A Fidesznek a választási vereség esetére is van forgatókönyve – árulta el Lázár János Hajdú Péter műsorában.
Az építési és közlekedési miniszter elmondása szerint nem tart attól, hogy 2026-ban megbukik a Fidesz, de ilyen esetre is fel vannak készülve. Az adás rövid beharangozójában szóba került az év elején kirobbant kegyelmi ügy. Lázár szerint nem kérdés, hogy a kormány még mindig ettől a botránytól szenved. Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondását nagy vereségnek nevezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy Novák „se fölénk, se közénk” nem való. Hajdú Péter arra is rákérdezett, a kormányülésen szóba került-e Magyar Péter februári Partizán-interjúja, mire Lázár azt válaszolta, hogy nem. A balhé nem a Magyar Péter volt, hanem a kegyelmi vagy a Novák-ügy, nevezzük bárhogy is. Az volt az igazán ütős. Arra a kérdésre, hogy árulták-e már el, Lázár hosszas gondolkodás és morfondírozás után azt válaszolta, hogy 2018-ban, amikor kikerült a kormányból, akkor valóban nehéz helyzetben volt. „Volt olyan munkatársam, aki úriemberhez nem méltó formában viselkedett” – tette hozzá.