Lázár János senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására.
Tegyük helyre a sajtóban megjelent csúsztatást!
Az 5 hektár alatti, gazdasági rendeltetésű erdők értékesíthetők a
jogszabályok szabta keretek között. A szóban forgó földrészletet,
ahogyan más területeket is az agrárminiszter döntésével jelölték ki
értékesítésre, majd a nyilvános hirdetményben megadott határidőben
bárki vételi ajánlatot tehetett rá. Az Agrárminisztérium egyetlen
esetben sem tudja, ki fog a kiírást követően az ingatlanra ajánlatot
tenni. Mindig a legmagasabb érvényes vételi ajánlatot kell
elfogadniuk, ahogyan az ez esetben is történt.
Az agrárminiszter tehát csak a földterület nyilvános eladásra
történő meghirdetését hagyta jóvá a vonatkozó jogszabályoknak
megfelelően. Lázár János pedig semmilyen erdővásárláshoz nem kért és
nem kapott engedélyt, hiszen azt egy mindenki számára hozzáférhető,
nyílt eljárásban vásárolta meg, amelyet hozzá hasonlóan bárki
megtehetett volna egy magasabb vételi ajánlattal.
Kiadó: Építési és Közlekedési Minisztérium
Tessenek az órát felhúzni! Ébresztőre, április hatodikán reggel választunk. Kis hercehurca lesz, kisebb parlament, több induló, kevesebb győztes és csak egy forduló. Tehát...
Időpont: 2019. február 28., csütörtök 14.30 Helyszín: Tűzmadár Ház (1097 Budapest, Albert Flórián út 5–7., Szent László Kórház 1. pavilon) Előadó: Rohánszky Magda...
A tervek szerint húsvétig minden olyan honfitársunk megkaphatja az oltást, aki eddig regisztrált. Ez annak köszönhető, hogy újabb vakcinaszállítmányok érkeztek hazánkba, a következő...
Az október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos országában. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. vezető kutatója,...
Kétmilliós forintos adománnyal támogatja a HELL a Kölyökszív Alapítványt. Az utalásról szóló jelképes csekket ma adta át miskolci irodájában az alapítvány kuratóriumi elnökének,...
Közleményükben emlékeztetnek: 2000. február 4-én írták alá a Párizsi Chartát, mely a rák elleni világméretű összefogás alapdokumentuma. 2022-ben a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (UICC)...
Lezárult a 28,07 millió forint európai uniós támogatással megvalósított, a foglalkoztatást segítő pályázat, amelynek segítségével munkahelyek létesültek és lehetővé vált jól képzett szakemberek...
- - Az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye Budapest, 2019. január 4., péntek (OS) - 2019. január 1-je óta egységes sürgősségi ellátórendszer működik...
Pásztor Albert doktor független polgármester jelölt. Látom a plakátokat a városban, amelyről a jelölő pártok neveit letakarták. Ezzel semmi rosszat nem mondanék, hiszen...
Ki gondolta volna, az idén is lesz sóletfesztivál. Immár a harmadik.Amikor elsőre koppintottam le az ötletet nem hittem, hogy megismételhetjük. Nos, aki nem...
14 ezer dolgozót épít le a Teva, törlik az osztalékot is. Felszámolva szinte teljes izraeli gyártási kapacitását, egész gyárakat zár be a gyógyszercég,...
Minden médiavállalatnak kötelező lesz akadálymentessé tenni digitális tartalmait és szolgáltatásait 2025. június 28-tól az új uniós szabályozás szerint. Aki nem készül fel időben,...
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Az eddigi nyomozati adatok szerint idén átadott egy orosz hírszerző szolgálatnak államtitoknak minősülő információkat, amikhez a BND-nél dolgozva fért hozzá. ...
Ahogyan nézegettem az eladási statisztikát Az ecetfák városa tavalyi első könyvem elkelt. Nem titok maga a mű az Északban megjelent retro jegyzeteket tartalmazza....
A lebukás részletei ismertek, az egyik fővárosi kerületi önkormányzatnál áramot loptak. Igazából önmagában mindannyian loptunk már egy keveset a hivatali konnektorból. Volt kollégáim...
A kép Józsefvárosban készült. Egy kínai butik reklámja, férfia próbababák. Ott ahol naponta legalább hatezer távol keleti barátunk boltol. Befogadóország vagyunk. Jártak nálunk...