Tegnap délután csipogók százai robbantak fel Libanonban. Az apró kommunikációs eszközöket a Hezbollah használta abban a tudatban, hogy így lehallgatás nélkül tudnak a tagjaik egymással kommunikálni. Most nagyon úgy néz ki, hogy a gépeket Magyarországon gyártották – írja a The Times nyomán a Portfólió. /Frissülő cikk./ Tegnap nagyjából egy időben több, a Hezbollah által használt csipogó is felrobbant Bejrútban, illetve egyes információk szerint az ország déli részén és Szíriában is. A detonációk legalább kilenc emberrel végeztek, és 2800 embert – köztük Irán libanoni nagykövetét is – megsebesítettek. A csipogók maradványairól készült fotókon AR-924-es modellek láthatók, amelyeket a tajvani Gold Apollo gyártott, és egy hongkongi cég terjesztett.
A tajvani vállalat alapítója, Hszu Csing-kuang ugyanakkor állítja, a szóban forgó eszközöket nem a szigeten, hanem Magyarországon gyártották, a BAC Consulting Kft égisze alatt. A Gold Apollót vezető Hszu Csingkuang sajtótájékoztatója szeptember 18-án Tajvanban (fotó: Yan Zhao / AFP) Arról is eltérő információk terjengenek, hogy pontosan hogyan robbanhattak fel a csipogók: tegnap még arról lehetett olvasni, hogy az akkumulátorok töltődtek túl, most azonban egyre több portál cikkezik arról, hogy 10-20 grammnyi robbanóanyagot rejtettek el az eszközökben. Idézet a cikkből Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy amennyiben az utóbbi verzió a valós, úgy mikor szabotálták az apró gépeket. A Hezbollah Izraelt tette felelőssé az akcióért, ők azonban, szokásukhoz híven, nem kommentálták az eseményeket.
Videóval frissítve:
2. frissítés: a XIV. kerületben van a cég székhelye A cég egy közleményt is kiadott, amely szerint a magyar cég a BAC Consulting Kft., amelynek székhelye Budapest XIV. kerületében van. Az Opten szerint a cég tulajdonosa Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria, honlapjuk szerint (melyet azóta már elérhetetlenné tettek, bizonyára nem véletlenül – a szerk.) tanácsadói tevékenységet kínálnak ügyfeleiknek. Ez azért különösen érdekes kérdés, mert a feltételezések szerint a személyhívókhoz a támadást elkövető (feltehetően az izraeli titkosszolgálat) hozzáférhetett azok Libanonba szállítása előtt, és módosíthatta azok szoftverét vagy hardverét, esetleg robbanóanyagot is elhelyezhetett bennük, írja az Mfor. Részlet a Der Spiegel cikkéből 3. frissítés: a tajvani cég közleménye: A Gold Apollo eddig nem mutatta be a BAC Consultinggal kötött konkrét megállapodást, a tajvani cég vezérigazgatója, Hszu Csingkuang szerdán annyit árult el az AP tudósítójának: három éve él az együttműködési megállapodás, és a BAC lépett fel azzal az igénnyel, hogy gyártanák a csipogót. Hszu az újságíróknak arról is beszélt, hogy a licencmegállapodás előtt is kapcsolatban voltak a céggel. Egy különös esetet is felemlegetett, amikor egy tajvani bank visszatartott egy gyanús banki transzfert, amelynek köze lehetett egy közel-keleti országhoz. A BAC Consulting Kft. a honlapja alapján egy tanácsadócég, ami a legkülönfélébb projekteken dolgozik. A cégadatok szerint két éve van üzleti tevékenysége, tavaly 210 millió forintos árbevétele és 13 millió forintos profitja volt. A tevékenységei között minden ott van a lapkiadástól az olajgyártásig, a tulajdonosának pedig nincs másik cége. Az nem világos, hogy mindezek fényében hogy lehetett a Gold Apollónak három éve együttműködési megállapodása a céggel, és hogy lehettek vele már ez előtt is kapcsolatban. Az ügyben a Telex telefonon kereste a BAC Consultingot, de nem tudták elérni őket. 4. frissítés: még a gyártás során, tehát magyar földön tehették a csipogókba a robbanószert A Sky News libanoni forrásai szerint a Hezbollah mintegy 5000 darabot rendelt a csipogókból, a szállítmány tavasszal érkezett Libanonba. A libanoni forrás szerint a csipogókat még a gyártás során módosították, nagyjából 3 gramm robbanószert helyeztek el bennük, írja a Sky News nyomán a hvg. „Izrael módosította még a gyártás során” – tehát Budapesten… 5. frissítés: katonai minőségű robbanóanyag Bár a 49 éves cégtulajdonos, Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria nevű újpesti lakos hivatalos lakcíme egy panelház nyolcadik emeleti lakásában van, életrajza impozáns életutat mutat. Linkedin profilja szerint Anglia egyik legelőkelőbbnek számító egyetemén (University College London) doktorált filozófiából, majd a londoni gazdasági egyetemen is tanult, és szintén Egyesült Királyság fővárosában végzett posztgraduális képzést. Életrajza szerint szakértőként dolgozott az Európai Bizottságnak, dolgozott az UNESCO-nak, vagyis az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek is. Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria azt is írja magáról, hogy 2019 óta vezeti a BAC Consultingot, amelynek – legalábbis magyarországi megalapítása – 2022-ben történt. A társaság magyar honlapja szerda délelőtt még elérhető volt, ám mostanra „karbantartás alatt áll”. A tanácsadástól egészen az ékszerek értékesítéséig sok mindennel foglalkozó cég honlapján rövid ismertető utal arra, hogy távközléssel is foglalkoznak.
Mint írják, nemzetközi technológiái együttműködésen dolgoznak távközlési termékek értékesítésére, például ázsiai és fejlődő országok piacára. A Libanonban robbant AR-924-es személyi hívókról viszont semmilyen ismertető nem volt fellelhető az oldalon, amíg még elérhető volt. Gold Apollo AR924 – azért kapták a Hezbollah emberei a csipogókat, hogy ne használjanak a zsidók által könnyen bemérhető mobilokat Szakértők szerint a csipogókban már eleve ott lehetett a robbanóanyag, amit kedden aktiváltak.
Az egyelőre nem derült ki, hogyan és mikor került a több ezer eszközbe a robbanóanyag, ami egy lőszer-szakértő szerint csipogónként 10 és 20 gramm közötti „katonai minőségű” robbanóanyag lehetett, írja a 24. A 444 elment a BAC Consulting Kft. budapesti székhelyére, ahol kiderült, nem ez a cég valódi székhelye, a ház, ahova bejegyezték a céget, egy székhelyszolgáltató, ahova több céget is bejegyeztek:
Fotók: Kaufmann Balázs/444