Elkezdődtek a Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának
építését megelőző bontási munkálatok, amelyek a híresztelések ellenére minden
szükséges engedéllyel rendelkeznek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megkapta az építési hatóság
által kiadott bontási engedélyt, mely hatályos és végrehajtható, a
szállításhoz szükséges közútkezelői hozzájárulás pedig a vállalkozó
számára került kiadásra.
A beruházás ellen tiltakozók azonnali jogvédelmét másodfokon is
elutasította a bíróság, az építési hatóság által kiadott bontási
engedélyt nem vonta vissza. A bontási munkák végrehajtása a bontási
engedélyben meghatározottak szerint történik.
A munkák a jogszabályi megfelelőségeken túl a legmagasabb szintű
műszaki követelményeknek is megfelelően zajlanak, ahogyan az
előkészítés és tervezés is zajlott. Az elkerülhetetlen zaj-, rezgés-
és porterhelés minimalizálása már a közbeszerzés során nagyobb
hangsúlyt kapott, mint bármelyik magyarországi beruházásnál, a
meghatározott követelmények betartatása a megvalósítás során is az
elsődleges szempont.
A Minisztérium továbbra is várja a józsefvárosi kerület
vezetésének, valamint a lakók javaslatait, hogyan újuljon meg a
kerületrész. Hogyan és hol legyenek kialakítva új a parkok és
közösségi terek, illetve, hogy a környék mely homlokzatai vagy utcái
újuljanak meg.
Kiadó: Építési és Közlekedési Minisztérium
A kormány újabb rendkívüli intézkedést hozott a magyar emberek egészségügyi ellátása védelme érdekében a veszélyhelyzet idejére. Megtiltotta egy a koronavírus-betegek gyógyításában...
Aki korán kel aranyat lel és egész nap álmos. Esetemben mindkét állítás tökéletesen igaznak bizonyult. Szerencsém volt, ma reggelre meghívott Breuer Péter tévétulajdonos...
Két esztendeje jelent meg az utolsó könyvem az Egy malomban örülünk. Ez a szokásos válogatás az Északban már publikált nagyobb terjedelmű írásaimból. Bár...
A Lettországot Észtországgal összekötő villamoshálózat újjáépítéséhez a miskolci kábelgyár biztosítja a vezetéket Egy közös európai projekt keretén belül újítják fel azt a hatvanas...
Szóljak, ne szóljak, nem fáj fejem. Ismerős mondás. Időnként nem is árt a hallgatás, növeli a bölcsességet. Mindegy, magamnál már nem akarom fokozni....
Jelentős változásokat hoz a március a közigazgatásban, miután a kormányhivatalok egyszerűsítéséről szóló jogszabálycsomag több fontos eleme is hatályba lép. Az Országgyűlés...
A Nielsen piackutató felmérése* szerint a teljes magyar ásványvízpiac 2018 első négy hónapjában literben 5 százalékkal, darabszámot tekintve pedig 6,6 százalékkal nőtt az...
Csütörtökön megtartották a BOKIK tizenötödik TOP100 gazdasági fórumot, 2019 után ismét a DVTK Stadion VIP-termében (tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény), és...
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Az Advent időszakában, az év végéhez közeledve eljött a számvetés ideje. Egy hosszú, nehéz, küzdelmekkel teli évet...
2021. augusztus 27-én dr. Varga Judit igazságügyi miniszter, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között. dr. Lomnici Zoltán, az...
Folytatják az immár 2015–től elkezdett tehetséggondozó programot. „Akik napfényt hoznak mások életébe, maguk se bújhatnak el a sugarak elől.” – ezt választották mottóul...
A 850 évvel évvel ezelőtt épült párizsi Notre Dame, a világ egyik leglátogatottabb műemléke súlyos tűzkárokat szenvedett. Bizonyára sokan követtük lélegzetünket visszafogva...
A nyugdíjas nem unatkozik. Ha nincs gondja, keres magának. Hátralévő időmet egy lapra tettem fel. Keresem az igazamat, próbálom visszaszerezni a becsületemet, amelyet...
Ünnepélyesen avatták fel Miskolc legújabb autószalonját, szervizét a város határában május harmadikán délután. Dr. Demeter Ervin a megyei kormányhivatal vezetője a Skoda esetében...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskolájába, a Csanyiki Erdőház programjaira érkezőket számtalanszor irányítják a „jöjjenek végig az almafasoron” útmutatással. A ma már matuzsálemnek számító...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ismét megrendezte már hagyományos, szarvasbőgés-hallgató vonatozását. Szeptember utolsó napján, Andókútra lehetett utazni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén a vadászati...