A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Kardiovaszkuláris Centrumában – egy korábban pályázati forrásból beszerzett céleszköz alkalmazásával, több szakma együttműködésével -, sikeres mechanikus vérrög eltávolítást (thrombectomiát) hajtottak végre. A sikeres tüdőembólia műtétről sajtótájékoztató részeként számoltak be az egészségügyi intézmény orvosai; a szakemberek hangsúlyozták, a régióban először mentettek életet ezzel az eljárással.
A tüdőembólia egy súlyos és életveszélyes állapot, amely akkor alakul ki, amikor egy vagy több vérrög, (trombus) elzárja a tüdő artériáit. A vérrögök általában a lábak vagy a medence mélyvénáiban keletkeznek, majd a vérárammal a tüdő felé vándorolnak. Amikor a vérrög vagy vérrögök eljutnak a tüdő artériáihoz, elzárják azokat, gátolják a normális véráramlást, ezt nevezzük a tüdőembólia jelenségének.
Három szupernyolcas filmfelvevőm is volt, valamennyivel felsültem. Egyetlen maradandó alkotást sem forgattam le. A videókamerákkal már több szerencsém volt. Most, hogy a ’80-as...
Tulajdonképpen az átkosban nem telhetett el úgy a nyár, hogy ne töltöttünk volna el két zavartalan hetet a Balaton parton. Családostúl. A szakszervezet...
Kedves Olvasók – össznépi segítségre lenne szükség. Karácsonykor, télvíz idején elővesszük a régi albumokat és most leltem rá – Kolozs András unokaöcsém közremükődésével...
Gondolkodom, de csak nem jut eszembe az SZDSZ-s iskolai számítógép vásárlási akció minden részlete. Talán suligép – vagy valami ehhez hasonló lehetett a...
Hahó! Önök a szerencselányai, fiai – egy rendkívüli ajánlatot kapnak első kézből. Pontosan január 23. este hét órától megrendezik a történelmi első zártkörű...
Bírósági ítéleteket nem ildomos kifogásolni, dicsérni, felemlegetni esetleg bírálni. Ez a politikusok privilégiuma. Azok olyanok amilyenek. Egyébként az igazság odaát van. Csak akkor...
A Népkerti Vigadó és Söröző jótékonysági vacsoraestet szervez december 27-én, kedden a Miskolci Nemzeti Színház javára. Az elszabadult energiaárak, az egész Európát sújtó...
A HELL is készül a foci világbajnokságra 2014.06.04. Itt a vb, itt van újra! Hamarosan megkezdődik a 2014-es Labdarúgó Világbajnokság Brazíliában, mely a...
A legutóbbi közgyűlés levette napirendjéről a város gazdasági ciklusprogramját, mivel Soós Attila, a Fidesz-KDNP képviselője plágiummal vádolta meg annak készítőit....
Ismerős mutatvány. Olyan tízen valahány esztendős lehettem, amikor Szegfű Gyuri barátom ezt megmutatta. Gyorsan csinálta, ne , hogy ellessem. Végül megszánt és megtanított,...
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában, Békés Márton szerkesztésében és Schmidt Mária előszavával lát napvilágot az elmúlt bő évtized L....
„A külső források és a saját tőke arányának optimális szerkezete tudatos pénzügyi tervezést igényel, a hazai családi vállalatoknál azonban ez sokszor megszokás alapján...
A kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes...
Újabb, ezúttal közel 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Miskolc MJV Önkormányzata a települési önkormányzatok működőképességének megőrzésére, a feladatellátást...
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok! Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött esztendők, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepélyes keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat....
Gyakran megesik, hogy az itt megjelent fricskákra komolyan reagálnak. Ilyenkor elégedett büszkeség tölti el a keblemet, lám nem hiába kötözködtem. Nemrégiben például azon...