SzántóGráf

Gyász, frontok, és a várt beszéd a bosszú színével

Avi/ujkelet.live

A háború 349. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy két katonája elesett a Hezbollah terrorszervezet rakéta- és dróntámadása következtében északon.

Nael Fwarszy őrnagy Magharból, egy logisztikai század parancsnoka a 300. Baram Regionális Dandár 299. zászlóaljában, 43 éves volt.

Tomer Keren őrmester Haifáról, a Golani-dandár 51. zászlóaljának harcosa, 20 éves volt.

Fwarszy meghalt, egy másik katona pedig könnyebben megsebesült, miután a Hezbollah robbanó drónja becsapódott Ja’ara mellett Nyugat-Galileában.

Keren meghalt, nyolc másik katona pedig megsebesült, köztük egy súlyosan, miután a Hezbollah Libanonból két páncéltörő rakétát lőtt ki egy posztra a Ramim-hegygerinc térségében.


Naszrallah: A Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah délután 5-kor beszédet mondott, melyben elismerte, hogy a héten soha nem látott csapást szenvedtek el a csipogók és a walkie-talkie-k felrobbanása miatt. A beszéd alatt Bejrút felett izraeli vadászgépeket rögzítettek infracsapdákat szórni.

A terrorszervezet vezetője egy idézettel nyitott a Koránból– al-Hadzs szúra 22:39: ,,Megengedett [a harc] azoknak, kiket megtámadták, mert sérelem érte őket.” Ezen kívül a Naszrallah mögötti vörös háttér a bosszú színe.

Naszrallah beszéde volt az első reakciója az Izraelnek tulajdonított két támadásra, amelyben legalább 32 ember meghalt, és több mint 3300-an megsebesültek, többségük a terrorszervezet tagja volt.

,,Ezek háborús bűnök, vagy hadüzenet, bármilyen néven nevezed, és bármilyen nevet megérdemel. Ez volt az ellenség szándéka… Tudjuk, hogy az ellenségnek technológiai fölénye van, mert nincs egyedül, az amerikaiakkal és az európaiakkal van.”

Naszrallah elismerte, hogy a támadások ,,példátlan és történelmi csapást jelentettek” a Hezbollah számára, melyért Izrael megkapja ,,méltó büntetését”. Továbbá azt állította, hogy Izrael azt tervezte, hogy ,,két percen belül megöl nem kevesebb mint 5000 embert [Hezbollah-operatívot]”.


Helyzet: Joáv Gallant védelmi miniszter csütörtökön ,,jelentős lehetőségekre, de komoly kockázatokra” hívta fel a figyelmet, miközben Izrael a háború új szakaszába lép.

,,Ez egy új szakasz a háborúban, jelentős lehetőségeket rejt magában, de komoly kockázatokat is. A Hezbollah üldözve érzi magát, és hadműveleteink sorozata folytatódni fog” – mondta Gallant a hadsereg vezérkarával és más védelmi tisztviselőivel folytatott megbeszélésen.

,,Célunk az, hogy az északi lakosokat biztonságban hazaengedjük otthonaikba. Az idő múlásával a Hezbollah egyre nagyobb árat fog fizetni. Ugyanakkor folytatjuk és végrehajtjuk a túszok hazahozatalára és a Hamasz felszámolására irányuló erőfeszítéseket”.


Déli front: A 162. hadosztály alatt a 401. dandár az elmúlt egy hónapban a dél-gázai Rafah Tel Szultán negyedében van bevetve. A műveletek során az erők megöltek több mint 300 terroristát és a Tel Szultán Zászlóalj parancsnoki láncának több tagját.

Emellett lokalizálták és megsemmisítették az ellenség nagy hatótávolságú rakétaraktárát valamint fegyverraktárakat, melyekben mesterlövész puskák, töltények, páncéltörő rakéták és gránátok voltak.


Szamária: Katonai források szerint a nap folyamán legalább négy fegyveres terroristát öltek meg az izraeli katonák Qabatijában, Dzsenin közelében.

A Duvdevan kommandós egység csapatai körbevettek egy épületet a környéken, ahol egy keresett terrorista bujkált.

A kommandósok tűzharcot vívtak terroristákkal, valamint fokozták az épületre irányított tűz mennyiségét, hogy kicsalogassák a gyanúsítottat.

A palesztinok négy halottról számoltak be.

A hadsereg este közölte, hogy dróncsapást hajtott végre egy járműre, benne fegyveres terroristákkal Qabatijában.

The post Gyász, frontok, és a várt beszéd a bosszú színével first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version