Fontos tudni, hogy a SARSCoV-2 vírus különböző variánsai továbbra
is világszerte jelen vannak, azonban a kórházi kezelést igénylő
betegek, továbbá a halálozások száma jelentősen kevesebb, mint a
pandémia idején. Ez egyrészt a kezdetben kampányszerűen végzett,
magas átoltottságot biztosító védőoltásnak, másrészt annak
köszönhető, hogy gyakorlatilag már alig van olyan ember, aki ne
találkozott volna a vírussal, és így már a Föld lakossága
rendelkezik egy alapimmunitással a SARS-CoV-2 vírus ellen.
A most cirkuláló variánsok már nem okoznak olyan súlyos
megbetegedéseket, mint a korábbi változatok, tünetei pedig
megegyeznek a felső légúti fertőzések általános, szokásos
tüneteivel. A leggyakoribb tünetek közé tartozik: magas láz,
hidegrázás, fej-, izom- és torokfájdalom, orrnyálkahártya-gyulladás,
köhögés.
Az őszi-téli időszakban az akut légúti fertőzések számának
emelkedése jellemző, ezért ebben az időszakban fokozottan tartsuk be
az általános személyi és higiénés szabályokat: elengedhetetlen a
gyakori kézmosás, a rendszeres szellőztetés, a rutinszerűen
megérintett felületek gyakori tisztítása, illetve a köhögési etikett
betartása. Ha betegnek érezzük magunkat, ne menjünk közösségbe, és
vegyük fel a kapcsolatot háziorvosunkkal.
Kiadó: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
A Városgazda munkatársai szeptember elseje óta folyamatosan irtják a rágcsálókat Miskolcon. Irtószereket helyeznek ki a szennyvíz- és csapadék aknákba, az élő...
Még van három percem az indulásig. Orbán Viktor és Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadására készülök Pestre. Mivel az izraeli miniszterelnök a világ egyik legjobban...
Most hétfőn töltötte az utolsó munkanapját az ügyészségen dr. Panyi Béla Attila, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyész helyettes. Elmondta ez a nap se...
ujkelet.live Az iráni védelmi miniszter, Amir Hatami dandártábornok vasárnap reagált az izraeli fenyegetésekre, mondván, Teherán a földdel teszi egyenlővé Tel-Avivot és Haifát, ha...
Az Európai Unióban évente 1,9 millió ember halálát okozzák kardiovaszkuláris betegségek. Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a...
Az első találkozás – a történelmi Vécsey család hol is máshol találkozna mint a Vécsecity Kastélyhotelben, Hernádvécsén. Dr. Takács Tibor időnként lehetetlennek tűnő...
A Munkácsytól a Szemeréig girbegurba macskaköves volt az Arany János utca. A villamosközlekedési vállalat otromba, ablaktalan trafóházával csaknem szemközt volt a...
Joe Biden amerikai elnök és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök a Fehér Házban, első találkozójukon 2021. augusztus 27. Fotó: Avi Ochajon/GPO ujkelet.live A Bennett-kormány...
Tisztelt Partnerünk! Szeretettel meghívjuk a PP Konferenciaközpont Pénz, de honnan? roadshowjára, Miskolcra, melyen a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Szakmai partnerséget vállalt. A konferencia...
A Miskolc Holding Zrt. pályázatot hirdet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.- vel közösen az alábbi munkakör betöltésére: Ügyvezető A pályázóval szemben támasztott elvárások:...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2017. október 3-án, szerdán intézményvezetői értekezletet tartott Girincsen ahová a tankerület minden iskolájából érkeztek a vendégek. Emlékeznek még Dőry...
Mielőtt bárki kötekedne, ez a hatalmas Lenin mellszobor , nyakában a kiszolgált fotó masinával az Andrássy úti régiségboltban, az ottani antikváriumban várja a...
Mint úgy általában a polgárok zömének nekünk is megcsappant a bankszámlánk összege. A nejem folyószámláján maradt mindössze félszázezer forint. Majd ebből a pénzből...
Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoportnál folytatja karrierjét Senior Vice President pozícióban. Új feladatkörében az európai tagvállalatok B2C...
Eljött a selejtezés ideje. Lomolok. S ezerszámra kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek még mások számára is érdekesek. Lehetnek. Például ez az újság tervezett....