Ez a mostani bejelentésünk nemcsak idén az utolsó. Végleg megszűnik
a Magyarországi Kisegyházak Szövetsége, miután hét évig szolgálta az
egyházi státusztól megfosztott egyházak ügyét.
Tizenhárom évvel ezelőtt a kormány a bejegyzett egyházak
kétharmadát megszűntette, a maradék egyharmadát pedig vallási
egyesületté átminősítette, jogaikat megnyirbálta.
Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyházak leminősítését
jogtalannak ítélte, az azóta is uralkodó kormányt ez nem érdekelte.
A maradék, kormánnyal együttműködő egyházakat az állam a keblére
ölelte és azóta is bőven ellátja pénzzel, ingatlannal,
intézményekkel.
A kormány azzal az indokkal végzett "tisztogatást" azt egyházak
között, hogy a kisegyházak csak "biznisz-egyházak" és figyelmen
kívül hagyta azt a tényt, hogy a bevett egyházak hússzor annyi
létszámarányos támogatást kapnak, mint az üldözött, leminősített
egyházak, továbbá ez utóbbiak nevéhez nem tapad bűnben való
részvétel, nincs közük pedofíliához, erőszakhoz, gazdasági
visszaélésekhez.
Mégis üldözik őket és híveiket a keresztény, kereszténymentő,
békét hirdető Magyarországon.
Kiadó: Magyarországi Kisegyházak Szövetsége
Utána néztem, mit is jelent a veteránjelző. Kiöregedett katona, öreg harcos, aki földet kapott. Igaz, időközben sokszínűbb lett ez a kifejezés, hiszen nemcsak...
Az Európai Bizottság közzétette az éves jogállamisági jelentését, amely Magyarország Ügyészségét érintően több pontatlanságot és valótlanságot tartalmaz. Az ügyészség a közvélemény korrekt és...
A számítástechnika fejlődésével együtt nő az internethasználók száma, és ezzel együtt az őket fenyegető rosszindulatú vírusok is évről-évre szaporodnak. Magyarországon is tömegesen...
Oroszország győzelméhez az ukrajnai konfliktusban felszerelésre és lőszerre van szükség, de a legfontosabb szempont a motiváció megléte és az ember belső harci készsége...
Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán. Egymás után két este közlekedtek a szerelvények a Hegyközben, az...
A gépjárműadóval, építményadóval, telekadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszert (ASP ADO) nem az Önkormányzat, hanem a...
Kitűzték az új miskolci közgyűlés megalakulásának idejét, november nyolcadikán este öt órától kezdődik a városháza dísztermében. Ismertetik, a helyi önkormányzati választás eredményét majd...
Régóta szeretnék egyszer felmászni a Miskolci Nemzeti Színház tornyára. Még tinédzserként jut eszembe ez először. A Széchenyi úti első lakásunkból valamennyire rálátok, az...
ERZSÉBET KIRÁLYNŐ ÉS FÜLÖP HERCEG /FOTÓ: GETTY IMAGES Íme az örökös! Megérkezett a királyi palota friss bejelentése, miszerint Erzsébet királynő hivatalosan...
ujkelet.live Vlagyimir Putyin orosz elnök akár visszavonja csapatait, akár megkísérli lebombázni az ukrán városokat, már elvesztette az ország ellen indított háborút, érvelt Juvál...
Megjósolták a következő világháború a vízért robbanhat ki. Az ivóvizért. Emlékezhetünk, Izrael és a Jordán királyság közötti béke alapja az, hogy a Jordán...
2022. 01. 05., sze – 13:39 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer kereskedővel,...
Az Állami Számvevőszék több mint tizenhat hónappal ezelőtt, 2019. május 2-án közölte: "Mivel az Egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi...
Megszépült az ország Háza. Mostanában több alkalommal is volt szerencsém megcsodálni a különleges épületet. Ki merem jelenteni, messze földön nekünk van a leggyönyörűbb...
Tegnap délelőtt a Görgey Artúr utcai körforgalom előtt egy látványos karambolt sikerült lencsevégre kapni. Persze nem folyamatában, így aztán csak azt láthattam, hogy...
Kedves Barátaim, Kedves Ismerőseim, Kedves Hirdetőim, Üzletfeleim, Kedves címzettek, Mély sajnálattal értesítelek Benneteket, hogy az idén sem sikerült feltornáznom magamat az első...
Budapest, 2022. december 27., kedd (OS) - Novák Katalin köztársasági elnök közleménye a Budaházy-ügyben December közepén érkeztek meg hozzám az úgynevezett "Budaházy-ügyben" érintettek...