



Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fóruma régiós szintű egyeztetést tartott 2020. április 30-án, Debrecenben. A négy megyei közgyűlés...
Koncz Ferenc 1998-ban lett először parlamenti képviselő, azóta két évet leszámítva az Országgyűlés tagja (Fotó: MTI) Július 17-én, azaz péntek 16 órakor...
Életének 92. évében örökre eltávozott Mihail Gorbacsov a 20. századi világtörténelem egyik fajsúlyos politikusa, akinek elvitathatatlan szerepe volt a hidegháború békés lezárásában. A...
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Xiaomishop.hu-t működtető Peak Advisor Kft. ellen. A hatóság szerint a cég megtéveszthette a vásárlókat azzal, hogy hivatalos...
holokauszt Vásárhelyt sem kerülte el, közel nyolcszáz főt deportáltak a városból, akik közül több mint négyszázan soha nem tértek haza. A vészkorszak áldozatai...
Jégcsapok lógnak a csatorna eresztékein. Mindenütt csúszós, csatakos a járda. Béla bácsi, a háta mögött házmester, de csak házfelügyelőnek szólíthattuk, kora reggel és...
Két rangos díjjal is jutalmazták egy héten belül a Magyar Telekom HR tevékenységét. Az elsőt, a Multigenerációs Sokszínű Szervezet TOP 10 címet a...
Budapest, 2014. augusztus 19. — Az LG Electronics (LG) a berlini IFA 2014 kiállításon mutatja be legújabb monitor termékcsaládját, köztük a világ első...
Egy szervátültetés óriási megterhelést jelent a szervezet számára, s még azok esetében is többszörösére nö- veli a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, akiknél a...
Na, ki vagyok? Szia, nem ismersz meg? Na, ki vagyok? Maradj, ne mondd meg! Már a nyelvemen van. Köpd ki! Közben az elmeszesedett...
Technikai okok miatt, 2020.10.26-tól várhatóan november 2-ig zárva tart Miskolc Tourinform irodája. A bezárással csak a személyes ügyfélszolgáltatás szűnik meg, az...
A Magyar Természetjáró Szövetség szeptemberben második alkalommal szervezi meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált. A Dunakanyarban...
Ennél több bőrt aligha lehet lehúzni erről a csúcstalálkozóról. Mint ismeretes Netanjahu és Orbán Viktor találkozott az elmúlt héten a Budapesti Dohány utcai...
A folyóirat frissen megjelent számának Irodalom rovatában Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse áll, mellyel a költő születésnapjának közelgő bicentenáriumára emlékezünk....
Majd elfelejtem, holnap csütörtök – retró jegyzet az Északban. Mit csinál a karosszéria lakatos, kik voltak a legjobb mesterek hogy buherálták régen az...
Szuper ötlet. Magam is régóta szerettem volna meghallgatni az elmúlt évtizedek polgármestereit. Tulajdonképpen készültem is egy könyvet írni Róluk. Az első dr. Kovács...
Szeptember utolsó hétvégéjén, a Tállyán hagyományos Szent Vencel-napi borszentelés alkalmából szervez programokat, sportversenyeket, koncerteket, kiállításokat és vásárt a Tállyáért Egyesület. Szeptember 26-án, pénteken...
Tessék megnézni ezt a fáradt megtört embert. Ő volt Budapest alpolgármestere. A Nokia reklámembere. A Nokiás dobozokról elhíresült politikus. A felvétel regnálása idején...
Óriási albumom maradt a múlt század fontos pillanataiból. Éppen a szerencse fiaiként a helyi média vezetői húznak egy jót az ITC színpadán. Akkor...
No Image

