Avi/ujkelet.live

A háború 357. napja: Röviddel hajnali 1 óra előtt aktiválódtak a szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén, Gus Danban. Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy egy Jemenből kilőtt föld-föld rakétát elfogott a Nyíl rakétavédelmi rendszer Izrael határain kívül.

A hadsereg nyilatkozata hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs változás a Polgárvédelmi Parancsnokság lakosságnak szóló utasításait illetően.

  • Jelenleg a Nyíl 3 Izrael legfejlettebb nagy hatótávolságú rakétavédelmi rendszere, amelynek célja a ballisztikus rakéták elfogása, miközben azok még a Föld légkörén kívül vannak, és a lövedékeket és azok nukleáris, biológiai, vegyi vagy hagyományos robbanófejeit az indítóhelyeikhez közelebb semlegesítik.
  • Izrael légterét többszintű rakétapajzs védi. A Vaskupola a rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat lövi le, a Dávid Parittyája vagy Varázspálca a közepes hatótávolságú (40-300 km) rakétákat, míg a nagy hatótávolságúakat a Nyíl 2 valamint Nyíl 3 semlegesíti.

A Magen David Adom mentőszolgálat 18 személyt látott kell könnyű sérülésekkel, egy részüket pánikroham miatt, míg voltak akik megsérültek az óvóhelyre menekülés során. A sziréna alatt egy autó az út szélére hajtott, és elütött egy 17 éves gyalogost, közepesen súlyosan megsebesítve.

Az Irán által támogatott iraki Iszlám Ellenállás azt állította, hogy az éjszaka drónokat és robotrepülőgépet indított Izraelre. A szirénák nem aktiválódtak Izraelben és reggel a hadsereg azt mondta, nem tud róla, hogy Irakból küldött lövedékek érték volna el az országot.

Reggel egy rakétat lőttek ki Libanonból Tveriára, mely a Kinneretben landolt, sérülés vagy kár nem történt. Később tíz rakétát lőttek ki Haifára, a lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, a többi nyílt területeken landolt.


Észak Nyilai: Az izraeli légierő tegnap csapást mért körülbelül 220 Hezbollah-célpontra Libanonban. A célpontok között szerepeltek katonai épületek, Izrael elleni támadásokhoz használt rakétaindítók, terroristák, és fegyverraktárak a Beqaa-völgyben és Dél-Libanonban.

Az izraeli légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy tegnap kijelentette, hogy Iránból a Hezbollahnak történő fegyverszállítás megakadályozása most kiemelt prioritás.

,,Mi most Libanonban meg fogjuk akadályozni az Iránból érkező fegyvertranszferek lehetőségét, szemben azzal, amit most a Hezbollah visszavetésére teszünk” – mondta Bar a tel-nofi légibázison a tisztekkel folytatott találkozóján. „Ez egy olyan küldetés, amely a prioritások sorrendjében az első helyen áll”.

Bar tegnap a 133. repülőszázaddal légicsapásokban is részt vett Libanonban.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Ballisztikus rakétát lőttek ki Jemenből Tel Aviv nagyvárosi területére first appeared on Új Kelet Live.