Avi/ujkelet.live

A háború 558. napja: A Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet szerdán megosztotta első propagandavideóját Rom Braszlavszkiról. A videó valami miatt homályos.

A családja még nem engedélyezte a videó vagy annak tartalmának közzétetelét.

,,Rom, drága és szeretett kisöcsém” – írta testvére, Amit Instagramon közzétett bejegyzésében. ,,Ez az első üzenet, amit tőled kapunk. Korábban értesültünk, hogy beteg vagy, nem érzed jól magad, és szükséged van a gyógyszeredre.”

,,Nagyon remélem, hogy ez a videó sokkolja azokat, akiket kell, és visszatérsz hozzánk ebből a rémálomból. Az utolsó csepp vérig harcolni fogunk érted, és mindent megteszünk, hogy hazahozzunk” – tette hozzá. ,,Senki nem vette fel a kapcsolatot a családdal a kormány nevében, ami botrány, és elegünk van ebből a cserbenhagyásból! Még egy beszélgetés sem volt velünk, hogy lássák, mi folyik itt, és mától kezdve, amikor megláttuk Romot, van erőnk a végsőkig megvívni a háborúját. Rom, szeretünk, és nem adjuk fel.”

A 20 éves Braszlavszki biztonsági őrként dolgozott a Nova fesztiválon, amikor 2023. október 7-én a Hamász terroristái túszul ejtették.

Egyike volt azoknak, akik megpróbáltak másokat kimenteni a helyszínről a terroristák mészárlása közepette.

Édesanyjával délelőtt 10:30 körül felvette a kapcsolatot, azt mondta, hogy jól van, és néhány órán belül otthon lesz.

Rom biztonságba helyezett két fiatal nőt, majd mindkét kezén megsérült, a túlélő szerint, akik látták. Folytatta a mentési kísérleteket, utoljára 13:30-kor látták, miközben segített egy fiatal nőnek kijutni egy szemeteskonténerből, ahol rejtőzött, és biztonságosabb helyre jutni.

A gázai fogságából februárban kiszabadult Szása Trufanov múlt hónapban egy videóban mesélt Braszlavszkiról, az első nyilvános életjelet adva róla.

Trufanov elmondta, bár megkönnyebbült és boldog, hogy otthon lehet, „nem tudok elszakadni a még Gázában fogságban lévőktől, a hátrahagyottaktól”.

„Sokat gondolok a barátaimra, különösen egy olyan személyre, akivel rövid időre találkoztam a fogságban, a neve Rom Braszlavszki”.

„Rom, remélem, a hangom fényt és reményt ad neked a sötét helyen, ahol vagy. Szeretném, ha tudnád, hogy jómagam, barátaid, családod és egész Izrael imádkozik érted, és mindent megtesznek, hogy biztosítsák a szabadulásodat.”

Trufanovot a Palesztin Iszlám Dzsihád tartotta fogva, és az idő nagy részében egyedül volt fogságban.

The post A PIDZS propagandavideót tett közzé az egyik túszról first appeared on Új Kelet Live.