegy, hogy mi szerepel abban a jogállamisági riportban, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra Brüsszel. Lehet nyeglén félrelökni, a bevett panelekkel reagálni rá, de ez a játék még mindig a mi pénzünkre, a mi bőrünkre megy. (Ezermilliárdokat bespájzolva különböző magántőkealapokban a NER-elit nyilván ráérősebb, ezt értem.)

„Jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk” – idézem ide újra, hogy mit írt és vállalt a keresztény-konzervatív Fidesz a 2009-es európai programjában. A mostani, szélsőjobboldali-radikálpopulista Fidesz szerint viszont a jogállamiság már csak egy homályos fogalom, a „baloldal által bálvánnyá tett önkényes politikai eszköz”. Elhivatott szociáldemokrataként mondom: egyetértek a Fidesszel; a 2009-es polgári Fidesszel. A mindenkori magyar kormánynak jogkövetőnek és hitelesnek kell lennie, közös törekvéseinket pedig az európai közösség mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítania. Ezt vállaltuk, ezt akartuk, semmi okunk arra, hogy az ellenkezőjét tegyük. A hatalom bűnös, ha semmibe veszi a jogállamiság eszményét, és önmagára azt nem tartja érvényesnek. (Kérdezem: akkor az Orbán-kormány milyen jogon akarja az uniós jogállamisági kritériumokat apróbetű-mélységig megkövetelni – egyébként helyesen – például az európai közösségbe jelentkező Ukrajnától?)

csak azért, hogy tovább játszhassa piti politikai játszmáit az uniós intézményekkel; lásd például a „szuverenitásvédelmi törvény” provokatív elfogadását, ami miatt most felzárkóztatási pénzeket függeszthetnek fel. De nem lehetünk egyoldalúan szűk látókörűek sem. Ki merem mondani: az európai közösség viszont önsorsrontó, ha azt hiszi, hogy a jogállamiság eszménye – és néhány más, feleslegesen túlmagasztalt értékrendi fogalom – rugalmatlan és erőszakos előtérbe tolása elegendő eszköz a réseket kihasználó és a rendszert folyamatos feszítés alatt tartani akaró politikai kalandorok megfékezéséhez. Igaza van azoknak, akik szerint hatástalan, sőt bizonyos helyzetekben kontraproduktív a századik elítélő állásfoglalást megszavazni a magyarországi jogállamiság kapcsán. De azoknak is igaza van, akik szerint nem lehet az európai alapértékeket büntetlenül (és a végletekig) megtaposni, kereteinket önkényesen meghajlítani. Mást és másként kell tehát csinálni, ebben politikai szemtanúként ismét csak a formabontókkal értek egyet. Az alapigazság persze továbbra is állandó: a NER rezsimjét nem az európai közösség fogja leváltani, hanem a magyar választók. Ha elegen lesznek hozzá.

A szerző az Európai Parlament korábbi képviselője, az Esély Közösség alapítója.