Avi/ujkelet.live

A háború 324. napja: A New York Times vasárnapi riportja szerint, januárban izraeli és amerikai tisztviselők azt hitték, hogy nyomára bukkantak a világ egyik legkeresettebb terroristájának. Az izraeli kommandósok január 31-én megrohamoztak egy alagút kompexumot a Gázai övezet déli részén, miután hírszerzési információk arra utaltak, hogy a Hamász terrorszervezet vezetője, Jechíje Szinwar ott bujkál.

Egy korábbi október 10-én készült felvételen látható, amint Szinwar családjával a föld alá menekül egy alagúton keresztül az egyik előre megépített biztonságos komplexumba:

Mint kiderült, valóban ott volt. De néhány nappal korábban elhagyta a Khan Junesz alatti bunkert, és dokumentumokat és izraeli sékelkötegeket hagyott hátra, összesen körülbelül 1 millió dollár értékben. A vadászat folytatódott, és a hollétére vonatkozó szilárd bizonyítékok hiánya mellett.

Az általa tervezett és irányított, október 7-i halálos dél-izraeli mészárlások óta Szinwar egyfajta kísértet: soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ritkán adott ki üzeneteket a követőinek, és kevés nyomot hagyott arról, hogy hol lehet.

Ő a Hamász terrorszervezet legfontosabb alakja, és az elfogásának vagy megölésének eddigi sikertelensége ,,megfosztotta Izraeltől azt a lehetőséget, hogy megalapozottan állítsa: megnyerte a háborút, és felszámolta a Hamászt egy olyan konfliktusban, amely megtizedelte a [terror]csoport sorait, de elpusztította a Gázai övezetet és civilek tízezreit ölte meg” – állította a riport.

Az alagút, ahol Szinwar, a családja és más vezető hamászosok rejtőztek a háború alatt:

A hónap elején a 98. hadosztály leköszönő parancsnoka, Dan Goldfusz dandártábornok azt nyilatkozta a 12-es csatornának, hogy „percekre voltak” attól, hogy elkapják Szinwart az egyik gázai alagútban.

Az interjúban arra a kérdésre, mennyire közel került ahhoz, hogy elkapja, a következőt válaszolta: „Közel voltunk. A létesítményében voltunk. Eljutottunk egy földalatti létesítménybe. ‘Forró’ volt”.

A riporter megkérdezte, hogy ez mit akar jelenteni, mire Goldfusz: „Rengeteg pénzt találtunk ott. A kávé még forró volt. Fegyverek hevertek szétszórva.”

,,Szóval percekkel azután, hogy elment?” – kérdezte a riporter, mire Goldfusz: ,,Percekre, tényleg”.

A New York Times riportja szerint amerikai és izraeli tisztviselők úgy vélik, Szinwar már régen felhagyott az elektronikus kommunikációval, és eddig nem akadt fenn a kifinomult hírszerzési hálón. Úgy gondolják, hogy futárhálózaton keresztül tartja a kapcsolatot az általa vezetett terrorszervezettel.

Izrael becslései szerint a Hamász vezetője időnként előbújik az alagutakból, de a Hamász hírszerzése – az izraeli erők pozíciói alapján – lehetővé teszi számára, hogy ezt anélkül tegye, hogy lokalizálhatnák őt.


A Gázában a Hamász terroristák – köztük magas rangú tisztviselők, például a katonai szárny vezetője, Mohamed Deif – elleni likvidálások növekedése pánikhoz vezet a terrorszervezetben. Két hete a Hamász vezette Belügyminisztérium szokatlan módon üzenetet közvetített az Al-Dzsazíra csatornán keresztül, ami arra utalt, hogy attól tartanak, nagyszámú gázait szerveztek be Izraellel való együttműködésre.

,,Izrael fokozta kísérleteit arra, hogy palesztinokat toborozzon hírszerzési feladatra, hogy információkat gyűjtsön az ellenállásról” – áll a Hamasz-párti katari csatornán megjelent szokatlan üzenetben. ,,A biztonsági szolgálatok több embert letartóztattak, akik részt vettek az Izraellel való együttműködésben, és most nyomozás folyik ellenük.”

A gázai belügyminisztérium leírásában az is szerepel, hogy „az izraeli ügynökök segélyszervezetek mögött álcázzák magukat, hogy információkat gyűjtsenek és zsarolják a polgárokat. Azon polgárok közül, akikkel Izrael kapcsolatba lépett, néhányat megfenyegettek, hogy lerombolják otthonaikat és megölik családjukat, ha nem működnek együtt.”

Hozzátették, hogy a Hamász biztonsági szolgálatai harcolnak az izraeli hírszerzés és a kollaboránsok ellen, és felszólították a helyieket az övezet különböző területein, hogy óvakodjanak a „csalástól”.

A Hamász katonai szárnyának tagjai hetek óta küszködnek, és azon töprengenek, hogyan tudott Izrael eljutni a terrorszervezet kulcsfontosságú tagjaihoz, amely az összeomlás jeleit és a szervezeteibe való behatolást jelzik. Ha a helyiekre nehezedő folyamatos nyomás nem lett volna elég, most már a paranoiától is tartaniuk kell. ,,Bárki, akit meggyanúsítanak, legyen szó a legkisebb gyanúról, túszként találja magát egy földalatti kínzásos kihallgatáson, és kicsi az esélye, hogy hazatérjen” – mondta a Ynetnek egy gázai lakos.

Madzsd egység, a Szinwar által alapított Hamász biztonsági szerv továbbra is működik, és azon dolgozik, hogy elfogja az Izraellel együttműködőket, és megakadályozza a beszivárgást a terrorszervezet köreibe. A közelmúltban az egység azt kérte a fegyveresektől Júdea és Szamáriában, hogy ,,támadják meg a telepeket” az október 7-i terrortámadáshoz hasonlóan, sőt videókat is terjesztettek, amelyekben tippeket adtak arra vonatkozóan, hogyan védhetik meg magukat a dróntámadásoktól és felderítő légi járművektől.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Szinwar nyomában first appeared on Új Kelet Live.