Szombaton az MSZP megtartotta tisztújító kongresszusát, ahol
megválasztották a párt új elnökségét.
A korábbi társelnöki rendszer helyett a párt visszatért az
egyszemélyes elnöki vezetéshez, hogy a közösség még hatékonyabban
képviselhesse a baloldali értékeket.
Az új elnökség határozott célkitűzései között szerepel a párt
megerősítése és megújulása, hogy a közösség felkészülten vághasson
neki a 2026-os országgyűlési választásoknak. Komjáthi Imre, az MSZP
új elnöke kijelentette, hogy a párt holnaptól kampányüzemmódba
kapcsol, és megkezdi a felkészülést a következő országgyűlési
választásokra.
A kongresszus döntése értelmében az MSZP új Országos Elnöksége
az alábbiak szerint alakul: Komjáthi Imre, elnök Korózs Lajos,
elnökhelyettes Dr. Gurmai Zita, alelnök Dr. Kis Andrea, alelnök
Gyuris Dávid, elnökségi tag Hajmási Judit, elnökségi
tag Hiszékeny Dezső, elnökségi tag Korózs Benjamin,
elnökségi tag Dr. Márton Roland, elnökségi tag Pusztai
Patrik, elnökségi tag Dr. Hiller István, az MSZP Választmány
Elnöke Dr. Harangozó Tamás, az Országos Etikai és
Egyeztető Bizottság Elnöke MSZP
Kiadó: MSZP Országos Központ
A nyugdíj összege a szolgálati idő hosszától, és a nettó életpálya-átlagkeresettől függ. Sok esetben előfordul azonban, hogy valaki az élete egy adott szakaszában...
Ebből következően a Magyarország területén, magyar állampolgár által elkövetett bűncselekmény miatt - mivel Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek - az EPPO nem...
Bemutatták a könyvet, ami után másként jársz Miskolcon Rendhagyó helyszínen, az Avasi kilátóban mutatták be Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyének turisztikai bibliáját, Bózsó Gyula...
961 kilogramm nem nyomon követhető és lejárt élelmiszert találtak a hatósági felügyelők. Egy Pest vármegyei pékségben és cukrászüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
2022. 02. 14., h – 16:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Minden lehetőség adott annak, aki a rendőri hivatást akarja választani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is....
Szeretne tavasztól őszig bérvenni egy borpincés parasztházat Miskolctól néhány kilométerre. A képen látható épület – Bükki panorámával bérbeadó – akár hétvégi bulikra is...
Vyzýváme občany, aby se v blízkém okolí nezdržovali a nevycházeli z domu. Zásah policie stále pokračuje. pic.twitter.com/OHnSsq4G5f — Policie ČR (@PolicieCZ) December 21,...
Nem vagyok egyedül . Csak éppen magamra hagytak. Az igazságszolgáltatás hárít. Körbebástyázza magát csupa olyan jogszabállyal, amellyel megakadályozhatja az igazság kiderülését. Bárhol az...
Villányi Benjámin, az Egy fény a szorongatásban című könyv szerkesztője a vendége a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő rendezvényének 2025.06.10.-én kedden 17 órától A...
Még mindig csak 10-ből 1 telefontulajdonos ismeri a módszert: ezt kell beállítani a mobilon, hogy mindig kiírja az ismeretlen hívó nevét március 23,...
Nénikém három habselyem kombinéért cserében egy harminc kilós, szalagos magnetofonnal jött haza Moszkvából. Ezzel a monstrummal bebiztosítottam a helyemet az összes házibuliban....